26. rész - Rémálom után boldogság... (END)

-Mondd már! - kiabáltam rá, mire mindenki azonnal felébredt.
-Ő... Jól van, ne aggódj, nincs baja. - mosolygott rám és óvatosan megszorította a kezemet. 

-Ti is jól vagytok? Hogy kerültem ide? - néztem végig egyenként rajtuk.
-Mi hoztunk ide és jól vagyunk! De te egyenlőre csak magaddal és a babával törődj!
-Rendben, de egyébként honnan tudtad meg?
-Yoseob mondta el, nem volt lehetősége választani. Elmondja vagy megverem. - mosolygott miközben kimondta a szavakat.
-Ha bántottad volna, te most tőlem kapnál. - fenyegettem meg, hogy ha bántja akkor ő is rosszul fog járni.

****

-Ezért nem akartam, hogy egyedül gyere vissza! - nyitotta ki az ajtót apu, Lexie és Jeremy pedig némán követték őt. -Ti ketten nem szóltok egy szót sem? Elvitte a cica a nyelveteket?

-Most nem vagyunk beszélő viszonyban... - hajtotta le a fejét Lexie.

-Már nem haragszom, Lex. Amíg be voltam zárva, mindent átgondoltam. Szeretlek titeket és nem akarom ilyen dolgok miatt elveszíteni a testvéreimet! Igen nagyon rosszul esett, hogy nem mondtátok el rögtön és haragudtam rátok de mégis... A testvéreim vagytok. - mindketten kiléptek apu mögül és felém igyekeztek, majd megöleltek engem.
-Óvatosan, óvatosan. Még fájnak kicsit a sérüléseim!

****

-Jól nézek ki? - kérdeztem Lisa-tól, akivel azóta nagyon jó lett a kapcsolatunk, az esküvő szervezésében is sokat segített.
-Tökéletesen áll! Gikwang el fog ájulni amint meglát! - mosolygott rám és még mielőtt beléptünk volna a templomba, megölelt.
-Kislányom! - apu a karját tartotta, hogy belé karoljak.
-Eddig rendben voltam, de most nagyon ideges lettem! - súgtam oda apunak amint beléptünk a templomba.
-Ne aggódj, nem hagyom, hogy bármi rossz is történjék ezen a csodálatos napon, ahogy azt sem, hogy eless. Mert valljuk be megeshet egy ilyen hosszú ruhánál. - még jobban apu karjába kapaszkodtam.
A zene megszólalt mi pedig elindultunk a pap és Gikwang felé, széles mosoly terült el az arcán, a legszebb mosoly amit valaha láttam. Mindig is tudtam, hogy ő lesz az akihez hozzá fogok menni, és tessék, itt van. Ez életem legszebb napja. Ahogy haladtunk a sorok között mindenkin végig néztem, arcuk csak úgy ragyogott. Amint Gikwanghoz értünk, apu a kezébe helyezte a kezemet, és helyet foglalt. Egymást követték a jelenetek, mi pedig hol egymásra néztünk mosolyogva, hol a papra.
-Megcsókolhatják egymást! - Gikwang hirtelen megragadott és az ajkaimra tapadt, szinte abba se akarta hagyni.

****

Mikor hazaértünk az egyik őr jött oda hozzám.

-Hölgyem, ezt magának küldik! - az egyik biztonsági őr a kezembe adott egy kis cetlit.

Szétnyitottam és megrémültem attól ami bele volt írva. De hisz börtönben van. 

-Gikwang! - szemeim nedvesek lettek, Gikwang villám gyorsan mellém ért és át adtam neki a cetlit.

Élvezd a boldogságot amíg csak tudod, mert hamarosan meglátogatlak kicsi Skyler!

-Nem hagyom, hogy bántson! Ne sírj, nem lesz semmi baj! - magához húzott és próbált le nyugtatni.
-Félek, hogy el akarja majd tőlünk venni Chae-Yeont. - karjaimat összekulcsoltam a háta mögött.
-Nem hagyom, hogy a közeledbe jöjjön! - összegyűrte a cetlit és nyugtatásképp kezét fel-le mozgatta a hátamon. -Ígérem!
-De ne gondoljunk rá, a mai nap csak a miénk, élvezzük ki! Kérlek!
Az esküvőnk napja után nem jelent meg. De amikor már teljesen biztonságban éreztük magunkat pontosan 5 évig, semmi jele nem volt, hogy közeledne. Aztán egyik nap mikor Lisaval elvittük sétálni a Gikwang-gal közös kislányunkat, hirtelen nagy fájdalmat éreztem és a földön találtam magam. Láttam ahogy a kislányom zokogva felém siet, Lisa azonnal kapcsolt, hívta a fiúkat, aput és egy mentőt. Nem tudtam megmozdulni, Lisa észrevette, hogy valamit mondani szeretnék neki ezért mellém guggolt.
-Kér-kér-kérlek vi-vigyázz Ch-Chae-Yeonra és Gik-Gikwangra is. Figyelj rá, mert képes őrültségeket csinálni ha velem történik valami...
-Ne búcsúzkodj, nem halsz meg, te buta lány! Élni fogsz és együtt nevelitek majd fel ezt a gyönyörű kislányt! 

