Egy kis... Szünet.

Sziasztok! 

Rá jöttem, hogy a blognak egy kis szünetre van szüksége... nekem is át kell gondolnom a történetet. Nem szeretném, ha a következő rész is egy mosott sz*r lenne, jobbat szeretnék írni, de ehhez egy kis szünet kell. Sajnálom, ha ezzel csalódást okozok, de amint tudom hozom a 15. részt. 

Szeretnék tőletek szívességet kérni, komiba írjátok meg mit olvasnátok szívesen ebben a történetben. 

Mi változzon? Milyen legyen? Kivel jöjjön össze végül Skyler?

14. rész - Búcsúlevelek + A rejtélyes idegen

Hali:)
Ismét itt az új rész, kicsit rövid de remélem tetszik. A következőt megpróbálom jobban megírni!


Miután elmondtam Adamnek, hogy mi történt, nem tudott mit mondani, azt hitte jobb ember az apám, ahogy én is... de sajnos mindketten tévedtünk.

-Még mindig nem tudom fel fogni, hogy állhat össze valakivel ellened. Én örülnék, ha a lányom lennél, ő meg... elárul téged. Ha egyszer is meglátom a közeledben, esküszöm, megölöm. - láttam a szemeiben, hogy tényleg képes lenne rá annak az érdekében, hogy megvédjen.

-Nem kell bemocskolnod a kezed miattam, nem akarlak téged a rácsok mögött látni. - néztem rá szomorú arccal.

-Addig nem csinálok semmit, amíg nem jön a közeledbe. Ha bármikor meglátod, azonnal szólj! Anyukádat nem tudtam megmenteni, de téged megvédelek!

Adam mindig jó volt hozzám, akkor is mikor én hozzá nem. Utáltam, megvetettem... be kell vallanom, hogy ő igen is jó ember, és talán még apának is elfogadnám. Ahogy visszaemlékeztem a szökésem előző éjszakájára eszembe jutottak a levelek, amiket akkor írtam...

Anyu!
Sajnálom, hogy magadra hagytalak, nem olyan rég jöttél vissza és mikor együtt lehetnénk, én felszívódok.  Neked megírom a címet ahova megyek, de apunak semmi esetre se mondd meg, ha elmondod neki megkeres és bántani fog engem. Aki a legjobb barátnőd volt, akinek adtál az ő egyik barátjához megyek, aki nagyon jó hozzám. Képzeld össze akartak házasodni, de én voltam olyan önző és buta, hogy közéjük álltam, azóta már ezerszer megbántam a tetteimet. Ha tudtam volna, hogy menekülnöm kell akkor vissza se mentem volna Londonba. De voltam olyan hülye, hogy apához húzott a szívem, csak mert mikor kicsi voltam mindig velem volt és elvitt többször is a vidámparkba. Ha valami furcsát észreveszel, rajta írd meg nekem és kérd meg Gi Kwangot, hogy segítsen neked, ha kell Harrytől is kérhetsz segítséget. Még valami, sose maradj egyedül vele, mindig legyen melletted valaki! Amint rendeződik minden, visszamegyek hozzád, vagy te is jöhetsz ide és megismered Adamet.
Ölel és puszil, Skyler 

Apu!
Tudom mit tervezel, ne is álmodj arról, hogy elvihetsz ahhoz a ribanchoz, nem dőlök be a kedves kis szavaidnak mint régen. Azt hittem ismerlek, de nagyot tévedtem, már tudom miért akart tőled távol tartani anyu, ő valahonnan sejtette, hogy mire készülsz és meg akart védeni. Csalódtam benned, apu.
Ég veled!
Skyler

Lexie, Jeremy!
Bár nem vagytok a vér szerinti testvéreim én mindig annak tartottalak titeket, mindketten támogattatok mindenben és szerettetek. Emlékszem, amikor bajban voltam folyton ti védtetek meg, és ezt sosem tudtam meghálálni nektek.
Jeremy: mikor elmentél azt hittem, hosszú ideig nem láthatlak, de egyszer csak megjelentél, aminek én nagyon örültem, azt hittem álmodok.
Lexie: amikor Jeremy elment egy munka miatt te figyeltél rám, kísértél iskolába, adtál tanácsot nekem. Mindketten sokat jelentetek nekem. Anyu majd megmagyaráz nektek mindent.
Szeretlek titeket!
Skyler

Végül Gi Kwangé, féltem odaadni neki, rettegtem attól, hogy megutál ezért... 

