18. rész - "Bocsáss meg! Nem volt jogom ezt tenni veled."

-Pszt! - mutató ujját a szája elé tartotta.
Elvágta a kötelet, amivel a székhez voltam kötve, felsegítette HyunSeungot majd elindultunk a kijárat felé. Égett szagot éreztem, amire Lisa is felfigyelt.
-Siessünk! - kicsit gyorsabbra vettük a tempót.
-Már késő, pillanatok alatt leég ez az egész kis kunyhó! - jelent meg a hátunk mögött Taylor. -Te! - mutatott rám. -Így is úgyis meg fogsz halni, mert elvetted tőlem Harryt és elnyerted a szerelmét! - elővett egy kést és közelített.
-De én nem tettem semmit, nem tehetek róla, én nem szeretem őt. Nem viszonzom a szerelmét! - próbáltam vele megértetni.
-Velem te nem kiabálsz! - gyorsított és egyetlen egy mozdulattal magához rántott. -Most legyen nagy a szád! Egy vágás és véged. - nevetett és közben a kést a nyakamnak szorította. -Jó volt a megérzésem, hogy el akarsz árulni, Lisa. Sohasem tudtam hova tűnnek az áldozataim, de most már tudom.
-Lisa, vidd innen HyunSeungot, siess! - a kés még jobban a nyakamba fúródott.
-Elmondom, hogy kezdődött az egész és mennyire szerettem.

*Vissza a múltba*

**Taylor szemszöge**

Akkor még csak középiskolás voltam. Az iskolát akkor hagytam ott mikor beléptem a zeneiparba, akkor ismertem meg Harryt is, beszélgettünk, találkozgattunk. Randira hívott, minden tökéletes volt, Harry mindig az aranyos és kedves oldalát mutatta nekem. Járni kezdtünk majd az egyik interjún megkérdezték mit gondolok a kapcsolatáról egy bizonyos lánnyal.

 

-Mi? - körül néztem, majd kifutottam az épületből.
Nagyon fájt, hogy még csak nem is tudtam róla, egy élő adásban kell megtudnom, hogy akivel járok, mással kavar. Mikor rákérdeztem, hidegen és mérgesen válaszolt.
-Mikor akartad te ezt elmondani? Amikor eljegyezted? - lökdöstem a vállánál fogva.
-Mi közöd hozzá? - elkapta a csuklóimat, majd elengedte.
-Igen is van közöm hozzá, mert a barátnőd vagyok, vagyis úgy látszik voltam. - mondtam ki az utolsó szót kicsit erőteljesebben.
-Te csak egy kis játékszer voltál nekem, még nem vetted észre? 

-Én teljes szívemből szerettelek, te voltál a mindenem! - mindkét szemem a könnyeimtől csillogtak, de nem a boldogság könnyei voltak.
Lendítettem a kezem és pofon vágtam. Onnantól senkit sem fogadtam be a szívembe, mindenkit visszautasítottam. Minden egyes éjszaka csak sírtam, megállás nélkül.

Ezek után minden lányt elűztem mellőle, eddig hozzád ragaszkodik a legjobban, téged szeret igazán. Azok a lányok ugyanúgy csak játékszerek lettek volna, mint én.

**Vége**

*Skyler szemszöge*

-Ilyen volt a drága kis Harry. Neked is csak a jó és kedves oldalát mutatta meg, de én… én azt az oldalát is láttam, amit még soha senki. - teljes erőből a földre lökött.
-Miatta lettél ilyen? Ő volt az oka, hogy megváltoztál, igaz?
-Az elejétől fogva utáltalak, de, csak azért mert te fontosabb vagy neki bárkinél. Tudtam, hogy te nem szereted, s mégis kínoztalak. Sajnálom, kérlek, bocsáss meg! Nem volt jogom ezt tenni veled.
-Válaszolj! - ordítottam rá.
-Lisa, vidd ki innen őt! - mutatott ismét rám. -Te ne legyél játékszer, mint én, mert annál többet érsz!
Hátat fordított nekem és lassan közelített a már lángoló szobához. Mielőtt bement volna, hátra nézett és mosolygott, könnyes volt a szeme, de mosolygott. Annyi idő után, igazi mosoly volt az arcán. Egy kiáltást hallottam és eltűnt a lángok között... eltűnt örökre.
-Ne! - Lisa mellém lépett és leguggolt hozzám.
-Gyere Skyler! - próbált felsegíteni.