-Kérlek, te vagy az egyetlen akire rá bíznám a családomat! Tedd m-meg! - a fájdalom belém hasított, már éreztem, hogy nincs sok hátra.

A fájdalom egyre csak erősödött, megszorítottam barátnőm kezét, pont akkor vesztettem el az eszméletem, amikor Chae-Yeon mellém ért. 

-Skyler, ébredj! Skyker! - valaki kétségbeesetten szólongatott és rázta a vállaimat.

Hirtelen felébredtem, Gikwang ült mellettem és riadtan nézett. Felültem és amilyen gyorsan csak tudtam átöleltem őt.

-Csak álom volt... - megkönnyebbülten sóhajtottam fel miközben a könnyek csak úgy patakokban folytak a szemeimből.

-Jól vagy anya? - Chae-Yeon felugrott az ágyra és az ölembe feküdt, kezemet erősen szorongatta.

-Jól vagyok, ne aggódj! - mosolyogtam.

-Ne hazudj, látom, hogy nem vagy jól! Apu is látja, mondd meg neki! - nyafogott és Gikwangot kezdte el ráncigálni, amin csak mosolyogtam. -Végre egy mosoly! - mutatott rám Chae-Yeon.
-Ha anyu azt mondja, hogy jól van az azt jelenti, hogy nincs, csak úgy tesz mintha minden rendben lenne! Ezt jegyezd meg Chae-Yeon!

-Rendben apu, majd figyelek anyura, de te is igyekezz! 

Ezután - bár vártuk - a mostoha apám nem jelent meg. Ez jó is meg nem is. Egy ideig boldogok vagyunk, de sohasem tudhatjuk, hogy mikor csap le ránk ismét. Ráadásul most már a kislányunkkal is tud zsarolni ha nem figyelünk és elrabolja. De nem hagyom, hogy bárki is elvigye őt! Együtt fogjuk felnevelni, egy nagy boldog család leszünk! Annyi idő után végre nekem is jár egy kis boldogság...

Ezen a képen olyan szép mosolya van Nina-nak. *-*

25. rész - "Az sem érdekel ha kirúgnak a bandából!"

**Skyler**

Mikor Katie magához tért, alig tudott megmozdulni. Szegény azt sem tudta hirtelen, hogy hol van.

-Semmi baj, amíg itt vagyok, többé nem bánthatnak téged! - simogattam, vigyáztam, hogy ne okozzak neki fájdalmat. 

-Megígéred? - kérdezte, szemei könnyektől csillogtak.
-Megígérem! - mosolyogtam, bár nem voltam magamban teljesen biztos.
Azóta David volt bent párszor, ételt hozott be. Nem akartam belőle enni, csak a baba miatt ettem egy kicsit. Meg sem szólaltunk amíg David el nem tűnt a látókörünkből. Katiehez hajoltam és elmondtam neki a tervemet. 

-És amikor jelzek te kirohansz a házból, ne aggódj én lefoglalom, csak hozz segítséget! - simogattam az arcát.
Ha esetleg nem is élném túl, egyedül az vigasztalna, hogy Katiet megmentettem. De nem szabad erre gondolnom, bíznom kell benne, hogy sikerül és reménykedni, hogy engem nem fog bántani. Katiet elbújtattam a szekrénybe és vártam. 

-Maradj bent amíg nem jelzek, kérlek! Ha én nem is menekülök meg, legalább te éld túl! - homlokon pusziltam és becsuktam a szekrény ajtót.
-Itt a kaja. - az ajtó újra kinyílt és belépett rajta, szemeivel rögtön Katiet kereste. -Hova tűnt a kis ribanc? - kérdezte dühösen.
-Mosdóban van, most ment be alig fél perce. - hazudtam, arca kicsit ellazult és a mosdó felé vette az irányt, a háta mögé settenkedtem és a fejéhez vágtam a vázát.
Összeesett, jeleztem Katienek, ő pedig ahogy csak az ereje engedte, szaladt. Elindultam utána, de David kezdett magához térni és csak egy lövést hallottam, a lövés után történtekről nem emlékszem semmire.
-Mit akarsz mit tegyek vele? - hallottam meg egy ismerős hangot. -Ne aggódj! Már nem szeretem, teljesen kiűztem a szívemből!