Gi Kwang (Kiki)!
Kiskorunk óta nagyon szeretlek, és már azt is tudom, hogy te is engem. Minden egyes veled eltöltött idő csodálatos volt, elfeledtette velem apu gonosz tervét, és ezért hálás vagyok. Te vagy a legfontosabb ember az életemben, mindent megtennék azért, hogy megvédjelek, még azt is, hogy eltűnök az életedből... tudom ezzel magamnak is fájdalmat okozok, de inkább én szenvedjek, mint, hogy megsérülj. Ne aggódj, biztonságban vagyok, itt nem talál rám apu. Emlékszel Adamre? Igen, akit anyu annyira szeretett, akivel Párizsba mentünk, akit először nem szerettem, de most már megértem, hogy csak boldogok akartak lenni. Akkor is jó volt hozzám, mikor én megvetettem, nem adta fel, azt szerette volna, ha elfogadom őt. Nem tudom, hogy valaha is visszamegyek Londonba, ha nem akkor kérlek vigyázz magadra és a családomra. 

Szeretlek

Skyler

-Adam... megtennél nekem valamit? 

-Persze, mondd csak. - mosolygott.

-Ezt feladnád nekem? - át nyújtottam neki a levelet, mire bólintott. -Köszönöm. - szipogtam.

**1 hét múlva**

-Most pedig következzenek a legújabb híreink! Lee Gi Kwang ismét összeesett a koncert alatt... egyre rosszabbul van, és ez látszik is rajta. Csont sovány, nem eszik rendesen. Vajon legközelebb mi fog történni? Köze van ennek a szerelmi háromszöghöz? Ki kérdezzük az érintetteket és hamarosan minden kiderül! - szemeim kikerekedtek, szám tátva maradt a hírek láttán.

Földre rogytam, szemeim megteltek könnyekkel, mert tudtam, hogy ez mind miattam van. Ha nem jöttem volna vissza Párizsba, hanem mellette maradok, akkor még most is mosolyogna, úgy mint régen...

-Nem, nem... nem lehet. Mért csinálja ezt? - kezeimet az arcomra tettem, próbáltam elrejteni a könnyeimet.

-Skyler... vissza szeretnél menni? Ha szeretnéd, visszakísérlek, és ott maradok veled, vigyázok rád! Megígértem neki! - amint ki mondta, hogy 'megígértem neki', eldöntöttem, hogy visszamegyek, történjék bármi.

-H-holnap menjünk vissza! - mondtam ki végül.

-Rendben. - mosolygott. -Ne aggódj, nem fogom engedni, hogy bántson! - bólintottam.

Kezét nyújtotta és felsegített a földről majd felmentem a fürdőszobába és arcot mostam. Visszamentem a szobámba, összepakoltam mindent, amit hoztam és beleraktam a bőröndömbe, hogy ezzel ne este, vagy holnap reggel kelljen foglalkoznom. Később elmentem egy kicsit sétálni, reméltem, hogy kicsit nyugtom lesz, de újból tévedtem. Mikor a közeli kávézóba értem, riporterek és fotósok álltak körém, tudtam, hogy ebből már nem mászhatok ki sehogy. Le fogják adni a tévében és mindenki -beleértve aput, anyut és Kikit is- látni fog. Tudni fogják, hogy hol rejtőzködtem egy teljes hétig…

-Skyler kisasszony, hallott róla, hogy mi történt Lee Gi Kwanggal a napokban? – kérdezte meg a sok riporter közül az egyik akik körül álltak.

-Igen, hallottam.- válaszoltam mielőtt belekortyoltam a kávémba.

-Ennek az egésznek köze van a szerelmi háromszöghöz? – tették fel szünet nélkül a következő kérdést.

Válasz nélkül felálltam, megragadtam a kávémat és futni kezdtem. Nem számít merre, csak el innen. Egy idő után fogyatkozni kezdtek a riporterek és a fotósok. Amikor már azt hittem, hogy elkapnak, egy kar berántott egy kisebb helyre. Számra tapasztotta a kezét, így megszólalni nem igazán tudtam... amint az utolsó fotós is elment elvette kezét a számról. 

-Legközelebb légy óvatos, ők mindenre képesek! - tanácsolta, majd eltűnt mögülem.

-Várj... - sajnos már későn kapcsoltam, és még megköszönni sem tudtam.

**Másnap reggel** 

-Adam... üzentél anyunak, hogy megyünk? - törtem meg a csendet.