Mikor kiértünk az erdőből, egy kocsi várt ránk, beszálltunk és elmentünk erről a borzalmas helyről. Lisa próbált megnyugtatni, többször megkérdezte, hogy hol lakok, de a sokktól nem tudtam neki válaszolni. Helyettem HyunSeung magyarázta el az utat hazáig. A házunkhoz hívtak egy mentőt és bevitték a kórházba Hyunniet, a többiek is elindultak hozzá amint megnézték, én, hogy vagyok. Egészen késő estig szorongattam Kiki kezét, szemei pirosak és duzzadtak voltak, arca könnyes volt. Felmentem az emeletre, bementem a fürdőszobába, ruháimat egymás után vettem le és beálltam a víz alá. Azon voltam, hogy minden mocskot lemossak magamról, főleg azokat a helyeket súroltam ahol David akár csak egy pillanatra is megérintett.

-Miért tetted ezt Taylor? Miért választottad inkább a halált, mint az életet? - egyik kezemmel megtámaszkodtam a falba, a másikkal pedig megtöröltem a szemeimet. -Ennyire fájt? - még belegondolni is szörnyű.
-Minden rendben, Skyler? - kopogtatott az ajtón Kiki.
-P-persze, jól vagyok. - kiáltottam vissza.
Természetesen nem voltam jól, ki lenne, teljesen rendben mikor egy ember a szeme láttára sétál be egy égő szobába, akit még ismer is?
-Mostantól egy percre sem hagylak magadra! - szorosan magához ölelt, szemeit becsukta és megpróbált elaludni.
-Mi lesz a munkával? A koncertekkel, forgatásokkal és a rajongókkal? Nem hagyhatjátok őket cserben!
-Nem tudnám őket cserbenhagyni, nélkülük most nem lennénk itt. Nekik köszönhetjük mindazt, amit elértünk! Szóval ne aggódj. - megpuszilt majd elaludt.
-Nagyon szeretlek! - suttogtam.
Becsuktam a szemeim és egymást ölelve aludtunk el. Taylor... bárcsak veled is ilyen lett volna Harry vagy bárki más. Kedves, gyengéd, védelmező. Akkor talán te is normális életet élhettél volna, s nem váltál volna ilyenné.
-Megbocsátok, Taylor! - karomat a mellkasára tettem és lehunytam a szemeimet.
Reggel arra keltem, hogy Kikinek eszeveszettül csörög a telefonja, felült, megdörzsölte a szemeit majd felvette a készüléket. Hangos kiabálást hallottam a vonal túlsó végéről.
-Nyugalom. Ma bemegyünk a stúdióba és felvesszük az anyagot. Igen, értettem. - visszatette az éjjeli szekrényre és visszafeküdt.
-Hogy mekkora egy segg fej. Utálom, mint a...
-Ki volt az? - szóltam közbe.
-A managerünk… de te mióta vagy fent? - mosolyogva átölelt és arcon puszilt.
-Mért ordibált veled? Mit csináltatok?
-Amíg téged elraboltak, mi nem dolgoztunk. Már csak azért sem, mert HyunSeung is veled volt. - ekkor eszembe jutott amit HyunSeung mondott.
"Ha te meghalsz, nem lesz értelme az életemnek." Nem értem. Mért mondta ezt nekem? Igaz is, meg kell látogatnom őt a kórházban. Megreggeliztünk, Kiki szólt a többi fiúnak és elindultunk a stúdió felé. Amint megérkeztünk, fotósok lepték el az autót, amiben ültünk. Mire nagy nehezen ki tudtunk szállni, át verekedtük magunkat a tömegen és beszaladtunk a stúdióba azon belül a kijelölt terembe. Amint beléptünk a Beast managerét pillantottuk meg mérgesen mérte végig a csapatot majd engem. Ahogy meglátta, hogy hiányzik egy tag, elkezdett ordibálni. 
-Hol a fenébe van HyunSeung? Elmondanátok nekem? - közelebb lépett a tagokhoz, majd megállt előttem.
-Kórházban van. - válaszolt Seobie.
-És... ő kicsoda? - a hajamat kezdte piszkálni, ami nekem és a banda tagoknak sem tetszett.
-A barátnőm! - Kiki elém állt, hogy a manger ne tudjon hozzám érni. -Beszélgessünk. - fejével az egyik sarokba biccentett. -Meg ne lássam, hogy még egyszer egy ujjal is hozzáérsz a barátnőmhöz, mert rosszul járhatsz! Nem érdekel, hogy a banda managere vagy, több kiadó szeretné, ha náluk szerződnénk le...
-Te most fenyegetsz?
-Vedd, aminek akarod, én figyelmeztettelek!  