-Biztos vagy benne?

-Nem hiszel nekem, David?

-Bizonyíts! - közelebb lépett hozzá és a fülébe suttogott valamit, amit én nem hallottam. -Tedd meg! Vagy, még érzel valamit iránta? - kételkedett benne.

-Teszteld csak le!

A szemeimet valaki gondosan letakarta, hajamnál fogva állított fel de azonnal visszarogytam a földre.

-Bizonyítsd be, azzal, hogy megölöd!

**Yoseob**

Akármit is mondanak, én nagyon aggódok Skylerért, félek, hogy bántja az a vadállat. Féltem őt és a kicsit is. Ha bajuk esik, én esküszöm, megkeresem azt az állatot és megölöm! Az sem érdekel ha börtönbe zárnak miatta, csak tűnjön már el az életünkből, túl sok fájdalmat okozott Skylernek. Nem tudok tovább ölbe tett kézzel ülni, ahogy eddig tettem... Meg kell találnom őt!

****

-Biztos vagy benne? Rendben, őrizzétek a helyet amíg oda nem érünk! - lecsaptam a telefont, összeszedtem a többieket és elindultunk Skylerért.

-Biztosak benne? - kérdezte idegesen Gikwang.

-Igen, megkértem őket, hogy figyeljék az elhagyatott helyeket éjjel-nappal, és mint kiderült ott rejtőzött el az a barom a cinkosával. - erősen megszorítottam a kormányt, és csak bízni tudtam benne, hogy nem lesz nagy baj.

-Szóval van egy társa... Akkor mindkettőjüket egyszerre akár meg is ölhetem.

-Gikwang, ne felejtsd el ki vagy és, hogy mennyien figyelik akár csak egy lépésedet is! - figyelmeztettem a barátomat.

-De...

-Nem Gikwang, nem csinálsz hülyeséget, bármit is teszel nekem kell vállalni a felelősséget mint a banda vezetője! Elegem van abból, hogy te csak a saját érzéseidet veszed figyelembe, azt viszont nem látod, hogy mi is ugyanannyira aggódunk Skylerért! - ezután Gikwang csendben végig ülte az utat.

**Gikwang**

Én hülye nem is vettem észre, hogy a többiek is ugyan úgy aggódnak Skylerért, csak magammal foglalkoztam. Doojoon most észhez térített és hálás vagyok neki ezért, mindig figyel ránk, hogy ne csináljunk rosszat, hisz ha csinálunk valamit akkor neki kell vállalni a felelősséget.

**Skyler**

-Ha nem akarod így, akkor máshogy de intézd el! - csak hangokat hallottam, de tudtam ki az a két ember akik beszélgetnek.

"Apám" és Harry... megakarnak ölni engem. 

-Ezzel csináld! Ha a fegyverrel nem akarod elintézni. 

-Rendben. 

Fegyver? Szóval erről van szó...

-Most elmegyek, majd jövök. - távolodó lépteit hallottam majd az ajtó csapódását. 

Harry megragadta a karomat és valamit belém szúrt. Valami altató szer lehetett mert nagyon álmos lettem tőle.

-Mit adtál be? - látásom homályos lett és eldőltem a padlón.

**Gikwang**

Amint Skyler nevelő apja elment, berontottunk a házba, a többiek lefogták Harryt. Én azonnal odarohantam Skylerhez és hívtam egy mentőt majd a rendőrséget is. 

-Csak ne legyen baja, kérlek... - öleltem át a szerelmemet.

-Nem lesz baja, csak egy kicsit alszik. - szólalt meg Harry. 

-Csak egy kicsit? Babát vár, még így sem? Neki sem lesz baja? - szemei kikerekedtek, nem hitte el.

-B-babát? - makogott össze-vissza.

-Igen, tőlem. - mutattam magamra.
-Mi?
-Ha miattad elveszítjük a babát, akkor megkereslek és megöllek! Az sem érdekel ha kirúgnak a bandából! Szóval imádkozz, hogy mindketten jól legyenek azok után ami vele történt!
-Ha bármi baja lesz, tőlem is kapsz ne aggódj! - szólalt meg Hyunseung aki szintén szereti Skyt. -Te mocsok! - lendítette az jobb kezét és bevágott neki egyet. -Ez még csak a kezdet, ha bármi bajuk lesz ennél többet is kaphatsz! Ezt jól jegyezd meg!

