1. rész - Ég veled, anya!

Sziasztok!

Itt is az első rész, remélem tetszeni fog. Ha tetszik pipáljatok és iratkozzatok fel! 

Kiskoromban mindig egyedül voltam, nem játszott velem senki, nem beszéltem senkivel, azt sem tudom, hogy-hogy kellene viselkedni egy baráttal mert az nekem sosem volt... egyedül csak a testvéreim vannak nekem. A körülöttem lévő gyerekek fogócskáztak, ijesztgették egymást, én ezeken csak nevetgéltem, nekik voltak barátaik nekem viszont nem, folyton egyedül ültem a padon és néztem a körülöttem lévőket.

Csak azt szerettem volna ha velem is foglalkoznak, mint velük... de nem figyeltek rám. Mintha teljesen láthatatlan lettem volna.
-S-sziasztok, játszhatok veletek? - kérdeztem a cipőm orrát fürkészve.
-Lassan el számolok húszig, addig bújjatok el... - kezdett bele az egyik kisfiú.
Mondd apu, miért nem jöttél el értem? Te voltál az egyetlen aki foglalkozott velem, mindig úgy éreztem, hogy csak ketten vagyunk a világon. Hiányzol... gyere vissza hozzánk, vagy adj magadról valami jelet!

****

Elindultam lefele a lépcsőn de a felénél megálltam mert anyu hangját hallottam. Lejjebb mentem és hallgatóztam.
-Nem David, nem beszélhetsz vele. - tiltakozott anyu. -Nem, akkor sem. Értsd meg, hogy nem láthatod többé Davina-t és nem beszélhetsz vele! - kinyomta a telefont, én pedig folytattam az utamat lefele kérdőre vonva anyut.
-Miért nem hagyod, hogy beszéljek vele? Tudtad, hogy hol van mégsem mondtad el, milyen anya vagy te? Elvetted tőlem az egyetlen boldogságot, mindig láttad, hogy milyen szomorú vagyok mert nincsenek barátaim sem. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor nem jöttem volna el veletek. Veled és a "tökéletes barátoddal"... - nem tudtam befejezni mert keze az arcomon csattant.
-Nem beszélhetsz így velem, az anyád vagyok. - kezdett el kiabálni.
-Bár nem lennél az anyám. Ilyen anya nekem nem kell, inkább megyek és megkeresem apát.

Felszaladtam a szobámba és összepakoltam mindent két bőröndbe, a szekrényem aljából elővettem az eddig összegyűjtött pénzemet és elindultam lefele.

-Mégis mit gondolsz hová mész? - kapta el a csuklómat és szorongatni kezdte.

-Mi közöd vam hozzá? Eddig sosem foglalkoztál velem, mi történt hirtelen? - ki rántottam a kezemet az ő keze közül és megfogtam a bőröndöket. -Ég veled, anya! - és ki léptem a hideg sötét éjszakába.

Hívtam egy taxit és elindultam a repülőtér felé. Út közben azon gondolkoztam, hogy vajon helyesen cselekszem e. Ő volt az aki felnevelt, fizette az iskolát, viszont ő volt az is aki elvette tőlem a boldogságot. Amint odaértem futottam megvenni a repülő jegyet.

-Jó estét! A legközelebbi londoni járatra szeretnék egy jegyet. - valamit nézegetett a számítógépén majd felpillantott rám.

-Pont van még egy hely azon ami 30 perc múlva indul.

-Rendben, akkor kérek egy jegyet arra a gépre. - kifizettem és vettem magamnak két szendvicset majd leültem.

Elfogyasztottam az egyiket amit egy idős hölgytől vettem és elkezdtem zenét hallgatni.

-Tájékoztatjuk a Londonba tartó gép utasait, hogy 10 perc múlva felszáll. Kérem foglalják el a helyüket! - szólalt meg egy női hang a hangosbemondóba. 

Megfogtam a bőröndjeimet és 5 perc múlva már a helyemen ültem. Elővettem a telefonomat és megkerestem egy képet.

-Nemsokára veled leszek, és többé senki sem szakít el tőled, apu...