17. rész - Kínzás

Sziasztok!
Tudom, rengeteget késtem a résszel, de apránként eszembe jutottak részletek és belefontam a történetbe. Remélem tetszik. A következőt megpróbálom hamarabb hozni. 

-Kicsi, kicsi Skyler... - elővette az idegbeteg mosolyát. -Azt hitted, hogy a kis barátod meg tud ölni? Azt hitted hagyom magam? - kezét a kocsinak támasztotta.

Miről beszél? Mit csinált Gikwang? Elment hozzá? Mikor?

-Azért nem öltem meg, mert kínozni akarom egy kicsit, ahogy téged is! - karjába vett és megindult az erdő felé. -Úgy tűnik, a kis barátod aggódik érted annak ellenére, hogy mással csókolózott. - nevetett majd egy kis házhoz értünk.

Bevitt a házba, azon belül az egyik szobába és ledobott az ágyra. Kezeimet az ágy támlájához, lábaimat pedig az ágy végéhez kötözte. Ismét elővette a telefonomat majd Gikwangot kezdte hívni.

**Gikwang**

Skyler nem veszi fel. Komolyan kezdek aggódni érte, főleg, hogy egyedül ment el. Mi a fenéért jött ide Mi Yeon? Világosan meg mondtam neki a múltkor, hogy Skylert szeretem és nem őt!

-Halló? Skyler? Hol vagy? - szólaltam meg először nem sejtve azt, hogy ki szól vissza a vonal másik végéről.

-Egy kicsikét eljátszadozok vele, ha nem bánod. - nevetett.

-Azonnal mondd meg, hogy hova vitted te állat! - ordítottam.

-Oh, ez nem ilyen egyszerű. Játszok vele egy kicsit, majd újra hívlak. - mondta majd letette.

Ledobtam az ágyra a telefont és egy nagyot ordítottam, mire mindenki feljött és ijedten néztek rám.

-Az a beteg állat elvitte Skylert. - földre rogytam és egészen éjfélig nem is mozdultam onnan. 

Reggel Skyler ágyában ébredtem, a szoba az illatától úszott, ami eszembe jutatta őt és elő hozta a könnyeimet. Minden az én hibám, az én hibám, hogy elment. Ha Mi Yeon nem lett volna, akkor még most is itt lenne, velem. A karomban tarthatnám, csókolhatnám. Meg kell találnom. Erőt vettem magamon és lesétáltam a többiekhez.

-Adam, Will meg kell találnunk Skylert! Nem nyugszom, míg meg nem találom. 

Megreggeliztem, szereztem embereket és a rendőrségnek is szóltam. Ne aggódj, megtalálom, a lányod kerüljön bármibe!

**Skyler**

Ez a hely nappal még mocskosabb. A szer hatása már elmúlt, viszont a kötelek miatt nem tudok teljesen mozogni. Kinyílt a szoba ajtaja és a fogva tartóm lépett be rajta egy kis étellel. 

-Akár ki is mehetsz, mert nem fogom megenni azt, amit te, hozol nekem! - mondtam, majd szembeköptem.

-Rendben, ha nem kell nem erőltetem. - elindult az ajtó felé, de nem ment ki, mert én megszólítottam. 

-Mivel úgysem nem tudok elszökni, oldozz el. 

Szerencsére nem tudja, hogy az apám még él. Így ez nekem előny.

-Ó, igaz is... nem mondtam még el, hogy-hogy öltem meg az anyádat. Szeretnéd hallani? - fogaimat összeszorítottam, próbáltam visszafogni magam, hogy ne támadjak neki... különben újra az ágyhoz fog kötözni. -Mikor mindenki elment, bementem a kórházba, szerencsére egy kórházi dolgozót sem kellett megölnöm, mert nem voltak az édesanyád kórterme előtt... így gyorsan besurrantam és egy olyan injekciót adtam be neki az infúzión keresztül, ami lassan öli meg az embert. Eljöttem onnan és vártam a híreket. -mosolygott majd folytatta. -Könyörgött, hogy téged ne bántsalak. Eldobta az életét a te nyamvadt életedért. 

-Nem, az nem lehet. - motyogtam remegve, lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és próbáltam magam nyugtatni.

-Én figyelmeztettem, hogy ha nem hoz el hozzám, akkor megölöm. 

-David! Hol a fenébe vagy? - hallottam meg egy ismerős nyávogós hangot.

-A jobb oldali szobában! - kiáltott vissza.

Az ajtó kitárult és Taylor lépett be rajta egy barátnőjével, aki meglepetten nézett rám.

-Ő egy újabb áldozatod, Taylor? 

-Igen. El akarta tőlem venni Harryt, de látod, így járt a kicsike... 