**Skyler**

-H-hol vagyok? - fel ültem és körülnéztem. -Ááá. - fogtam meg a karom a fájdalom miatt.

Hogy kerültem ide? Ők hoztak ide? De, hogy? Mindegyik srác itt aludt a szobában, körbe ültek és fejük pedig az ágyon pihent. Hyunseungnak a keze be volt kötve, Gikwang pedig az egyik kezemet szorongatta. Ahogy rá néztem Gikwangra eszembe jutott a baba, ő vajon jól van? 

-Gikwang... - szólongatni kezdtem a barátomat. -Hé Gikwang, kelj már fel! - enyhén fejbe vertem, hogy elérjem a célom ami be is vált. 

-Mi van? - motyogott, de amint meglátott rögtön felébredt. 

-A baba hogy van? Jól? Nincs baja? Elkapták Davidet? Harryt? Mondj már valamit! - záporoztam meg kérdésekkel.

-Hé, hé, nyugodj meg! Elkapták mindkettőjüket, a baba pedig... - elhallgatott.

-Mondd már! - kiabáltam rá, mire mindenki azonnal felébredt. 

Szemeimet ellepték a könnyek, féltem, hogy megint elveszítem ami végre boldoggá tehet.

24. rész - Te csak egy kis csali vagy!

Reggel Gikwang mellett ébredtem, de nem tudom, hogy kerültem vissza. Talán...? Ekkor beugrott, egy kép. Dujun hozott fel, mikor elaludtam a karjaiban. Rá néztem a mellettem szuszogó Gikwangra, szám automatikusan mosolyra húzódott. Ujjaimmal végig simítottam a nyugodt arcát, mire elmosolyodott.

-Kár, hogy próbálnunk kell a koncert helyszínén, különben csinálhatnád ezt egész nap. - megfogta a kezemet és apró puszival ajándékozta meg. -Olyan jó látni, hogy mellettem vagy, érezni az illatod... - magához húzott és szorosan ölelt.

-Valamit el kell mondanom. - kicsit eltoltam magamtól.

-Ne vágj ilyen arcot, megijesztesz vele.

-Jó reggelt! - kiáltott Dujun reggelivel a kezében.

-Nem tudsz kopogni? - förmedtünk rá.

-Nem. - mosolygott. -Siessetek, nemsokára indulunk. - bólintottunk majd intettem, hogy elmehet.

Megettük a finom palacsintát, elmentünk zuhanyozni és felöltöztünk. Miután elkészültünk lementünk a többiekhez és elindultunk a helyszínre. Az épület előtt rajongók várták a fiúkat. Mindannyian feltettük a kapucnit a fejünkre és megpróbáltunk belopózni, úgy, hogy ne vegyenek észre. Szerencsére sikerült észrevétlenül bejutnunk, megkerestük a színpadot majd megtették az előkészületeket és elkezdtek próbálni.

****

Mikor végeztek 1-1 üveg vizet adtam mindegyik fiúnak, aminek rögtön a felét meg is itták. Az öltözőben lecserélték a ruhájukat majd a hátsó bejáraton távoztunk, hogy a rajongók ne támadják le őket.

-Menjünk el egy étterembe. - vetette fel az ötletet Yoseob, mire mindenki rá nézett. -Mi az? Éhes vagyok. - simogatta a hasát, ilyenkor annyira aranyos.

-Én benne vagyok, menjünk. - mondtam a többiek felé fordulva.

Fél óra múlva egy nagyon szép, elegáns étterem előtt álltunk meg. Szám is tátva maradt a gyönyörű épülettől. Leültünk egy asztalhoz és rendeltünk.

-Skyler... - szólalt meg Gikwang.

-Hm? - néztem a szemeibe.

-Csukd be a szemed. - úgy is tettem, majd mögém sétált és a nyakamnál babrált. -Kész is. - megérintettem a darabot, kinyitottam a szemem és meg is néztem.

Egy kicsit régies nyaklánc, de így is gyönyörű volt. Mellém guggolt és kezét az enyémre tette. Gyönyörű csillogó szemeivel rám nézett, s elmosolyodott a reakciómon.

-Nem hagyom, hogy bárki is bántson téged ezen túl!

-Most már ehetünk? - reklamált Yoseob.

-Egyél, de csönd kis zabagép! - szólt rá Gikwang, mire vállba ütöttem. -Mi az? - lepődött meg.

-Ne bántsd őt. Ha bántod dühös lesz és talán még velem sem áll majd szóba. - hajtottam le a fejem.

-Az nem történik meg Skyler. - mondta Yoseob tele szájjal.

