5. rész - A levél, és a szörnyű hír...

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszik és kapok véleményt. 

Sky xx

**1 hét múlva**

Kibékültem Niall-el, közelebb kerültem a többiekhez, és Katie-hez is. Apuhoz költöztünk, és azóta minden jól megy. Ma este lesz a koncert, ahova elviszem Katie-t is, mivel nem hagyhatom egyedül itthon... nagyon megszerettem, és úgy látom ő is engem. Mióta rá találtam, még nem beszélt a szüleiről, vagy nem akar vagy csak nem emlékszik rájuk. Ha eszébe jut valami azt úgyis elmondja. Megismertem Vincent-et aki apu sofőrje, kedvelem, jól el lehet vele beszélgetni, tanácsokat ad, és mellettem áll.
-Kész vagytok, Skyler? - kiabált lentről Vince.
-Egy pillanat. - kiabáltam vissza. -Na kész is vagyunk, gyere Katie.

-Indulás! - kiáltott fel.

Katie addig futott amíg bele nem ütközött Vincent-be aki rögtön elkapta.

-Nem szöksz meg, törpe. - nevetett és megpörgette.

-Nem is akarok, de induljunk már. - türelmetlenkedett.

****

-Kislányom, ezt neked küldik. - nyújtott felém egy borítékot apu.
-Egy levél? - csodálkoztam. -Ki írhatta? - gondolkoztam, de mivel kevés barátom van, ők pedig itt vannak és éppen több száz lánynak/fiúnak okoznak örömöt, így csak egy ember maradt.
Kinyitottam és elkezdtem olvasni, nem hittem a szememnek... azok után ahogy beszéltem vele, szörnyen érzem magam, nem kellett volna így beszélnem vele, azóta vagy százszor megbántam...

' Skyler!
Mindent sajnálom, sajnálom, hogy eltitkoltam előled, hogy apukád mindennap keresett. Egyszerűen csak nem akartam, hogy elvegyen tőlem, nem akartam, hogy elmenj. Te és a testvéreid vagytok a legfontosabbak az életemben, nem akarom, hogy utáljatok. Remélem egy nap megtudsz bocsájtani. Nem akarok úgy meghalni, hogy haragban vagyunk, bármikor meghalhatok... ezért is szerettem volna ha egy időre hazajössz. Mindig is szeretni foglak, kislányom.
Szeretettel, anyu xx '

Beteg lehet? Az nem lehet, nem! Nem veszíthetem el őt, az teljesen mindegy miket csinált/mondott. Attól függetlenül szeretem, mert ő nevelt fel, ő az anyukám. Mindent meg fogok tenni, hogy megmentsem.

Könnyes szemekkel szét néztem a közönség soraiban, majd megakadt a szemem  egy nőn aki szinte teljesen a fejére húzta a kapucnit, látni is alig látott. Jobban megnéztem és felismertem, anyu az... mit keres itt? Miért nem hívott? Szó nélkül futásnak eredtem, nehezen de átjutottam a rajongókon, épp a kapucnis mögött álltam. Hátulról jó erősen magamhoz szorítottam és nem engedtem el.

-Mit keresel itt, anyu? - próbáltam olyan hangosan beszélni, hogy hallja. -Mért nem hívtál fel, hogy jössz?
-Nem akartam, hogy láss... tudom, hogy mérges vagy rám de hiányzol a testvéreidnek és... nekem is. Kérlek, ha egy kis időre is, de gyere haza. 

-Igérem egy kis időre haza megyek majd, mindent megteszek, hogy megmentselek. - elkerekedtek a szemei. -Igen, olvastam a levelet. - felmutattam a papírt. -Nem tudom elhinni, hogy nem mondtad el, egy levélben tudom meg... - töröltem le a könnycseppeket az arcomról.
-Sajnálom, de... de nem akartam, hogy megtudd. Nem akartam, hogy azért legyél velem, mert sajnálsz...
-Anyu, anyu... shh. - szorosan magamhoz öleltem. -Ha haza mennék azt nem sajnálatból tenném. 