17. rész - Kínzás

Sziasztok!
Tudom, rengeteget késtem a résszel, de apránként eszembe jutottak részletek és belefontam a történetbe. Remélem tetszik. A következőt megpróbálom hamarabb hozni. 

-Kicsi, kicsi Skyler... - elővette az idegbeteg mosolyát. -Azt hitted, hogy a kis barátod meg tud ölni? Azt hitted hagyom magam? - kezét a kocsinak támasztotta.

Miről beszél? Mit csinált Gikwang? Elment hozzá? Mikor?

-Azért nem öltem meg, mert kínozni akarom egy kicsit, ahogy téged is! - karjába vett és megindult az erdő felé. -Úgy tűnik, a kis barátod aggódik érted annak ellenére, hogy mással csókolózott. - nevetett majd egy kis házhoz értünk.

Bevitt a házba, azon belül az egyik szobába és ledobott az ágyra. Kezeimet az ágy támlájához, lábaimat pedig az ágy végéhez kötözte. Ismét elővette a telefonomat majd Gikwangot kezdte hívni.

**Gikwang**

Skyler nem veszi fel. Komolyan kezdek aggódni érte, főleg, hogy egyedül ment el. Mi a fenéért jött ide Mi Yeon? Világosan meg mondtam neki a múltkor, hogy Skylert szeretem és nem őt!

-Halló? Skyler? Hol vagy? - szólaltam meg először nem sejtve azt, hogy ki szól vissza a vonal másik végéről.

-Egy kicsikét eljátszadozok vele, ha nem bánod. - nevetett.

-Azonnal mondd meg, hogy hova vitted te állat! - ordítottam.

-Oh, ez nem ilyen egyszerű. Játszok vele egy kicsit, majd újra hívlak. - mondta majd letette.

Ledobtam az ágyra a telefont és egy nagyot ordítottam, mire mindenki feljött és ijedten néztek rám.

-Az a beteg állat elvitte Skylert. - földre rogytam és egészen éjfélig nem is mozdultam onnan. 

Reggel Skyler ágyában ébredtem, a szoba az illatától úszott, ami eszembe jutatta őt és elő hozta a könnyeimet. Minden az én hibám, az én hibám, hogy elment. Ha Mi Yeon nem lett volna, akkor még most is itt lenne, velem. A karomban tarthatnám, csókolhatnám. Meg kell találnom. Erőt vettem magamon és lesétáltam a többiekhez.

-Adam, Will meg kell találnunk Skylert! Nem nyugszom, míg meg nem találom. 

Megreggeliztem, szereztem embereket és a rendőrségnek is szóltam. Ne aggódj, megtalálom, a lányod kerüljön bármibe!

**Skyler**

Ez a hely nappal még mocskosabb. A szer hatása már elmúlt, viszont a kötelek miatt nem tudok teljesen mozogni. Kinyílt a szoba ajtaja és a fogva tartóm lépett be rajta egy kis étellel. 

-Akár ki is mehetsz, mert nem fogom megenni azt, amit te, hozol nekem! - mondtam, majd szembeköptem.

-Rendben, ha nem kell nem erőltetem. - elindult az ajtó felé, de nem ment ki, mert én megszólítottam. 

-Mivel úgysem nem tudok elszökni, oldozz el. 

Szerencsére nem tudja, hogy az apám még él. Így ez nekem előny.