-Á, ne beszélj tele szájjal! - szólt közbe Dujun.

**2 hét múlva**

Mikor felkeltem nem éreztem magam valami jól, erőt vettem magamon és lementem a konyhába egy gyógyszerért. Egy pohárba vizet engedtem majd bevettem a közepes méretű bogyót. Kezemből kiesett a pohár és elsötétült minden, mikor felébredtem fehér falakat láttam.

-Jól vagy? - fogta meg valaki a kezem hirtelen.

-Yoseob, én mit...? Mi történt? - kérdezgettem.

-Nem tudod? Ájultan találtam rád a konyhában, rögtön hívtam egy mentőt mivel nem tudtam mi a bajod.

-Csak arra emlékszem, hogy bevettem egy gyógyszert, mert nem éreztem magam jól.

-Az orvos elvégzett pár vizsgálatot és... nem tudom, hogy mondjam. - mindenhova nézett, csak rám nem.

-Mondd már mi a bajom! - kiabáltam vele, mire megugrott.

-Jó-jó. Terhes vagy. - amint kimondta kezem az ölembe hullottak.

-Micsoda? Ez biztos? Nem hallottál valamit félre? - kérdezgettem.

-Nehéz lenne azt félre érteni, hogy akit behoztam babát vár.

-Igaz lenne? - kezemet óvatosan a hasamra tettem és simogatni kezdtem.

Ha igaz, most nem akarom elveszíteni, nem akarok újra akkora fájdalmat érezni, mint az elmúlt pár hónapban. Azt akarom, hogy megszülessen és Gikwanggal együtt neveljük fel. Igaz is...

-Elmondtad már valakinek?

-Csak Dujunnak, de mondtam neki, hogy ne szóljon senkinek róla.

-Köszönöm. - összekócoltam kicsit a haját.

**2 nap múlva**

A telefonom csörögni kezdett, érte nyúltam és felvettem.

-Ha önként nem jössz el, akkor máshogy hozlak ide és az nem lesz kellemes neked se, meg persze a kis szerelmednek sem! - fenyegetett meg ismét. -Tudom, hogy apád él, én csak őt akarom elkapni!

-Egy ujjal sem fogsz hozzá nyúlni! - kiabáltam vele.

-Azt nem te mondod meg kislányom.

-Ne hívj így te szemétláda! - kinyomtam és kikapcsoltam a telefonomat.

Gikwang megkért, hogy ma találkozzunk az egyik kávézó közelében, mert valamit mutatni akar. Igen, most nem vitt magával, mert megkértem, hogy ne aggódjon annyira és hadd maradjak itthon a többiekkel. Mikor indulnom kellett Jae Hyun jött velem, amint kiszálltunk az autóból egy ismerős járművet vettem észre. Hirtelen kiugrott belőle egy ismeretlen férfi és felém igyekezett, gyors volt ezért mire pislogtam egyet már előttem volt és nem tudtam védekezni. A számhoz szorított egy büdös világos színű ruhazsebkendőt, amitől a látásom elhomályosult. Szólni akartam Jae Hyunnak de már nem volt hozzá erőm. Épp az autót zárta be ezért nem vette észre a férfit. Legközelebb már egy hideg és romos helyen ébredtem és az elrablóm arcát láttam meg először. Nem volt boldog, látszott rajta, hogy ő nem akarta ezt tenni, biztos vagyok benne, hogy "apu" megfenyegette valamivel pont úgy, ahogy engem is többször.

Egy ismeretlen férfi guggolt velem szemben, látásom homályos volt a szertől, amivel elkábított. Körül néztem és megláttam a mostoha apámat, arcára gonosz mosoly ült ki.

-És most döbbensz rá, hogy inkább engedelmeskedni kellett volna. - szemeiben láttam, hogy nem viccel velem, félek, hogy valakinek baja esik, jelen pillanatban nekem.

-Mit akarsz tőlem? - emeltem fel a hangom.

-Mondtam, hogy nem te kellesz nekem, hanem az apád. Te csak egy kis csali vagy!

-Képes lennél őt is elvenni tőlem? Az egyetlen, aki maradt nekem az ő! Hisz barátok voltatok, vagy az is csak kamu volt?

-Barátok? Milyen barát? Chh... Áh, van itt még valaki. - intett a másik férfinek és behozott egy kislányt, aki hasonló korban volt Katievel.

De hisz ez ő. Számra szorítottam a kezem és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Szegény tiszta seb volt, nem volt rajta olyan terület, ami ne lett volna sebes. Karja pedig be volt kötve. Nagy erővel dobták le mellém az ájult kislányt, oda kúsztam mellé és ölembe húztam.