-Jó, ezt majd később megbeszéljük. Menj vissza a fiúkhoz, most lett vége a koncertnek.

-De ugye nem mész el? Erre a címre gyere. - adtam oda neki egy cetlit a címmel.

-Rendben, menj csak kicsim.

Visszamentem a fiúkhoz és apuhoz.

-Merre voltál, Skyler?

-Apu... tudom ki írta a levelet, és itt is van.

-Ki küldte? 

-Anyu.

-Hogy micsoda? 

Változtatás!

Sziasztok!
A fő szereplő nevét és képét megváltoztatom Davina-ról Skyler-re, így a továbbiakban Skyler lesz a neve.
Mostantól Nina Dobrev lesz a főszereplő (Skyler-ként).

4. rész - Taylor és a fenyegetése...

Sziasztok!
Jött egy kis ötlet, és úgy döntöttem, hogy beleszövöm a történetbe, remélem tetszeni fog. Pipáljatok, komizzatok és iratkozzatok fel!
Puszi, D xx

-Nyugi, Liam. Utolértetek, nem? - veregette meg a vállát nevetve.

-Akkor sem kellett volna szó nélkül el futnod, főleg, hogy Niall kórházban van, és mellette lenne a helyünk. - szállt be a fekete hajú is.

Leguggoltam a kisfiú elé, szorosan megöleltem és adtam neki egy tanácsot, ha az apja még egyszer bántani akarja. 

-Figyelj jól. Ha apukád újra bántani szeretne, akkor hívd fel a rendőrséget és bújj el valahova. - bólintott. -Ügyes legyél, és vigyázz magadra! - öleltem meg újra.

-Rendben, és köszönöm. - puszilta meg az arcomat, majd el lépett előlem.

-Davina... - szólított meg a göndörke.

-Mondjad. - felálltam és felé fordultam.

-Szóval... egy hét múlva lesz egy koncertünk, és azt szeretném vagyis szeretnénk, hogy gyere el. - babrált az ujjaival.

-Harry drágám... - hallottunk egy vékony nyávogós hangot, majd megláttuk a tulajdonosát.

Vékony lábak, szőke hosszú haj, és vér vörös ajkak. Fekete mini ruha volt rajta, ami épp, hogy csak takarta a hátsóját. Nem vagyok oda a csajért, nem rajongok érte.

-A francba, már megint ő... - szitkozódott Harry. -Egy perc nyugtom sincs.

-Micsoda meglepetés. Épp erre forgattunk, mikor valakitől azt hallottam, hogy itt vagytok. Ezért ide jöttem üdvözölni titeket. - csavargatta a haját az ujjai körül.

Ha ezt még párszor megcsinálja, akkor esküszöm, hogy eltöröm az ujját, és kitépem a haját... nem szoktam ilyen lenni, de ez már komolyan idegesítő.

-Nem kellett volna azért ide jönnöd, Taylor. - próbálta távol tartani magától.

****

 Éppen sétálgattam az utcákon mikor hangos sírást, szipogást hallottam az egyik ház mellől... egy kislány ült ott, a maciját és egy papír csillagot szorongatott, és motyogott.
-Hozd vissza őt, kérlek. - folytak le az arcáról a könnyek.

-M-mi történt? Mi a neved? - guggoltam le mellé.
-Katie. Nem igazán emlékszem rá, hogy mi történt.
-Ne aggódj, minden rendbe fog jönni, segíteni fogok neked. - simítottam végig a fején.
Világos barna haja két felé volt szedve, befonva, a bőre csupa kosz volt. Olyan szörnyű volt így látni őt, akár ismerem, akár nem.
-Van hová menned? - némán megrázta a fejét. -Mit szólnál hozzá, ha mostantól én vigyáznék rád?
Felálltam, kezemet nyújtottam neki, amit félénken de elfogadott.
-Köszönöm... - szorította magához a maciját.
-Gyere veszünk neked ruhákat. - megfogtam az apró kezét, és elmentünk a legközelebbi boltba.
Vettem neki pár ruhát, majd vissza indultunk a szállodába ahol megszálltam.  A szálloda előtt egy idősebb férfit fedeztem fel, amint közelebb mentünk, felismertem... apu volt az.