-Igen, és azt is megírtam neki, hogy ne mondja el senkinek sem.  

-Köszönöm. Remélem, hogy apu már el ment onnan... nem szeretném viszont látni.

Amint megérkeztünk fogtunk egy taxit és egyenlőre egy hotelbe mentünk. Adam elment apu házához felderíteni a terepet. Megkértem, hogy hozza ide anyut és a testvéreimet.
-Mi ez a titkolózás, Adam? - hallottam meg Lexie kicsit nyávogós hangját.
Amint kinyitották az ajtót ráugrottam Lexiere, a döbbenettől mozdulni sem tudott, ugyanez elmondható volt Jeremy-ről és anyuról is.
-Ez a nyávogás hiányzott nekem. - öleltem meg erősen.
-Skyler... - mondta halkan a nevemet. -Te normális vagy? Így eltűnni, hogy még szólni sem szólsz? - ütötte meg sírva a fejemet. -Annyira hiányoztál te idióta!
-Ti is nekem. De apunak, Gi Kwangnak és Harrynek nehogy elmondjátok, hogy visszajöttem! - törölgettem a szemeimet.
-Miért? - kérdeztek vissza. -Nem láttad, hogy milyen állapotban van Gi Kwang? Mért teszed ezt vele? Hiszen szereted... vagy nem? - tolt el magától Lex.
-Szeretem. De... 

13. rész - Miért teszed ezt?

Sziasztok! Remélem vannak olyanok akik még olvassák a blogomat, de az is lehet, hogy inkább elpártoltak tőlem mert mindig későn hozom a részeket. Higgyétek el, hogy nem direkt csinálom, de egyszerűen nincs ötletem vagy mindig elfeledkezek róla. Ha találtok helyesírási hibát azért bocsánatot kérek, telefonról írom és ott nem igazán mutatja a hibákat. 

Jó olvasást mindenkinek, és köszönöm annak aki még követi a storyt. A következő rész ígérem hamarabb jön majd. :)

Nagyon sajnálom amit veled tettem, Skyler. Rettentően sajnálom, hogy majdnem bántottalak, szörnyen érzem magam miatta. Bocsáss meg, kérlek.

Nem tudtam mit kezdeni az üzenetben lévő szavakkal... nem tudom neki megbocsátani. Amit most tehetek, hogy eltűnök mindenki életéből. Így lesz a legjobb... lehetséges, hogy egy darabig fájni fog nekik, de lassan el fognak felejteni. Amint lehet, el megyek egy olyan helyre ahol nem találnak meg.
-Rendben. Megteszem, ne aggódj, kislány. - ez a hang... túl ismerős nekem. -Igen, ott találkozunk és megbeszéljük a részleteket. - hangjában volt valami gonoszság, titokzatosság.
Mit tervezel, apu? Ki az akit annyira el akarsz vinni hozzá?
-Nyugodj már meg! - emelte fel a hangját. -Ott lesz időben a kis Skyler. - hirtelen nem tudtam levegőt venni... ő nem lehet ilyen.
Kezemet az ajkaimra helyeztem, próbáltam vissza tartani a sírást... ő nem árulhat el, ismerem, nem tenne ilyet. Vagy... mégis? Már nem tudom mit higyjek és kiben bízzak. Senkiben sem bízhatok.

**1 hét múlva**

1 hét telt el mióta azt a telefon hívást hallottam, apu mindennap egyszer hirtelen eltűnt és csak este jött haza... amikor elment mindig a szavai visszhangoztak a fejemben. Próbáltam elfelejteni egy kis szórakozással, Gi Kwanggal mindennap elmentem valahová, amíg vele voltam elfeledtem minden rosszat, de tőlük még ő sem védhet meg... megsérülne, és azt nem szeretném, ahhoz túlságosan is szeretem őt. Eldöntöttem, hogy ma hajnalban elhagyom Londont, elmenekülök előlük, bár tudom, hogy előbb-utóbb úgyis megtalálnak.

-H-halló? - vettem fel félve a telefont.
-Meg mondtam... ha Harry közelébe mész, meghalsz. Mit nem értettél meg ebből? - az elején suttogott, majd a végén már ordított. -Szakíts meg minden kapcsolatot Harryvel és a banda összes tagjával, tűnj el az életükből mindörökre! - fenyegetett meg.

-Miért teszed ezt? Mit csináltam, hogy ezt érdemlem? - kérdeztem sírva.