-Mit tettél vele? - szinte olyan volt nekem, mint a kishúgom, nagyon fájdalmas volt őt így látni.

-Szökni akart a kicsike, amint látod ez lett a vége. - mutatott rá.

-Te rohadt szemét! - felálltam és neki rontottam volna, ha nem veszi elő a fegyverét.

Erősen fejbe vert vele, amitől elestem. Éreztem, hogy valami folyik le a fejemen, hozzáértem és megnéztem, vér volt. Az én vérem.

-Meddig csinálod ezt? Miért nem hagyod, hogy éljem az életemet? Vannak barátaim, amik kiskoromban sosem voltak, képtelen voltam bárkivel is barátkozni. Mindig téged vártalak, hogy mikor jössz értem és viszel el. - kiabáltam vele. -Akkor még te voltál a reményem, a példaképem, a mindenem. Azt hittem jó ember vagy, de nagyot tévedtem, és anyu ezt tudta azért nem engedte, hogy veled maradjak. Most már megértem, és hálás vagyok neki ezért! Te vagy a legromlottabb ember, akivel valaha is találkoztam, hozzád képest Taylor angyal volt. Ő az utolsó perceiben megbánt mindent. - újra felemelte a fegyverét és a karomra célzott, majd bele is lőtt. -N-nem hagyom, hogy bárkit is b-bánts azok közül akiket sz-szeretek! - próbáltam beszélni, de a fájdalom erősebb volt, amit ő okozott megint.

-Jobb lesz, ha nem beszélsz, vagy rosszabbul jársz, kicsim. - célzott arra, hogy újra meg lőhet ha kinyitom a szám. -Ez már jobban tetszik, mint egy jól nevelt kiskutya. - nevetett fel, mire én csak fintorogtam.

Undorodtam tőle, de közben már elkezdtem kicsit félni is. Féltem, hogy esetleg meg is ölne, vagy ha megemlíteném a babát, akkor vele tenne valamit. Féltem akár csak megszólalni is, az ölemben fekvő kicsi Katie kezeit szorongattam. Őt is miattam rabolta el és bántotta, pedig ő aztán tényleg nem tehet semmiről. Csak abban reménykedtem, hogy a többiek jól vannak és, hogy Gikwang nem csinál semmi rosszat.

**Gikwang**

-Mért nem figyeltél rá jobban? Alig kaptam vissza és megint elvesztettem, de ezúttal komolyabb baja is eshet, mert azzal a vadállattal van. - kiabáltam Jae Hyunnal, Skyler egyik testőrével.

-Nem bánthatja, hacsak nem akarja a b.... - szólalt meg Yoseob, de Dujun tarkón ütötte.

-Ha elkezdted, fejezd is be! - szóltam rá kicsit hangosabban a kelleténél. 

-Á, nem. Semmiség. - próbált valamiféle mosolyt produkálni, éreztem, hogy titkol valamit.

-Addig mond, amíg még nyugodt vagyok, Yoseob! - közelebb mentem hozzá és megmarkoltam a nyakánál lévő ruhaanyagot. -Nem kérem még egyszer! - kezemet fejemhez emeltem és készültem megütni, mikor olyat mondott, amitől a földre rogytam.

-Skyler terhes... - bökte ki Yoseob.

23. rész - 'Mindig melletted leszünk, nem számít milyen nehéz!'

*1 hónappal később*

Nagy nehezen rá vettem magamat, hogy eljöjjek a koncertre apuékkal. Aggódom Gikwangért, remélem, hogy nincs semmi baja és nem hajszolta magát túl, miatta jöttem el. Látni akarom, hogy jól van. Nem tudom elfelejteni, lehetetlen egy olyan embert elfelejteni, akit mindig is szerettél, akit mindegy, hogy de meg kell védened. Akivel összekötött egy csoda, egy csoda, ami csak úgy eltűnt, anélkül, hogy tudtam volna. Jae Hyun a vállamra tette kezét jelezve, hogy kezdődik a koncert. Rengeteg rajongó jelent meg itt, nagyon sokan szeretik őket, a zenéjüket, amit csinálnak. Figyelemmel kísérnek mindent, ami velük történik, akár órákat is várnak a hidegben, forróságban, csak, hogy láthassák őket pár percre. Kitartóak, büszkék a fiúkra és támogatják őket. Gyönyörű dalokat adtak elő, néhánytól még a szemem is könnyezett, de nem azért mert szomorú volt a dal, hanem mert igaz. Megtörtént, átéltük és fájt, hogy most nem lehettem mellette úgy, mint egy barátnő. De el fog jönni az idő, hogy majd mellette állok széles mosollyal és boldogan mondom ki az 'igen'-t. Az lesz életem legszebb napja, ő életem szerelme. A fiúk pedig olyanok mintha a testvéreim lennének, nagyon szeretem ezeket a bolondokat, de néha úgy megcsapkodnám őket. Gikwang különleges előadást nyújtott egyedül is, ami újabb könnyeket csalt a szemembe. Amint vége lett a koncertnek hazamentünk és megnéztük az interjút, ami nem sokkal a koncert után volt.