-Apu? Tényleg te vagy az? 

-Igen, én vagyok kislányom. - jött közelebb hozzánk. 

-Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - tértem a lényegre.

-Nyomoztam egy kicsit, és sikerült kiderítenem, hogy hol laksz ideiglenesen. Látni akartalak, hisz rég nem láttalak, hiányoztál. 

-Te is nagyon. - oda szaladtam hozzá, és a nyakába ugrottam.

Ahogy rá néztem apura eszembe jutott Niall, Niall-ről pedig Harry... Harry-ről meg Taylor. Taylor és a fenyegetése. 

-Ha elmered tőlem venni, az nem fog sikerülni, nem hagyom, hogy egy magad fajta kis csitri elvegye tőlem.

-Hidd el, hogy nem félek tőled. - közelebb mentem hozzá. -De te viszont félhetnél tőlem, rosszul jár az aki engem megfenyeget, mert nem hagyom magam. Fordulj meg és táncolj vissza, édesem. - jött elő a durva énem.

-Chh... azt hiszed, hogy félek tőled? - megfordult és elsétált. 

-Nem hiszem, hanem tudom. - ordítottam utána.

-Hol jársz, kicsim? - rázta meg kicsit a vállamat apu.

-Áh, nem fontos. - próbáltam mosolyogni.

-Ő kicsoda? - mutatott Katie felé.

-Nem rég találtam rá az utcán, egy ház tövében ült, és sírt a maciját szorongatva. Úgy döntöttem, hogy vigyázok rá amíg meg nem találjuk a szüleit. - fordultam vissza apuhoz.

-Kedves tőled. Remélem ezután többet találkozunk majd, Davina. 

-Persze, és a fiúknak üzenem, hogy a koncertre elmegyünk Katie-vel.

-Ennek örülök. - mosolygott. -Azt szeretném ha a közelembe lennél, szóval azt szeretném ha hozzám költöznél Katie-vel. 

-Még át gondolom, és majd felhívlak a válasszal.

-Rendben, most mennem kell, mert megígértem a fiúknak, hogy be nézek Niall-hez. 

-Mondd meg neki, hogy sajnálom azt amit mondtam, és, hogy még mindig megbízok benne. 

-Megmondom, jó éjt. - beszállt a kocsijába és elment.

-Ő volt az apukád? - bólintottam. -Kedves ember, mintha az én apukámat látnám. Ő is ilyen kedves volt, amíg el nem tűnt anyuval együtt.

-Igen, nála jobb nincs a világon. - könnyes lett mindkét szemem, de hamar letöröltem a könnycseppeket. -Gyere menjünk fel. - fogtam meg a kezét, és elindultunk a lift felé.

3. rész - Bajban...

Sziasztok!
Íme itt a következő rész, remélem tetszeni fog. Pipálj, komizz és iratkozz fel!
Puszi, D

-Davina... nem maradnál itt velem még egy kicsit? - kérdeztem reménykedve.

-Nem lehet, még el kell mennem egy közeli boltba. Sajnálom. Majd holnap meglátogatlak. - mosolygott.

-Rendben, de ne felejtsd el.

-Nem fogom, ígérem. Most mennem kell, ha valami van hívj fel. - adott oda egy kis cetlit rajta a nevével és a telefon számával.

-Oké. - elvettem tőle és eltettem egy biztonságos helyre.

Sajnos nem tudtam itt tartani Davinát, de elmondtam mindent a srácoknak, és már David is tudja, hogy Davina itt tartózkodik Londonban. Először nem hitte el, azt hitte viccelek, de mindent elmeséltem neki. 

-Mi a terved, Niall? - kérdezte Liam. -Mert gondolom van, vagy nincs? 

-Itt a telefon száma, oda adhatnánk Davidnek és felhívhatná. Biztos örülne neki. 