Ki mentek majd később Taylor barátnője Elisabeth hozott be nekem egy tálcán palacsintát és narancslevet. Arrébb húzódtam az ágyon, hiszen ha bármilyen köze van Taylorhoz, akkor már jó nem lehet.

-Nyugodj meg, én, nem bántalak. Segíteni akarok neked! - letette az ágyra a tálcát. -Taylor áldozatait folyton én szöktettem meg, nem gyanakodik rám. Le akarom csukatni, mert kiskoromtól kezdve terrorizált és fenyegette a családomat.

**2 nap múlva**

-Mivel nem fogadtak szót a kis barátaid és ide küldtek egyet közülük, nem egyhamar térhetsz haza hozzájuk. - mondta, majd intett a barátjának, hogy hozhatja.

Bejött, mellém dobta, rögtön tudtam ki az a személy, aki ilyen ostobaságot követett el.

-Skyler... Skyler... - erőtlenül ismételgette a nevemet.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - cirógattam az arcát és nyugtattam.

A teste tele volt kék, zöld, lila foltokkal, oldalán egy szúrt sebet vettem észre, ami elég csúnya volt.

-Mi a jó büdös francot csináltál vele, te állat? - felálltam és neki mentem a nevelőapámnak, mire ő a földre lökött.

-Ne csináld, kérlek! - mondta a földön fekvő fiú erőtlenül.

-Az sem érdekel, ha megöl engem, de neked ki kell jutnod valahogy, különben meghalsz! - a végén már könnyes szemekkel kiabáltam.

-Ha te meghalsz, nem lesz értelme az életemnek. - kezét a kezemre tette és kicsit megszorította.

Rá mosolyogtam, ő viszonozta, s egy kis ideig így maradtunk. Ez a pillanat nem tartott sokáig mivel David felhúzott a földről és a mellettem lévő székre ültetett, majd megkötözött. Olyan erősen szorította meg, hogy már vágta a csuklómat, mi lesz még később? Mikor fejezi be végre? Mikor mehetek haza Katiehez, Kikihez és a banda többi tagjához? Igaz, az egyik tag itt van velem, de megsérült. Lisa, siess egy kicsit azzal a szökési tervvel, kérlek!

-Rossz kislány voltál, ezért itt maradsz egy kicsit! - szólalt meg miután megkötözött. -Áh, mielőtt elfelejtem. Nem sokára láthatod a szerelmedet képernyőn keresztül. 

-Te rohadék! - mondtam majd az arcába köptem. -Itt az idő! - bekapcsolta a laptopját és videó hívást kezdeményezett, amit el is fogadtak.

A képernyőn megjelent Kiki kimerült arca, szemei könnyesek és pirosak voltak. Beszélni kezdtek majd elém tette, hogy engem is láthasson, itt a nagy alkalom. 

-Egy kocsmához közeli erdőben vagyunk, Hyunseung is itt van és súlyosan megsérült. - mikor David meghallotta mit mondok, a keze az arcomon csattant. -Szeretlek! - a szemeim már égtek a könnyektől.

-Skyler! - kiáltott majd David megszakította a kapcsolatot.

-Te büdös szajha! - keze megint csak az arcomon csattant. 

-Azt hittem szeretsz minket, hisz mindig olyan kedves voltál velem. De azt hiszem félre ismertünk téged... ő érezte, azért mentünk Párizsba. Adam valóban a lányaként szeretett... 

-HALGASS! - ordított.

-...míg én megvetettem, ő elfogadott és szeretett. Szerette, védte anyát, amit te sosem tettél! Te szemét dög! - még egy pofonnal megjutalmazott, ami ezúttal erősebb volt, annyira, hogy a földre estem a székkel együtt. -Üss amíg csak tudsz az sem érdekel! 

Fogta magát és kiviharzott a szobából, az ajtó hangos csattanással csukódott be David után.

-Akkor sem maradunk itt! Ne aggódj, ma vagy legkésőbb holnap kijutunk innen! - egy bíztató mosolyt küldtem felé.

-Ne kerülj miattam bajba, én jól vagyok. - láttam rajta, hogy hazudik, engem nem ver át.

-Ne csináld ezt, tudom, hogy nem vagy jól! - emeltem fel a hangomat egy kicsit.

**Este** 

-Ne csináljatok olyat, amit nem kellene. - mutatott rám majd Hyunseungra.

-Szerinted tudok így bármit is csinálni? Egy székhez vagyok kötözve! - kiabáltam rá.

Miután David elment, egy idő után ajtócsukódást hallottam. Úgy öt percig beszélhettek mikor az egyik közülük benyitott.

-Sky rendben vagy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Na, végre!