*4 hónap múlva* 

-Ugyan már Skyler. Meddig akarsz még haragudni ránk? - ragadta meg a karom Lexie.

-Ne várd, hogy a nyakadba ugorjak, azzal, hogy 'nem haragszom, felejtsük el'! - karomat kirántottam az övéi közül és elindultam csomagolni, mivel ma visszamegyek Londonba.

Mindent gondosan elpakoltam, egy kisebb táskába beletettem a telefonom, kezembe fogtam a jegyemet és elindultam a repülőtérre Jae Hyun társaságában. Senki sem tudja, hogy ma visszautazok, se apuék, se a fiúk. Meg szeretném őket lepni. Amíg Londonba nem értünk, én aludtam egy jót, mivel éjjel nem tudtam. Landolás előtt tíz perccel ébredtem fel. A mellettem ülő lány pólóján megakadt a szemem, Beast-es volt. Gondolom nagy rajongójuk. A szeme gyönyörű barna, haja élénkvörös színű, bőre fehér, de tökéletes volt. Az orrán egy olvasó szemüveg pihent, amit kicsit feljebb tolt. Egy újságot olvasott, amiben a fiúkról volt egy interjú. Gondolom a tegnap esti koncert utáni interjút vetették papírra. Amint megérkeztünk siettünk kifele, fogtunk egy taxit és a fiúk házához mentünk. Kopogtattam majd pár másodperc múlva Dujun nyitott ajtót. Szemeiből ki lehetett olvasni, hogy nagyon meglepődött, nem is csodálom, senki nem tudott róla, hogy idejövünk. Miután megértette, hogy ez a valóság, kilépett az ajtón és magához húzott, mindkét karját szorosan körém fonta.

-Mért nem szóltál, hogy jössz te buta? - suttogta.

-Apunak se szóltam, úgy jöttem el, hogy megleplek titeket és a saját lábamon jövök ide. Mert most már rendben van a lábam, így mindenképp mellettetek a helyem. Titeket soha nem tudnálak örökre elhagyni, jól tudod. - néhány könnycsepp kicsordult a szememből, de azonnal letöröltem őket. -A többiek? - kérdeztem halkan.

-Még próbálnak, de hamarosan itt kell lenniük. Gyertek be. - kicsit eltolt magától és beinvitált a házba.

A ház pontosan ugyan olyan volt, mint mielőtt elmentem. Semmit sem emeltek el a helyéről és ugyan olyan rendetlenség is volt.

-Kérsz egy kávét? - kiáltott a konyhából Dujun.

-Igen, köszönöm. - kiáltottam vissza. -Apropó, Katie merre van?

-A fiúkkal van a stúdióban. Egész jól kijön velük. - felém vette az irányt és a kezembe adta a meleg kávét.

-Az nagyon jó. - mosolyogtam.

Körülbelül fél óra múlva a fiúk csörtettek be az ajtón hangos nevetéssel, drága kis vezetőjük próbálta nekik beadagolni, hogy visszajöttem. Voltak találgatások, majd beadta a derekát és elmondta nekik.

-Ami azt illeti, van egy nagyon különleges vendégünk. - valaki felállt a kanapéról és a konyha felé sietett.

Pár másodperc múlva Yoseob boci szemeit pillantottam meg, meglepett volt, bár nem is csoda, több hónapig nem is találkoztunk, beszéltünk. Elengedte az ajtó kilincsét és magához ölelt, majd a többiek is sorba érkeztek a konyhába. Amint megláttam Gikwangot, tudtam, hogy az ő ölelése a legmegnyugtatóbb, Yoseob elengedett és őt felváltotta Gikwang. Az ölelésétől majdnem a földön kötöttünk ki, szerencsére a konyhaszekrény mögöttem volt ezért annak dőltem neki.

-Miért nem hívtál, hogy jössz?- motyogta, hangjából éreztem, hogy nem sok kell neki, hogy elsírja magát.

-Senkinek sem szóltam, Dujun is meglepődött mikor meglátott. Egyedül Jae Hyun kísért el, ő tudta, senki más. - kezeim a hátán pihentek, belemarkoltam a pólójába, jó volt újra az ő karjaiban lenni.