 
-Csupán csak annyit, hogy rá akaszkodtál Harryre és nem tud téged elfelejteni... de én majd intézkedek, elfog téged felejteni. - egy kis hang jelezte nekem, hogy letette, megmarkoltam a telefont és erőből a falhoz vágtam.
Rögtön darabokra esett a készülék ami semmire sem volt már jó... egyedül a mamóriakártya volt ami sokat jelentett nekem. Azon volt minden emlékem anyuról, a régi apuról és Gi Kwanról, ha velük nem lehetek, legalább az emlékük megmarad bennem.
-Kicsim, mit vétett ellened az a telefon? - nyitott be anyu a szobámba egy tál gyümölccsel a kezében. -Hoztam egy kis gyümölcsöt, ha éhes vagy szólj és hozok fel valamit. - mosolygott és közelebb jött az ágyamhoz.
-Anyu... ugye tudod, hogy szeretlek? - mosolyogtam könnyes szemekkel.
-Tudom, hogy szeretsz, ahogy én is téged. - letette az asztalra a gyümölcsös tálat és az ajtó felé ment.
-Bármi is történjék velem, kérlek... ne bízz meg apuban. Ő nem az akinek mi ismerjük, ő egy teljesen más ember aki kihasználja azokat akik közel állnak hozzá. Sose higyj neki! - újra mosolyra húzódtak ajkai, majd elhagyta a szobát.

Kábé fél óra alatt bepakoltam egy bőröndnyi ruhát, cipőt, kinyitottam a szekrényemet és a többi ruha közé rejtettem a nagy színes bőröndöt.

****

Már mindenki alszik... itt az idő, ha most nem teszem meg... nem lesz máskor ilyen lehetőségem. Lassan lebaggyogtam a bőröndömmel, mikor az ajtó kilincshez értem valaki erősen megragadta a csuklómat... mély levegőt vettem és a hátam mögé néztem. Apu dühös pillantásával találkoztam, hirtelen levegőt is alig tudtam venni. Remegő kezekkel fogtam meg a mellettem lévő vázát és fejbe vertem vele. 

-Sajnálom apu, de nem engedhetem, hogy elvigyél hozzá... nem megyek a közelébe, ahogy mindkét bandát is itt hagyom és soha nem jövök vissza! - mellé helyeztem a neki címzett levelemet -amiben nem mondok sokat a tartózkodási helyemről- és tovább indultam.

Tisztában voltam azzal, hogy ezért akár börtönbe is kerülhetek, de nem tudtam mit csinálni. Hívtam egy taxit ami villám gyorsasággal a repülőtérre vitt, vettem egy szendvicset és leültem egy padra, ahonnan jól rá látok az órára.

-A Párizsba tartó gép utasait megkérem, hogy kezdjék meg a beszállást. 

Felálltam és magam után húzva a bőröndömet elindultam. Mikor már szálltam volna be... igen, csak volna, mert egy számomra fontos ember hangját hallottam meg a hátam mögül, nem akartam látni a szomorú arcát... nem akarom, hogy szenvedjenek miattam. Mint aki semmit nem hallott mentem tovább, próbáltam nem bőgni.

-Miért teszed ezt velem/velünk, Skyler? - ordította ahogy csak tudta.
Mindenki őt figyelte, de ez egy kicsit sem zavarta, továbbra is csak ott állt és engem figyelt. Majd megszakadt a szívem, hogy itt kell hagynom, ő mindig mellettem volt, de amikor baj van én elmenekülök, ahelyett, hogy a segítségét kérném.

-Nem akarom, hogy miattam szenvedjetek... nagyon szeretlek, épp ezért tűnök el a te és a One Direction fiúk életéből. Egy dolgot mondhatok, hogy kik miatt megyek el innen... apám, és Taylor Swift miatt. Vigyázzatok velük, ha bajotok esik akkor... - nagy levegőt vettem és folytattam. -Vigyázz anyura, kérlek! - mondtam könnyes szemekkel.