-Ó, igaz is... nem mondtam még el, hogy-hogy öltem meg az anyádat. Szeretnéd hallani? - fogaimat összeszorítottam, próbáltam visszafogni magam, hogy ne támadjak neki... különben újra az ágyhoz fog kötözni. -Mikor mindenki elment, bementem a kórházba, szerencsére egy kórházi dolgozót sem kellett megölnöm, mert nem voltak az édesanyád kórterme előtt... így gyorsan besurrantam és egy olyan injekciót adtam be neki az infúzión keresztül, ami lassan öli meg az embert. Eljöttem onnan és vártam a híreket. -mosolygott majd folytatta. -Könyörgött, hogy téged ne bántsalak. Eldobta az életét a te nyamvadt életedért. 

-Nem, az nem lehet. - motyogtam remegve, lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és próbáltam magam nyugtatni.

-Én figyelmeztettem, hogy ha nem hoz el hozzám, akkor megölöm. 

-David! Hol a fenébe vagy? - hallottam meg egy ismerős nyávogós hangot.

-A jobb oldali szobában! - kiáltott vissza.

Az ajtó kitárult és Taylor lépett be rajta egy barátnőjével, aki meglepetten nézett rám.

-Ő egy újabb áldozatod, Taylor? 

-Igen. El akarta tőlem venni Harryt, de látod, így járt a kicsike... 

Ki mentek majd később Taylor barátnője Elisabeth hozott be nekem egy tálcán palacsintát és narancslevet. Arrébb húzódtam az ágyon, hiszen ha bármilyen köze van Taylorhoz, akkor már jó nem lehet.

-Nyugodj meg, én, nem bántalak. Segíteni akarok neked! - letette az ágyra a tálcát. -Taylor áldozatait folyton én szöktettem meg, nem gyanakodik rám. Le akarom csukatni, mert kiskoromtól kezdve terrorizált és fenyegette a családomat.

**2 nap múlva**

-Mivel nem fogadtak szót a kis barátaid és ide küldtek egyet közülük, nem egyhamar térhetsz haza hozzájuk. - mondta, majd intett a barátjának, hogy hozhatja.

Bejött, mellém dobta, rögtön tudtam ki az a személy, aki ilyen ostobaságot követett el.

-Skyler... Skyler... - erőtlenül ismételgette a nevemet.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - cirógattam az arcát és nyugtattam.

A teste tele volt kék, zöld, lila foltokkal, oldalán egy szúrt sebet vettem észre, ami elég csúnya volt.

-Mi a jó büdös francot csináltál vele, te állat? - felálltam és neki mentem a nevelőapámnak, mire ő a földre lökött.

-Ne csináld, kérlek! - mondta a földön fekvő fiú erőtlenül.

-Az sem érdekel, ha megöl engem, de neked ki kell jutnod valahogy, különben meghalsz! - a végén már könnyes szemekkel kiabáltam.

-Ha te meghalsz, nem lesz értelme az életemnek. - kezét a kezemre tette és kicsit megszorította.

Rá mosolyogtam, ő viszonozta, s egy kis ideig így maradtunk. Ez a pillanat nem tartott sokáig mivel David felhúzott a földről és a mellettem lévő székre ültetett, majd megkötözött. Olyan erősen szorította meg, hogy már vágta a csuklómat, mi lesz még később? Mikor fejezi be végre? Mikor mehetek haza Katiehez, Kikihez és a banda többi tagjához? Igaz, az egyik tag itt van velem, de megsérült. Lisa, siess egy kicsit azzal a szökési tervvel, kérlek!

-Rossz kislány voltál, ezért itt maradsz egy kicsit! - szólalt meg miután megkötözött. -Áh, mielőtt elfelejtem. Nem sokára láthatod a szerelmedet képernyőn keresztül. 

-Te rohadék! - mondtam majd az arcába köptem. -Itt az idő! - bekapcsolta a laptopját és videó hívást kezdeményezett, amit el is fogadtak.

A képernyőn megjelent Kiki kimerült arca, szemei könnyesek és pirosak voltak. Beszélni kezdtek majd elém tette, hogy engem is láthasson, itt a nagy alkalom. 