-Skyler - jött be Dujun a konyhába telefonnal a kezében. –felhívtam apukádat, hogy itt vagy és nincs bajod. - mikor meghallottam legszívesebben megfojtottam volna, én akartam nekik elmondani.

-Fuss, mert halott vagy! - elindultam felé, de Gikwang visszarántott a kezemnél fogva, így újra a karjaiban találtam magam.

-Most csak velem legyél! - suttogta a fülembe, kis szünetet tartott majd folytatta. -Pótoljuk be a külön töltött időt. Csak te és én.

Megragadta a kezemet és elindultunk a lépcső felé, egyenesen a szobájáig vezetett. Az ajtó előtt ajkaimra tapadt és hevesen csókolt, akkor sem szakítottuk meg, mikor már bent voltunk, az ajtónak támasztott és úgy folytattuk. Felkapott a karjába, lábaimat dereka köré fontam.

-Szeretlek! - suttogtam, arca nagyon közel volt az enyémhez.

-Én is szeretlek Skyler! - nyomott egy puszit a számra, majd folytattuk ott ahol abba hagytuk.

Csókjai tele voltak érzelemmel. Lassan az ágy felé kezdett araszolni, vigyázva, hogy ne ejtsen le, még most is vigyázni akart rám. Az ágyra fektetett és felém tornyosult, pólójáért nyúltam és egy mozdulattal lehúztam róla. Az a kép tárult elém, mint a koncerten csak most közelebb volt hozzám és csak az enyém volt, senki másé.

'Az sem érdekel, ha meg kell érted küzdenem! Ha kell, megölöm a nevelőapádat is. Soha többé nem hagylak magadra, nem hagyom, hogy a közeledbe férkőzzön, és újra elraboljon, vagy esetleg valami rosszabbat csináljon!'

*Késő este*

A mellettem fekvő Gikwang még aludt, viszont én nem tudtam. Felvettem az alsóneműmet és az ingét, lementem a konyhába és engedtem magamnak egy kis vizet, amit egy húzásra meg is ittam majd megint tele engedtem. A vezetékes telefon elkezdett csörögni, lassan közeledtem hozzá, hirtelen nagyon rossz érzésem támadt.

-Halló? - amint meghallottam a hangját kedvem támadt volna törni-zúzni.

-Nem tanultál még a történtekből? Meg kell halni még valakinek? Maradj csak velük és meglátod, csúnya vége lesz. - fenyegetőzött.

-Miattad veszítettem el gyerekemet, akinek Gikwang volt az apja! - megtörtem, kiabáltam vele, bár nem volt jó ötlet mivel már mindenki aludt.

-Ó, akkor nem volt felesleges az a kis baleset. Duplán örülök. - nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.

-Rohadj meg! Bánom, hogy valaha is apámnak hívtalak. Utállak! - kezeim remegni kezdtek.

-Akkor jó. Egyébként hol voltál az elmúlt hónapokban? - kérdezte, fogtam magam és kinyomtam.

Visszatettem a telefont a helyére, lábaim gyengülni kezdtek és a földre rogytam. Miért nem hagy végre békén? Mért kínoz engem, mért bántja azokat, akiket szeretek? Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen embert hívtam évekig apának. Utálom őt! Bárcsak eltűnne már az életünkből! Lassan ülőhelyzetbe helyezkedtem, térdeimet felhúztam és átkaroltam őket, fejemet pedig rá tettem. Két kezet éreztem és egy felsőtestet, ami hozzám simul. Hátra néztem és Dujun volt a hátam mögött, ő ölelt át.

-Mért nem mondtad el? - szemei könnyesek voltak. -Mért kell annak a baromnak ennyi fájdalmat okoznia neked? Mért nem tud egyszerűen békén hagyni? Mért nem hagy téged élni?

-Dujun... ne is törődj vele, minél inkább le akarjuk állítani annál jobban csinálja. Nem akarlak miatta elhagyni titeket, ti vagytok a legfontosabbak. - megfordultam és megöleltem. -A babát... azért nem mondtam el, mert túl fájdalmas lett volna kimondani, hogy volt de... - látásom elhomályosult a könnyektől, majd lefolytak az arcomon.

-Nem kell tovább mondanod. Értem. Nyugodj meg. - hátamat simogatta és próbált nyugtatni. -Mindig melletted leszünk, nem számít milyen nehéz! - szavai kicsit megnyugtattak, de tudom, hogy úgyis szembe kell nézzek Gikwanggal és elmondani neki. Ez fájt a legjobban, de el kell mondanom neki, joga van tudni!