****

Mikor leszállt a gépem, egyből hívtam Adamet, talán egy kis ideig nála lehetek -ha nem utált meg teljesen-, bár kétlem, hogy ő tudna bárkit is utálni... egy kedves, gondoskodó embernek ismertem meg.
-Skyler! - hallottam meg Adam hangját, aki egy táblát tartott a kezében rajta a nevemmel.
Boldogan közelítettem hozzá, az elején még nem ismertem be, de ő egy kedves ember aki csak boldog akart lenni anyuval... és én mindent tönkretettem.
-Szia, Adam. Remélem nem gond, hogy téged hívtalak, nincs senki akire számíthatnék rajtad kívül. - öleltem meg.
-Már, hogy lenne gond? Inkább örülök, hogy én jutottam eszedbe, és segíthetek. - ölelt vissza. -A szobád ugyan úgy van ahogy hagytad, nem nyúltam hozzá. Tudtam, hogy egyszer visszajössz. - mosolygott kedvesen. -Mehetünk? - bólintottam.

Egy órát utazhattunk amíg Adam házához nem értünk, pont ugyan olyan amilyen volt mikor elmentem. Semmi sem változott ahogy ő sem, remélem benne bízhatok.
-Egyébként mi történt, hogy felkerestél? - lépett be a bőröndömmel a kezében.
-Ha nem gond, erről inkább később beszélnék. - még nem szeretnék róla beszélni neki.
-Persze, menj és pihend ki magad. - segített felvinni a bőröndömet.
Miután Adam elhagyta a szobát, kipakoltam és azt a levelet szorongattam a kezemben amit nem tudtam odaadni Gi Kwangnak... biztos vagyok benne, hogy apu szólt neki, hogy ott tartson. 

Elővettem a memóriakártyámat és beletettem az Adamtől kapott új telefonba, végignézegettem a képeket és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy nem veszett el egy sem belőlük. Magam mellé tettem a telefont és a levelet, majd úgy csukódtak le a szemeim mintha több kilós súlyok lennének rajtuk.

12. rész - Miattam van...

Egy könnycsepp futott le arcomról, amit automatikusan letöröltem a mutató ujjammal. Még annyi év után is emlékszik, hogy mikor van a szülinapom...

-K-köszönöm. - nyúltam a rózsák felé. -El is felejtettem... - vakartam meg a tarkómat nevetve.

-Nekem viszont mindig eszembe jutott, állandóan azon gondolkoztam ha találkozunk vajon mit adjak születésnapi ajándéknak... mindig csak egy kis csokor virágot szedtem a kertben, de mikor eszembe jutott a szomorú igazság, hogy elmentél, csak egy kis vázába tettem bele és úgy kívántam boldog születésnapot! Amikor hiányoztál csak felnéztem az égre és úgy beszéltem hozzád.

"Jól vagy, Sky?"

"Te is hiányzol nekem, remélem egyszer még találkozunk!"

"Ne feledd, én mindig itt leszek neked, te vagy az aki észrevett engem, barátkozott velem és megbízott bennem!"

-Gi Kwang... - szólaltam meg mikor már a szememet teljesen ellepték a könnyek.

-Sosem felejtettelek el téged, mindig mindenhol téged kerestelek! - közelebb jött és két keze közé fogta az arcomat. -Szeretlek, Skyler! - megpuszilt a homlokomon, én pedig jó szorosan magamhoz öleltem őt.

-Én is szeretlek téged. - suttogtam, de ő így is meghallotta.

Lépteket hallottam a hátam mögött, lassan hátrafordultam és Harryt fedeztem fel, akit most először látok ilyen állapotban... ahogy rám néz a könnyes szemeivel, legszívesebben oda rohannék hozzá és jó erősen magamhoz szorítanám. Soha nem engedném el, de... a lábaim nem mozdultak, földbe gyökereztek.

-Szóval, ő az akit szeretsz... miatta utasítottál vissza... - én csak a földet fürkésztem, nem akartam Harry szemébe nézni, csak még jobban fájna... -Megértettem... nem zaklatlak tovább az érzéseimmel és semmi egyéb dologgal. - törölgette a szemeit.

-De, Harry... ne menj, kérlek. - szemeimből már patakokban folytak a könnyek, még sosem éreztem ilyet.

A stúdióban olyan könnyen ki tudtam mondani a szavakat könnyek nélkül, de most... még lélegezni is alig tudok, úgy érzem megfulladok. Ekkor fotósok hada lepte el a stúdió előtt lévő parkolót. Egy folytában kattintgattak a kamerájukkal, egy pillanatra sem álltak le... Harry fogta magát és csak úgy elsétált mellettünk. A fotósok fele utána ment, a többi pedig itt maradt minket boldogítani. Ég veled, Skyler! - visszhangként járták át a szavai a halló járataimat.
-Skyler, válaszolnál pár kérdésre? - nyomult előre a tömegben az egyik 30-as éveiben járó férfi.

