2. rész - Emlékek, és egy barát?!

Sziasztok!
Itt a következő rész, remélem ez is tetszeni fog és kapok pipát vagy komit. Megpróbálom minél előbb megírni a következőt, addig is iratkozzatok fel! :)


Miután leszállt a repülőgép, keresnem kellet egy hotelt amit nagyon hamar találtam is.

-Egy szobát szeretnék. - léptem oda a pulthoz ahol egy fiatal srác állt.

-Rendben, megfelel a 25-ös szoba? - kérdezte mosolyogva.

-Persze, mennyi lesz? - vettem elő a pénztárcámat.

Kifizettem a szobát és elindultam a lift felé. A bőröndjeimet utánam hozta egy kedves lány.

-Biztos nem nehezek?  - fordultam hátra.

-Nem, már megszoktam. Nyugodj meg. - mosolygott ő is ahogy a srác a pultnál.

Kipakoltam, megettem a másik szendvicset is majd az ablakhoz sétáltam. A kilátás gyönyörű, innen pont látni az óriáskereket amire apuval együtt ültem fel.

-De apu, félek. Üljünk fel inkább másra. - fogtam meg a ruhája ujját.

-Nem lesz semmi baj, kicsi D. Nem engedem, hogy bajod essen. - fogta meg a kezemet.

-Rendben, bízok benned, apu. - elindultunk és onnantól elszállt minden félelmem.

Mindig annyira vigyázott rám, nagyon szeretett ellentétben anyuval, mert ő sosem foglalkozott velem. Kicsit később a telefonom csörgésére figyeltem fel, rá néztem a képernyőre és a hányinger kerülgetett... anyu új barátja volt az.

-Davina? - kérdezte a vonal túlsó végéről.

-Igen, még mindig élek... - viccelődtem, bár nem voltam vicces kedvemben. -Mit akarsz? - váltottam át dühös hangnemre.

-Nem jönnél vissza Párizsba? Mióta elmentél, anyukád csak sír, a fényképedet nézegeti és ahhoz beszél... - mondta aggódva.

-Eszemben sincs visszamenni, maximum ha megtaláltam apát, akkor felhívom, hogy megnyugtassam. Ő csinálta magának ezt, ha az elején már elmondta volna, hogy apa folyton keres akkor nem lenne most ez. 

-Rendben, megmondom neki. Vigyázz magadra, szia. - kinyomtam a telefont majd bekapcsoltam a tévét.

-Új managere van a One Direction-nek? Pár hete történt, hogy Kristen Roberts-et súlyos lopáson kapták, és elbocsátották. Az új manager neve David Matthews. - amint meghallottam apu nevét, felugrottam az ágyról ahol eddig ültem.

Apu mint manager? Mi történt vele amíg nem voltam mellette? Felvettem a kabátomat és elindultam a régi házunkhoz, hátha még ott lakik... bár nem hiszem, hogy egy romhalmazban lakik azok után amilyen munkája lett. Amint odaértem a régi házunkhoz, ismét előjöttek az emlékek... 

-De anyu, mért kell elmennünk? Én itt akarok maradni apuval. - mindig az volt amit ő akart, sosem tett a kedvemre.

-Felejtsd el, Davina. Jössz velünk! - megszorította az apró csuklómat és húzott maga után.

-Ne hagyd, hogy elvigyen, apu. Kérlek, én veled akarok maradni. - kiabáltam sírva.

Ahogy akkor is, most is elő törtek a könnyeim, megállás nélkül folytak le az arcomon. Megemeltem a kezeimet és letöröltem a könnycseppeket. Közelebb lépkedtem az ajtóhoz és bekopogtam. Mikor hosszú ideig nem jött válasz visszaindultam a szállodába. Útközben mintha aput láttam volna az út túloldalán, elindultam felé, de már csak egy erős fényre és kiáltásra emlékszem.

-Állj, vigyázz! - csupán ennyit hallottam, mielőtt egy lökést éreztem volna.

**Niall szemszöge**

Éppen a boltba tartottam mikor egy lány akart átfutni az úton, elindult, én pedig nem hagyhattam, hogy csak úgy elcsapja egy kocsi. Amennyire tudtam arrébb löktem. Azt még láttam, hogy eszméletlenül fekszik a hideg úton, vérző fejjel. Mikor felébredtem azzal a lánnyal néztem farkas szemet akit próbáltam megmenteni.

**Davina szemszöge**

Mikor felébredtem iszonyatosan fájt mindenem, oldalra néztem ahol egy nővért pillantottam meg.

-E-elnézést, mi történt? - ültem fel a hófehér ágyban.

-Kiszaladtál az útra és ez a fiú próbált téged megmenteni. - mutatott a mellette szunnyadó szőke hajú srácra.

-Rendben, köszönöm. - rám mosolygott majd kiment.

Lassan felálltam és az ágyához sétáltam, szőke haja szétterült az fehér párnahuzaton. Közelebb hajoltam hozzá, és abban a pillanatban ki is pattantak a szemei.

-Köszönöm. - csak ennyit tudtam kimondani.

-Mért futottál csak úgy át az úton? - próbált felülni, segítettem neki majd válaszoltam.

-Elmesélek mindent elölről, úgy jobban megérted. - tájékoztattam. -Szóval... még egészen kicsi voltam mikor anyu elvált apu-tól, új barátja lett és elhatározták, hogy elköltözünk Párizsba. Persze én ebbe nem akartam bele menni, apuval akartam maradni, de anyu nem engedte. Apu volt az egyetlen aki foglalkozott velem, nem voltak barátaim, anyu sem figyelt rám soha. Ma jöttem vissza Londonba, hogy megtalálhassam aput, és most itt vagyok. - mutattam körbe. -A nevem Davina Matthews.

-Niall Horan. - nyújtotta a kezét amit barátságosan elfogadtam. -Azt tudod, hogy hol keresd?

-Igen, egy banda managere lett, aminek a neve One Direction. - Niall-nek kikerekedtek a szemei. -Valami baj van?

-Nem, nincs semmi baj. - mosolygott.

**Niall szemszöge**

Mikor meghallottam, hogy a mi managerünk az apukája, szemeim kikerekedtek amit ő is észrevett. Már meg is van a tervem, megkérem a srácokat, hogy jöjjenek ide és hozzák David-et. Elővettem a telefonom és küldtem Harry-nek egy sms-t.
'Gyertek a kórházba, hozzátok Davidet is, a 136-os szobában vagyok. Majd mindent elmagyarázok, siessetek!' - pötyögtem be.
-Áh, látom felébredtetek mindketten. - jött be nagy mosollyal az arcán a nővér. -Davina, te egy óra múlva el is hagyhatod a kórházat mivel nincs komoly bajod.  Niall, te viszont csak 1 hét múlva.
Remélem Harry-ék sietnek.
'2 óra múlva tudunk csak oda menni, sajnálom.' - írta vissza.
Ezt nem hiszem el, addigra már nem lesz itt Davina... ki kell találnom valamit.