-Egy kocsmához közeli erdőben vagyunk, Hyunseung is itt van és súlyosan megsérült. - mikor David meghallotta mit mondok, a keze az arcomon csattant. -Szeretlek! - a szemeim már égtek a könnyektől.

-Skyler! - kiáltott majd David megszakította a kapcsolatot.

-Te büdös szajha! - keze megint csak az arcomon csattant. 

-Azt hittem szeretsz minket, hisz mindig olyan kedves voltál velem. De azt hiszem félre ismertünk téged... ő érezte, azért mentünk Párizsba. Adam valóban a lányaként szeretett... 

-HALGASS! - ordított.

-...míg én megvetettem, ő elfogadott és szeretett. Szerette, védte anyát, amit te sosem tettél! Te szemét dög! - még egy pofonnal megjutalmazott, ami ezúttal erősebb volt, annyira, hogy a földre estem a székkel együtt. -Üss amíg csak tudsz az sem érdekel! 

Fogta magát és kiviharzott a szobából, az ajtó hangos csattanással csukódott be David után.

-Akkor sem maradunk itt! Ne aggódj, ma vagy legkésőbb holnap kijutunk innen! - egy bíztató mosolyt küldtem felé.

-Ne kerülj miattam bajba, én jól vagyok. - láttam rajta, hogy hazudik, engem nem ver át.

-Ne csináld ezt, tudom, hogy nem vagy jól! - emeltem fel a hangomat egy kicsit.

**Este** 

-Ne csináljatok olyat, amit nem kellene. - mutatott rám majd Hyunseungra.

-Szerinted tudok így bármit is csinálni? Egy székhez vagyok kötözve! - kiabáltam rá.

Miután David elment, egy idő után ajtócsukódást hallottam. Úgy öt percig beszélhettek mikor az egyik közülük benyitott.

-Sky rendben vagy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Na, végre!

1. Díj *-*

1. Díj *-*

Akinek köszönöm: Nikol

10 dolog magamról: 
1. Imádom Koreát és kpop-t hallgatok.
2. Nagy dorama fan vagyok. *-*
3. Van egy hörcsögöm.
4. 2 ember tud felvidítani ha csak egy kicsit is szomorú vagyok. A húgom és a legjobb barátnőm.
5. Amit mindennél jobban utálok magamban, hogy sokszor elfelejtek dolgokat...

Válaszaim: 
- Miért kezdtél el blogot írni?
Elkezdtem olvasni egy blogot (már nem tudom melyiket), megtetszett az írás, és utána már jöttek az ötletek.
- Mi ad erőt neked a mindennapokban?
A zene.
- Ki az akivel mindenképp találkozni szeretnél?
A kedvenc bandáim tagjai.
- Hogy vezeted le a feszültséged?
Nem igazán mutatom ki ha fáj valami, vagy ha dühös vagyok, inkább elrejtem magamban. (tudom ez nem jó dolog, dehát ez van.)
- Szereted a gombát?
Igen.

Akiknek elküldöm:
Colettesubs
Whalemények
London 1D and me

Mivel nem tudok többet, így csak 3 embernek küldöm el!

16. rész - "Csak így tudom megvédeni!"

-Nem hagylak itt, ne aggódj. - mosolygott rám. -Mindig melletted leszek, kicsim. - lassan és nehezen felemelte a kezét és a fejemre tette.

-Vigyázok rád, ígérem. Nem akarlak téged is elveszíteni! - szemeim könnyekkel lettek teli.

*1 hét múlva*

Anyu  mindennap egyre jobban van aminek én nagyon örülök. Kikivel rendeződött a kapcsolatunk, azóta együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást. Harrynek talán még a barátságáról is lemondhatok, ahogy visszautasítottam őt... meg amúgy sem engedne a közelébe Taylor.

-Gyere gyorsan Skyler! Anyukáddal történt valami... - gondolkodás nélkül futottam Kiki után a kórterembe.

Anyu mozdulatlanul feküdt az ágyon, szemei csukva voltak, az orvos mindent megtett, hogy vissza hozza az életbe. 

-Mi történt? - kérdeztem lihegve, ugyanis nem keveset futottam. -Miért nem mozdul? Miért vannak csukva a szemei? - kérdezgettem.