**Davina szemszöge**

Épp jövök ki a boltból mikor a telefonom őrült csörgésbe kezdett.

-Szia cica, jössz egy kicsit játszadozni? - állt az utamba egy részeg férfi, a szájából csak úgy áradt a pia szag.

-Szállj le rólam. - löktem arrébb amitől hátraesett.

Elkezdtem a hotel felé futni, és közben felvettem a telefonom.

-Tessék?

-Davina? - hallottam meg egy ismerős hangot a vonal túlsó végéről.

-Apu? - könnybe lábadtak a szemeim.

-Igen, én vagyok az, kicsim. - éreztem ahogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon.

-H-honnan van meg a telefon számom? - töröltem le a könnycseppet.

-Niall-től, elmesélte, hogy találkozott veled és megadta a telefon számodat.

-Ő akkor az akire gondolok, ugye?

-Igen. - lecsaptam a telefont és felszaladtam a hotel szobába.

Becsuktam az ajtót és sírva csúsztam le a földre.

Sosem voltak barátaim, boldog voltam, hogy találtam egy valakit akinek elmondhattam azt ami eddig történt velem, volt kivel beszélgetnem. Őszintén mosolyogtam, azt hittem bízhatok benne, bíztam és ő nem mondott el egy ilyen fontos dolgot. Elhallgatta előlem, hogy ismeri apát, ezzel még több fájdalmat okozott nekem.

Lassan felálltam a földről és el lépkedtem az ágyig, rá vetettem magam és könnyes arccal aludtam el.

*****

Reggel úgy ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a szemem, és a fejem. Tisztán emlékszem mindenre tegnap estéről... de bárcsak ne emlékeznék. Életemben most árult el először egy barát -ha hívhatom így-, soha sem volt senkim a szüleimen kívül, most, hogy találtam valakit... bár ne mentett volna meg Niall. Egész éjjel csörgött a telefonom, gondolom apu vagy Niall hívtak. Felvettem az ágyról az említett készüléket és megnéztem a nem fogadott hívásokat. Apu volt... hogy honnan tudom? Még este beírtam a számát a telefonomba. Csináltam magamnak egy szendvicset és elindultam a kórházba. Éppen bent voltak Niall barátai, vártam egy kicsit, és mikor ki jöttek, én be mentem.

-Miért nem mondtad el, hogy ismered aput? - tértem a lényegre.

-Neked is szia. Honnan tudtad meg? - vonta fel a szemöldökét.

-Tegnap felhívott... tudod mi ebbe a legrosszabb? Hogy én eddig megbíztam benned, elmondtam mindent, te pedig eltitkoltad ezt a fontos dolgot. Azt hittem, hogy találtam valakit akit barátomnak nevezhetek, mert nekem sosem volt egy sem, de ezt te nagyon jól tudod. - ordítottam a szememet törölgetve.

Kirohantam a szobából egyenesen valaki mellkasának. Felnéztem és elvesztem gyönyörű szép zöld szemeiben.
-B-bocsánat... - léptem hátra egyet.
Megfordultam, visszanéztem Niall-re aki engem nézett szomorúan majd futásnak eredtem. Bántott, hogy így beszéltem Niall-el, de egy kicsit meg is érdemelte. Lassítottam, majd megálltam és egy park helyezkedett el mellettem. Csak néztem a parkban játszadozó gyerekeket és szüleiket, boldogan együtt labdáztak, fogócskáztak, egy mosoly került fel az arcomra amint őket fürkésztem. Gyorsan lefagyott a mosoly az arcomról mikor megláttam egy férfit amint a gyerekével ordít majd pofon vágja. Nem tudtam csak úgy tétlenül ott állni, így közbe léptem.
-Tudom, hogy nem rám tartozik, de az nem old meg semmit ha kezet emel rá. - világosítottam fel. -Ezzel csak azt éri el, hogy egy nap már önhöz sem fog szólni.
-Amíg nincs gyereked ezt nem értheted meg, és jól mondod nincs semmi közöd hozzá! Úgy, hogy takarodj innen, vagy te is kaphatsz pár pofont.
-Nem megyek innen sehova, nem engedem, hogy még egyszer kezet emeljen rá. - magam mögé húztam a kis fiút és próbáltam megvédeni a nálam két fejjel magasabb apjától.
-Azt hiszed, hogy csak úgy szórakozhatsz velem? - lendítette a karját, vártam mikor csattan az arcomon a hatalmas keze, de ez nem történt meg.
-Nem merjen hozzá érni, vagy én látom el a baját. - állt meg előttem az a srác akibe bele ütköztem a kórházba.
-Te? - lepődtem meg. -Hogy kerülsz ide? - álltam mellé.
-Volt egy olyan érzésem, hogy bajba fogsz keveredni... és látod jó, hogy utánad jöttem. - mosolygott.
-Harry... komolyan leszokhatnál arról, hogy csak úgy elfutsz tőlünk. - szólalt meg lihegve az egyik barna hajú srác. 

