3. rész - Bajban...

Sziasztok!
Íme itt a következő rész, remélem tetszeni fog. Pipálj, komizz és iratkozz fel!
Puszi, D

-Davina... nem maradnál itt velem még egy kicsit? - kérdeztem reménykedve.

-Nem lehet, még el kell mennem egy közeli boltba. Sajnálom. Majd holnap meglátogatlak. - mosolygott.

-Rendben, de ne felejtsd el.

-Nem fogom, ígérem. Most mennem kell, ha valami van hívj fel. - adott oda egy kis cetlit rajta a nevével és a telefon számával.

-Oké. - elvettem tőle és eltettem egy biztonságos helyre.

Sajnos nem tudtam itt tartani Davinát, de elmondtam mindent a srácoknak, és már David is tudja, hogy Davina itt tartózkodik Londonban. Először nem hitte el, azt hitte viccelek, de mindent elmeséltem neki. 

-Mi a terved, Niall? - kérdezte Liam. -Mert gondolom van, vagy nincs? 

-Itt a telefon száma, oda adhatnánk Davidnek és felhívhatná. Biztos örülne neki. 

**Davina szemszöge**

Épp jövök ki a boltból mikor a telefonom őrült csörgésbe kezdett.

-Szia cica, jössz egy kicsit játszadozni? - állt az utamba egy részeg férfi, a szájából csak úgy áradt a pia szag.

-Szállj le rólam. - löktem arrébb amitől hátraesett.

Elkezdtem a hotel felé futni, és közben felvettem a telefonom.

-Tessék?

-Davina? - hallottam meg egy ismerős hangot a vonal túlsó végéről.

-Apu? - könnybe lábadtak a szemeim.

-Igen, én vagyok az, kicsim. - éreztem ahogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon.

-H-honnan van meg a telefon számom? - töröltem le a könnycseppet.

-Niall-től, elmesélte, hogy találkozott veled és megadta a telefon számodat.

-Ő akkor az akire gondolok, ugye?

-Igen. - lecsaptam a telefont és felszaladtam a hotel szobába.

Becsuktam az ajtót és sírva csúsztam le a földre.

Sosem voltak barátaim, boldog voltam, hogy találtam egy valakit akinek elmondhattam azt ami eddig történt velem, volt kivel beszélgetnem. Őszintén mosolyogtam, azt hittem bízhatok benne, bíztam és ő nem mondott el egy ilyen fontos dolgot. Elhallgatta előlem, hogy ismeri apát, ezzel még több fájdalmat okozott nekem.

Lassan felálltam a földről és el lépkedtem az ágyig, rá vetettem magam és könnyes arccal aludtam el.

*****

Reggel úgy ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a szemem, és a fejem. Tisztán emlékszem mindenre tegnap estéről... de bárcsak ne emlékeznék. Életemben most árult el először egy barát -ha hívhatom így-, soha sem volt senkim a szüleimen kívül, most, hogy találtam valakit... bár ne mentett volna meg Niall. Egész éjjel csörgött a telefonom, gondolom apu vagy Niall hívtak. Felvettem az ágyról az említett készüléket és megnéztem a nem fogadott hívásokat. Apu volt... hogy honnan tudom? Még este beírtam a számát a telefonomba. Csináltam magamnak egy szendvicset és elindultam a kórházba. Éppen bent voltak Niall barátai, vártam egy kicsit, és mikor ki jöttek, én be mentem.

-Miért nem mondtad el, hogy ismered aput? - tértem a lényegre.

-Neked is szia. Honnan tudtad meg? - vonta fel a szemöldökét.

-Tegnap felhívott... tudod mi ebbe a legrosszabb? Hogy én eddig megbíztam benned, elmondtam mindent, te pedig eltitkoltad ezt a fontos dolgot. Azt hittem, hogy találtam valakit akit barátomnak nevezhetek, mert nekem sosem volt egy sem, de ezt te nagyon jól tudod. - ordítottam a szememet törölgetve.

Kirohantam a szobából egyenesen valaki mellkasának. Felnéztem és elvesztem gyönyörű szép zöld szemeiben.
-B-bocsánat... - léptem hátra egyet.
Megfordultam, visszanéztem Niall-re aki engem nézett szomorúan majd futásnak eredtem. Bántott, hogy így beszéltem Niall-el, de egy kicsit meg is érdemelte. Lassítottam, majd megálltam és egy park helyezkedett el mellettem. Csak néztem a parkban játszadozó gyerekeket és szüleiket, boldogan együtt labdáztak, fogócskáztak, egy mosoly került fel az arcomra amint őket fürkésztem. Gyorsan lefagyott a mosoly az arcomról mikor megláttam egy férfit amint a gyerekével ordít majd pofon vágja. Nem tudtam csak úgy tétlenül ott állni, így közbe léptem.
-Tudom, hogy nem rám tartozik, de az nem old meg semmit ha kezet emel rá. - világosítottam fel. -Ezzel csak azt éri el, hogy egy nap már önhöz sem fog szólni.
-Amíg nincs gyereked ezt nem értheted meg, és jól mondod nincs semmi közöd hozzá! Úgy, hogy takarodj innen, vagy te is kaphatsz pár pofont.
-Nem megyek innen sehova, nem engedem, hogy még egyszer kezet emeljen rá. - magam mögé húztam a kis fiút és próbáltam megvédeni a nálam két fejjel magasabb apjától.
-Azt hiszed, hogy csak úgy szórakozhatsz velem? - lendítette a karját, vártam mikor csattan az arcomon a hatalmas keze, de ez nem történt meg.
-Nem merjen hozzá érni, vagy én látom el a baját. - állt meg előttem az a srác akibe bele ütköztem a kórházba.
-Te? - lepődtem meg. -Hogy kerülsz ide? - álltam mellé.
-Volt egy olyan érzésem, hogy bajba fogsz keveredni... és látod jó, hogy utánad jöttem. - mosolygott.
-Harry... komolyan leszokhatnál arról, hogy csak úgy elfutsz tőlünk. - szólalt meg lihegve az egyik barna hajú srác.