-Sajnálom, de az édesanyja meghalt... - amint kimondta ezeket a szavakat odafutottam anyuhoz.

-Megígérted, hogy nem hagysz itt... de nem csak te nem tartottad be az ígéreted, hanem én sem. Nem vigyáztam rád eléggé. - az ágyra rogytam és csak sírtam. 

Ennyi. Elveszítettem őt is, ahogy azt a személyt is aki felnevelt helyette. Biztos, hogy ezt is apu csinálta, látni akarja, ahogy teljesen összeomlok. Anyu kezére tévedt a szemem és észrevettem egy levelet alatta. Lassan, remegő kezekkel nyúltam a levélért, amit búcsú levélnek szánt. Széthajtottam és elkezdtem olvasni a szemeimmel. 

Kis lányom, Skyler

Melletted akartam maradni és támogatni téged, látni akartam, ahogy hozzá mész ahhoz a férfihoz, akit annyira szeretsz. A nevelő apád ismét győzött, sehogy sem tudod őt megállítani. Egyet ígérj meg nekem, hogy nem hagyod, hogy legyőzzön téged és minden erőddel azon leszel, hogy boldog legyél. Sajnos én nem tudtam melletted lenni, de annak az Adam nevű férfinak jó szíve van, és már most úgy szeret téged mintha a lánya lennél. Ne feledd, amit édesapádról mondtam, nem biztos, hogy meghalt mivel a holttestét sosem találták meg. Mindeddig tartottam a kapcsolatot Gi Kwanggal aki teljes szívéből szeret téged, ebben biztos vagyok. Legyél boldog kislányom! 

Mindig szeretni foglak, anyu

Meg fogom őt ölni, nem hagyom, hogy megússza. Taylorral is elbánok és visszaszerzem Harryt. A kezeim mintha maguktól mozdultak volna, összegyűrték a levelet, amit anyu írt halála előtt. Egy ujjat éreztem a szemem alatt, ami a könnycseppeket törli le. Felnéztem az ujj tulajdonosára és rögtön átöleltem amilyen erősen csak tudtam. 

-Szükségem van rád, kérlek, maradj velem. - tettem a vállára az állam.

-Ne aggódj, mindig számíthatsz rám! - visszaölelt majd megpuszilta a fejemet.

*Gi Kwang szemszöge*

Ismét hatalmas fájdalmat okozott annak a személynek, akit teljes szívemből szeretek. Nem hagyom, hogy tovább kínozza. Megölöm őt! Az sem érdekel, ha lecsuknak érte, de akkor legalább biztonságban lesz a szerelmem. Nem engedem, hogy még egy személyt elvegyen tőle. A gondolkodásomat a telefonom csörgése zavarta meg ami a nadrágom zsebében volt. Elővettem majd a fülemhez emeltem és meghallottam, hogy megtalálták Skyler nevelő apját, elköszöntem tőle majd egy csókot leheltem arcára.

-Biztos vagy benne, hogy ott van William? - kérdeztem vissza gyorsan.

-Igen, látom is, most csinál magának reggelit. 

Amint Will elküldte a címet kocsiba ültem és elindultam a megadott címre. Megölt egy embert és halál nyugodtan csinál magának reggelit... ember ez egyáltalán? Vajon hány embert ölhetett eddig meg, hogy már meg sem rezzen? Nem fél, hogy elkapják? Amint odaértem, lassan közelítettem az ajtóhoz Will-el együtt. Nála volt egy pisztoly, viszont nálam semmi csak a két kezem volt amivel harcolhattam a szerelmem boldogságáért. Benéztem az ablakon, de addigra már átment egy másik helységbe.

-Biztos, hogy ezt akarod csinálni Gi Kwang? - fordult felém Will.

-Biztos. Csak így tudom megvédeni! 

-Ezért börtönbe is kerülhetsz! - figyelmeztetett.

-Jól tudom. Azért teszem, hogy Skyler biztonságban legyen. Ne aggódj, ha bevisznek, nem ellenkezek, de csakis akkor, ha ez a mocsok már a föld alatt lesz! 

