5. rész - A levél, és a szörnyű hír...

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszik és kapok véleményt. 

Sky xx

**1 hét múlva**

Kibékültem Niall-el, közelebb kerültem a többiekhez, és Katie-hez is. Apuhoz költöztünk, és azóta minden jól megy. Ma este lesz a koncert, ahova elviszem Katie-t is, mivel nem hagyhatom egyedül itthon... nagyon megszerettem, és úgy látom ő is engem. Mióta rá találtam, még nem beszélt a szüleiről, vagy nem akar vagy csak nem emlékszik rájuk. Ha eszébe jut valami azt úgyis elmondja. Megismertem Vincent-et aki apu sofőrje, kedvelem, jól el lehet vele beszélgetni, tanácsokat ad, és mellettem áll.
-Kész vagytok, Skyler? - kiabált lentről Vince.
-Egy pillanat. - kiabáltam vissza. -Na kész is vagyunk, gyere Katie.

-Indulás! - kiáltott fel.

Katie addig futott amíg bele nem ütközött Vincent-be aki rögtön elkapta.

-Nem szöksz meg, törpe. - nevetett és megpörgette.

-Nem is akarok, de induljunk már. - türelmetlenkedett.

****

-Kislányom, ezt neked küldik. - nyújtott felém egy borítékot apu.
-Egy levél? - csodálkoztam. -Ki írhatta? - gondolkoztam, de mivel kevés barátom van, ők pedig itt vannak és éppen több száz lánynak/fiúnak okoznak örömöt, így csak egy ember maradt.
Kinyitottam és elkezdtem olvasni, nem hittem a szememnek... azok után ahogy beszéltem vele, szörnyen érzem magam, nem kellett volna így beszélnem vele, azóta vagy százszor megbántam...

' Skyler!
Mindent sajnálom, sajnálom, hogy eltitkoltam előled, hogy apukád mindennap keresett. Egyszerűen csak nem akartam, hogy elvegyen tőlem, nem akartam, hogy elmenj. Te és a testvéreid vagytok a legfontosabbak az életemben, nem akarom, hogy utáljatok. Remélem egy nap megtudsz bocsájtani. Nem akarok úgy meghalni, hogy haragban vagyunk, bármikor meghalhatok... ezért is szerettem volna ha egy időre hazajössz. Mindig is szeretni foglak, kislányom.
Szeretettel, anyu xx '

Beteg lehet? Az nem lehet, nem! Nem veszíthetem el őt, az teljesen mindegy miket csinált/mondott. Attól függetlenül szeretem, mert ő nevelt fel, ő az anyukám. Mindent meg fogok tenni, hogy megmentsem.

Könnyes szemekkel szét néztem a közönség soraiban, majd megakadt a szemem  egy nőn aki szinte teljesen a fejére húzta a kapucnit, látni is alig látott. Jobban megnéztem és felismertem, anyu az... mit keres itt? Miért nem hívott? Szó nélkül futásnak eredtem, nehezen de átjutottam a rajongókon, épp a kapucnis mögött álltam. Hátulról jó erősen magamhoz szorítottam és nem engedtem el.

-Mit keresel itt, anyu? - próbáltam olyan hangosan beszélni, hogy hallja. -Mért nem hívtál fel, hogy jössz?
-Nem akartam, hogy láss... tudom, hogy mérges vagy rám de hiányzol a testvéreidnek és... nekem is. Kérlek, ha egy kis időre is, de gyere haza. 

-Igérem egy kis időre haza megyek majd, mindent megteszek, hogy megmentselek. - elkerekedtek a szemei. -Igen, olvastam a levelet. - felmutattam a papírt. -Nem tudom elhinni, hogy nem mondtad el, egy levélben tudom meg... - töröltem le a könnycseppeket az arcomról.
-Sajnálom, de... de nem akartam, hogy megtudd. Nem akartam, hogy azért legyél velem, mert sajnálsz...
-Anyu, anyu... shh. - szorosan magamhoz öleltem. -Ha haza mennék azt nem sajnálatból tenném. 

-Jó, ezt majd később megbeszéljük. Menj vissza a fiúkhoz, most lett vége a koncertnek.

-De ugye nem mész el? Erre a címre gyere. - adtam oda neki egy cetlit a címmel.

-Rendben, menj csak kicsim.

Visszamentem a fiúkhoz és apuhoz.

-Merre voltál, Skyler?

-Apu... tudom ki írta a levelet, és itt is van.

-Ki küldte? 

-Anyu.

-Hogy micsoda?