2. rész - Emlékek, és egy barát?!

Sziasztok!
Itt a következő rész, remélem ez is tetszeni fog és kapok pipát vagy komit. Megpróbálom minél előbb megírni a következőt, addig is iratkozzatok fel! :)


Miután leszállt a repülőgép, keresnem kellet egy hotelt amit nagyon hamar találtam is.

-Egy szobát szeretnék. - léptem oda a pulthoz ahol egy fiatal srác állt.

-Rendben, megfelel a 25-ös szoba? - kérdezte mosolyogva.

-Persze, mennyi lesz? - vettem elő a pénztárcámat.

Kifizettem a szobát és elindultam a lift felé. A bőröndjeimet utánam hozta egy kedves lány.

-Biztos nem nehezek?  - fordultam hátra.

-Nem, már megszoktam. Nyugodj meg. - mosolygott ő is ahogy a srác a pultnál.

Kipakoltam, megettem a másik szendvicset is majd az ablakhoz sétáltam. A kilátás gyönyörű, innen pont látni az óriáskereket amire apuval együtt ültem fel.

-De apu, félek. Üljünk fel inkább másra. - fogtam meg a ruhája ujját.

-Nem lesz semmi baj, kicsi D. Nem engedem, hogy bajod essen. - fogta meg a kezemet.

-Rendben, bízok benned, apu. - elindultunk és onnantól elszállt minden félelmem.

Mindig annyira vigyázott rám, nagyon szeretett ellentétben anyuval, mert ő sosem foglalkozott velem. Kicsit később a telefonom csörgésére figyeltem fel, rá néztem a képernyőre és a hányinger kerülgetett... anyu új barátja volt az.

-Davina? - kérdezte a vonal túlsó végéről.

-Igen, még mindig élek... - viccelődtem, bár nem voltam vicces kedvemben. -Mit akarsz? - váltottam át dühös hangnemre.

-Nem jönnél vissza Párizsba? Mióta elmentél, anyukád csak sír, a fényképedet nézegeti és ahhoz beszél... - mondta aggódva.

-Eszemben sincs visszamenni, maximum ha megtaláltam apát, akkor felhívom, hogy megnyugtassam. Ő csinálta magának ezt, ha az elején már elmondta volna, hogy apa folyton keres akkor nem lenne most ez. 

-Rendben, megmondom neki. Vigyázz magadra, szia. - kinyomtam a telefont majd bekapcsoltam a tévét.

-Új managere van a One Direction-nek? Pár hete történt, hogy Kristen Roberts-et súlyos lopáson kapták, és elbocsátották. Az új manager neve David Matthews. - amint meghallottam apu nevét, felugrottam az ágyról ahol eddig ültem.

Apu mint manager? Mi történt vele amíg nem voltam mellette? Felvettem a kabátomat és elindultam a régi házunkhoz, hátha még ott lakik... bár nem hiszem, hogy egy romhalmazban lakik azok után amilyen munkája lett. Amint odaértem a régi házunkhoz, ismét előjöttek az emlékek... 