El kellett fogadnia, hogy erről nem tud lebeszélni, tudja milyen az igaz szerelem... ő is volt már ennyire -vagy még jobban- szerelmes és elveszítette a lányt akit kiskora óta ismert és szeretett.. Betörtem az ajtót, Will előre ment és körül nézett a házban, de rá kellett jönnünk, hogy meglépett mielőtt elkaphattuk volna. 

**Skyler szemszöge**

-Hol lehet már? - sétálgattam a házban ahol még a nevelő apám lakott. -Tudja jól, hogy mennyire szükségem van rá.  

-Nyugodj meg nővérkém. - ölelt meg Katie.

-Te most... - rá néztem, majd folytattam. -jól hallottam? - mosolyogva bólintott.

-Megjöttem! - kiáltott Gikwang.

-Áh, végre. - elé álltam és vállba ütöttem.

-Áú, ezt miért? - nézett rám ártatlanul.

-Mert csak úgy ott hagytál a kórházban. - karomat összefontam és hátat fordítottam neki.

-Sajnálom, fontos dolgom volt. - ölelt át hátulról.

-Nálam is fontosabb?

-Tényleg sajnálom. Hidd el szívesebben maradtam volna veled. - szembe fordultam vele és megpöcköltem a homlokát.

-De ilyet többet ne csinálj! - bólintott.

-Ígérem, kicsim. - mondta, majd arcon puszilt.

****

-Nővérkém leveled jött! - futott fel hozzám a lépcsőn Katie. -Nem tudom ki küldte, mert nincs rajta név, sem cím. 

-Köszönöm. - elvettem tőle majd lassan felbontottam.

Nem igazán tudom, hogy egyáltalán van-e jogom magamat apának hívni, és, hogy egyáltalán szeretnél-e velem találkozni... mert én meg szeretnélek téged ismerni, kislányom. A nevelő apádról mindent tudok, nem tudja, hogy hol tartózkodok, sőt azt se, hogy élek e vagy meghaltam. Én viszont tudok minden lépéséről, és megvédelek tőle!

Kislányom? Ő lenne az igazi apám?

Akkor még él? Hogy tudott...?
-Lexie, Jeremy! - kiabálva futottam a szobájukba. -Az apám életben van!
-Mi? Hogyan? Honnan tudod? - szólaltak meg egyszerre.
-Ezt a levelet írta nekem. - közelebb léptem hozzájuk és át adtam a levelet. -Megyek és szólok Gikwangnak is. - ezzel lefutottam a lépcsőn majd ki a ház elé, mert nemrég kijött levegőzni. -Mi a...? Miért? - amit láttam, teljesen összetörte a szívemet.
-Várj! Ez nem az, aminek látszik! - elkapta a karom és átölelt.
-Nem érdekel a magyarázatod! Engedj el! - kirántottam a karomat a kezéből majd beültem a kocsiba.
Egy közeli bárba mentem, leültem a pulthoz majd rendeltem sorba az erősebbnél erősebb italokat.

Telefonom őrülten csörögni kezdett, ránéztem a képernyőre és vagy 5 üzenetet küldött Gikwang. "Gyere vissza, kérlek! Aggódok érted!", "Bárhol ott lehet a nevelő apád, nem maradhatsz egyedül egy percre sem!" - küldte folyamatosan a hasonló üzeneteket. Megfogtam a kis poharat és egy húzásra megittam a benne lévő alkoholos italt. Ezt megismételtem még pár alkalommal majd beültem a kocsiba - habár tudtam ezt nem lenne szabad - . Nem tudtam merre megyek, csak mentem tovább, míg egy erdőhöz nem értem. Kezeim az ölembe hullottak, nem tudtam megmozdítani egy végtagomat sem, mintha lebénultam volna. Pár perc múlva a kocsim mögött egy sötét alakot vettem észre, ami egyenesen felém közeledett. Féltem, féltem megtudni ki az és, hogy mit tesz velem... rettegtem. Amint mellém ért kinyitotta a kocsi ajtaját és elém hajolt, hogy láthassam az arcát. Elfogott a hányinger, ahogy megláttam őt, a pokolba akartam juttatni, amiért megölte a szeretteimet. A nevelő apám egy kegyetlen gyilkos és ezt Gikwang is tudja, ennek ellenére bármit megtenne, ha azzal megvédhetne.