Csak bámultam magam elé és próbáltam magamban feldolgozni a pár perce történteket. Nem akarom, hogy így érjen véget ez az egész... nem akarom. Nagy nehezen át furakodtam az emberek közt és csak futottam. Sorba hagytam el a fákat, házakat amikhez egy vagy több kis kert tartozik, embereket akik boldogan sétáltak a családjukkal, szerelmükkel. Szerelem... mit is jelent?! Két szóval tudom jellemezni... boldogság, fájdalom. Én most az utóbbit érzem. Mire észrevettem, hogy szakad az eső, már csurom vizes voltam. Még az sem érdekelt ha megbetegszem... csak meg akartam találni Harryt. Mikor hazaértem csak úgy betörtem az ajtót, apuhoz siettem és össze vissza dadogtam neki.

-A-apu... Ha-harry telefon számát add meg, kérlek. - könyörögtem neki zokogva. 

-Rendben. - kutatni kezdett a kabát zsebébe.

-Gyorsan. - sietettem, pár másodperc múlva kezembe nyomta a telefonját és ki siettem a házból.

Megkerestem a nevét, először egyszer-kétszer kicsörgött, majd sokszor. Kinyomtam és újra próbáltam, akkor már felvette, de valami nem volt vele rendben. 

-David? Mi a gond? Ilyenkor fel tudsz hívni, de máskor nem? - mikor végre befejezte, beleszóltam.

-Harry... hol vagy? - még a lélegzet vételét sem hallottam. 

-Mért kellene neked megmondanom? Te mást szeretsz, menj, fuss a karjaiba. Örülhetsz, most eltűnök az életedből, örökre! - az "örökre" szót csak úgy beleordította a telefonba. 

-Kérlek, Harry. - lábaim összecsuklottak és a földre rogytam. 

Felálltam és elindultam a háza felé, abban reménykedve, hogy nem csinált semmi hülyeséget. Teljes erőmből ütögettem a bejárati ajtót, hogy nyissa már ki, de nem történt meg, semmiféle hang nem jött ki a házból. Felemeltem a lábam és erősen megrúgtam az ajtót, ami a földre dőlt mint egy hatalmas fa. Korom sötét volt, az alkohol szaga csak úgy áradt a házból, amint megláttam Harryt a földön, hívtam egy mentőt. 

**Pár órával később**

Harry mozdulatlanul feküdt az előttem elhelyezkedő kórházi ágyon... ez mind miattam van. Leültem az ágy mellett lévő székre, kezét kezembe fogtam.

-Miért kellett ezt csinálnod, te idióta? Nem gondoltál a körülötted lévőkre? A családodra, a bandára, a rajongókra, rám? Még ha nem is úgy szeretlek ahogy szeretnéd... én is aggódok érted, és ha most örökre elmentél volna... soha nem tudtam volna többé úgy mosolyogni, hogy ne lett volna előttem a mosolygós arcod, és az, hogy miattam tetted. Mielőtt butaságot teszel, gondolkozz! 

Fel akartam állni, de megfogta a kezem és nem engedett el.

-Kérlek maradj még. - suttogott.

-Egyáltalán tudod, hogy-hogy aggódtam érted? - kirántottam a kezemet az ő kezéből és az ablakhoz sétáltam. -Ott hagytam azt akit szeretek, hogy megkeressek egy idiótát...

-Ez az idióta nagyon szeret téged. - lehelletét a fülemen éreztem, mire kirázott a hideg.

-Csak azért mert ezt tetted, nem fog változni semmi, továbbra is csak barátként tudok rád tekinteni. Sajnálom. - arca közeledett az enyémhez, vállaimat lefogta a kezeivel és a falnak nyomott.

Próbáltam kibújni a szorításából, de nem sikerült. Erősen szorított, félve néztem szemeibe, amik csak engem figyeltek.

-Engedj el, ez fáj! - próbáltam eltolni magamtól. -Engedj el, Harry! - ismételtem már sírva.

Mikor lazított a szorításán, ellöktem magamtól és a kezem az arcán csattant. Könnyes szemekkel néztem rá, kezét a fájó részhez emelte és megdörzsölte kicsit. Felém közeledett egy mosoly kíséretében, nem tudtam mit akar, féltem tőle... elfutni nem tudtam mert pont előttem állt, ezzel elállva az utat a kijárat felé.