-De anyu, mért kell elmennünk? Én itt akarok maradni apuval. - mindig az volt amit ő akart, sosem tett a kedvemre.

-Felejtsd el, Davina. Jössz velünk! - megszorította az apró csuklómat és húzott maga után.

-Ne hagyd, hogy elvigyen, apu. Kérlek, én veled akarok maradni. - kiabáltam sírva.

Ahogy akkor is, most is elő törtek a könnyeim, megállás nélkül folytak le az arcomon. Megemeltem a kezeimet és letöröltem a könnycseppeket. Közelebb lépkedtem az ajtóhoz és bekopogtam. Mikor hosszú ideig nem jött válasz visszaindultam a szállodába. Útközben mintha aput láttam volna az út túloldalán, elindultam felé, de már csak egy erős fényre és kiáltásra emlékszem.

-Állj, vigyázz! - csupán ennyit hallottam, mielőtt egy lökést éreztem volna.

**Niall szemszöge**

Éppen a boltba tartottam mikor egy lány akart átfutni az úton, elindult, én pedig nem hagyhattam, hogy csak úgy elcsapja egy kocsi. Amennyire tudtam arrébb löktem. Azt még láttam, hogy eszméletlenül fekszik a hideg úton, vérző fejjel. Mikor felébredtem azzal a lánnyal néztem farkas szemet akit próbáltam megmenteni.

**Davina szemszöge**

Mikor felébredtem iszonyatosan fájt mindenem, oldalra néztem ahol egy nővért pillantottam meg.

-E-elnézést, mi történt? - ültem fel a hófehér ágyban.

-Kiszaladtál az útra és ez a fiú próbált téged megmenteni. - mutatott a mellette szunnyadó szőke hajú srácra.

-Rendben, köszönöm. - rám mosolygott majd kiment.

Lassan felálltam és az ágyához sétáltam, szőke haja szétterült az fehér párnahuzaton. Közelebb hajoltam hozzá, és abban a pillanatban ki is pattantak a szemei.

-Köszönöm. - csak ennyit tudtam kimondani.

-Mért futottál csak úgy át az úton? - próbált felülni, segítettem neki majd válaszoltam.

-Elmesélek mindent elölről, úgy jobban megérted. - tájékoztattam. -Szóval... még egészen kicsi voltam mikor anyu elvált apu-tól, új barátja lett és elhatározták, hogy elköltözünk Párizsba. Persze én ebbe nem akartam bele menni, apuval akartam maradni, de anyu nem engedte. Apu volt az egyetlen aki foglalkozott velem, nem voltak barátaim, anyu sem figyelt rám soha. Ma jöttem vissza Londonba, hogy megtalálhassam aput, és most itt vagyok. - mutattam körbe. -A nevem Davina Matthews.

-Niall Horan. - nyújtotta a kezét amit barátságosan elfogadtam. -Azt tudod, hogy hol keresd?

-Igen, egy banda managere lett, aminek a neve One Direction. - Niall-nek kikerekedtek a szemei. -Valami baj van?

-Nem, nincs semmi baj. - mosolygott.

**Niall szemszöge**

Mikor meghallottam, hogy a mi managerünk az apukája, szemeim kikerekedtek amit ő is észrevett. Már meg is van a tervem, megkérem a srácokat, hogy jöjjenek ide és hozzák David-et. Elővettem a telefonom és küldtem Harry-nek egy sms-t.
'Gyertek a kórházba, hozzátok Davidet is, a 136-os szobában vagyok. Majd mindent elmagyarázok, siessetek!' - pötyögtem be.
-Áh, látom felébredtetek mindketten. - jött be nagy mosollyal az arcán a nővér. -Davina, te egy óra múlva el is hagyhatod a kórházat mivel nincs komoly bajod.  Niall, te viszont csak 1 hét múlva.
Remélem Harry-ék sietnek.
'2 óra múlva tudunk csak oda menni, sajnálom.' - írta vissza.
Ezt nem hiszem el, addigra már nem lesz itt Davina... ki kell találnom valamit.