-Csalódtam benned, Harry! - megállt és lefagyott az arcáról a mosoly. -Azt hittem te normális ember vagy, nem hittem volna, hogy így bánsz azzal a nővel akit szeretsz... - könnyeim útnak indultak az arcomon. 

Elhaladtam mellette, nem nézett rám csak a földet nézte. Visszanéztem rá és ő még mindig ugyan ott, ugyanúgy állt.

Megakartam szólalni, de hangok nem jöttek ki a számon így folytattam utamat hazafelé. A lift foglalt volt, ezért lépcsőznöm kellett, ahogy mentem lefele a falakon festmények voltak, amik boldogságot tükröztek. Az utolsó lépcsőfokoknál már alig álltam a lábamon, épp egy ablaknál álltam meg. Megkapaszkodtam a párkányba, próbáltam állva maradni de mindhiába, lábaim összecsuklottak és a földre zuhantam.

**Később**

Puha felületet éreztem magam alatt, lassan kinyitottam a szememet és egy olyan embert pillantottam meg akit nem akartam látni, most mégis itt van...

-Mit keresel itt? - szegeztem neki a kérdésemet. -Hagyj békén! Menj innen! - dühösen az ajtóra mutattam.

-Mi történt köztetek? - kérdezte Gi Kwang, közben kezei közé fogta a kezemet.

-Semmi, nem fontos... - vágtam rá.

-Amíg ennyire felzaklat a látogatása addig fontos... szóval?

-Mondtam, hogy nem fontos! - emeltem fel a hangomat. -Kérlek, most hagyj magamra, majd hívlak. - mondtam, majd távozott.

Elvettem az éjjeli szekrényemről a telefonomat, feloldottam és elkezdtem átnézni a nem fogadott hívásokat, mind Harrytől van. Plusz van még egy üzenet, ami tőle jött. Megnyitottam és átfutottam a szemeimmel.

11. rész - "rád csak barátként tudok tekinteni!"

**Gi Kwang**

Nem értem mit akar itt Hyun Seung amikor nem is kedveli őt... nem hagyom, hogy megbántsa.
-Menj el és hagyd őt békén! Egészen kicsi korunk óta ismerjük egymást, és nem akarom miattad elveszíteni... - böktem meg a mellkasát, mire pár lépést hátra lépett.
-Szóval ez a helyzet... te szereted őt!
-Igen, és akkor mi van? Már ő is tudja... szóval tartsd magad távol tőle, mert megvédem MINDENKITŐL! - emeltem ki a "mindenki" szót.
-Jó, most elmegyek. De nem adom fel, visszaszerzem Skylert. Már csak azért is, hogy piszkáljalak vele... - ezzel feldühített, lendítettem a kezemet és bevertem neki egyet amitől a földre került.
-Jól figyelj arra amit most mondok... ha bántani mered őt, vagy bárkit aki fontos a számára, azt nem úszod meg hiába vagyunk egy bandában. - fel emelte a kezét és ő is adott egy kis figyelmeztetőt, hogy bizony ő akkor is visszaszerzi Skyt.

**Skyler**

Minden egyes szót hallottam a beszélgetésükből... sajnos felállni nem tudtam ezért kiabáltam.
-Hagyjátok abba! - kinyílt az ajtó és két csodálkozó szem párral találkoztam. -Hyun Seung, sajnálom de én... amiket hallottam, azok után nem akarok tőled semmit. Azért szereznél vissza, hogy őt tönkre tedd? - mutattam a mellette álló fiúra. -Gi Kwanggal maradok, mert... sz-szeretem őt.
-Sky... - lépett közelebb Gi Kwang.
-Ez az igazság! - vágtam a szavába.
-Tőled sem fogadom el ezt a választ! Visszaszerezlek, kerüljön bármibe. - szemeit összeszorította, fenyegetően nézett rám.
-Bármi rosszat is teszel azzal csak azt éred el, hogy megutállak! - figyelmeztettem, hogy nem leszünk puszi pajtások.
Miután Hyun Seung távozott, Gi Kwang nem mozdult mellőlem, meg akar tőle védeni. Eszeveszetten csörögni kezdett a telefonom, -ami még csoda, hogy egyben van- , elvettem a kis szekrény féleségről és felvettem anélkül, hogy megnéztem volna ki is az.
-Haló? - szóltam bele a telefonba erőtlenül.
-Kicsim, Katie eltűnt...
-Micsoda? Mi történt, hogy elment?
-Felháborodott, mert nem engedtük be hozzád...
Ebben a pillanatban lépett be Katie az orvosommal az oldalán. Anyunak elmagyaráztam a dolgot és megértette. Intettem az ijedt kis lánynak, hogy jöjjön ide hozzám, ő pedig boldogan engedte el az orvos kezét és futott hozzám.
-Tudod mennyire aggódtam érted, Kat? Nagyon. Soha többé ne csinálj ilyet, kérlek. - bólintott majd megölelt. -Jól van. - simogattam a hátát. -Gi Kwang, ma van valami dolgod? - pillantottam rá.
-Csak este lesz egy koncertünk, addig a testvéred Jeremy lesz itt.
-Rendben. Köszönöm, hogy mellettem vagy.- mosolyogtam rá.
-Ez természetes. Csak nem hagylak egyedül, hisz Hyun Seung bármikor csinálhat valamit.
-Igaz... Gi Kwa... - kezdtem volna bele, de a fej fájásom közbe szólt, fejemet fogva feküdtem az ágyon össze kuporodva.
-Doktor úr! - kiáltott. 
-A fejem... - szorítottam egyre jobban. -szétmegy. - folytattam.
Az orvos beadott valamit amitől enyhült, de később újra előjött. Mielőtt Gi Kwang távozott volna, azt mondta, hogy nézzem meg a koncertjüket a tévében, mert leadják. Pár perccel utána Jeremy megérkezett, és el ütöttük az időt. Bekapcsolta a tévét, megkereste azt a csatornát amin leadják a koncertet. Egyből kiszúrtam őt, pedig a kamera elég távol volt tőlük, és inkább a rajongókat mutatták, akik viszont szép számmal voltak jelen. Könnyezve figyeltem őt, hihetetlenül jól táncol és énekel.
-A következő dal a "How to love", amit egy számomra fontos lánynak küldök aki most kórházban fekszik. Szóval ez a dal neked szól, Skyler. - mosolygott a kamerába ami 1-2 méterre volt tőle.

*Vissza emlékezés*
-Skyler, ezt neked csináltam, azért mert barátkozol velem. - nyújtotta át az aranyos virág csokrot.
-Óó, nem kellett volna Gii, azért barátkozok veled mert kedves vagy és... - nem tudtam befejezni mert hirtelen arcon puszilt. 
-Skyler, gyere kicsim! - kiabált anyu. 
-Megyek anyu. - szóltam vissza neki. -Sajnálom Gii, mennem kell. Köszönöm a virág csokrot. - megpusziltam és haza futottam. 
*Vissza emlékezés vége*

A koncertet nézve eszembe jutott amikor egy aranyos virág csokrot adott nekem. Akkor akartam neki elmondani azt, hogy szeretem, de anyu be hívott és minden bátorságom el szállt. Megfutamodtam, el futottam ahelyett, hogy ki mondtam volna ott előtte. Örömmel néztem végig, hogy táncolnak, énekelnek, az arcukon egész végig széles mosoly terült el, ami engem is arra késztetett, hogy mosolyogjak. Talán Jeremy nem is tudja, hogy örömömben sírok... mert mellém ült és fejemet a mellkasára húzta, és nyugtatott. Kicsit eltoltam magamtól, felnéztem és rá mosolyogtam.
-Nincs semmi baj, ezek öröm könnyek. - mutattam a szemeimre.
-Rendben. - vissza ült az ágyam mellett lévő székre és megnéztük az utolsó számot amit elénekeltek.
A koncert végén az összes rajongó ugrált, sikított. Bár én is ott lehettem volna. - gondoltam magamban, miközben csak a képernyőt bámultam ami épp átváltott egy új videó klipp bemutatására, ami a Midnight memories volt a One Directiontől. Visszadőltem az ágyba, az álmosságtól majd leragadtak a szemeim így becsuktam és próbáltam elaludni. Mikor felébredtem, a mellettem lévő asztalon egy váza gyönyörű vörös rózsát fedeztem fel, a váza mellett két levél is volt. Az egyiket a kezembe vettem, felbontottam és olvasni kezdtem.

Kedves Skyler,
Sajnálom, hogy egy levélben kell megtudnod, szerepet kaptam egy filmben és ezért el kellett utaznom. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok melletted lenni most, pedig szükséged lenne rám. Oda küldtem az egyik őrt aki ránk szokott figyelni, ha felébredsz már ott lesz az ajtód előtt, vigyázni fog rád amíg én vissza nem érek a forgatásról. A neve William Ross, mindenben a segítségedre lesz, csak szólnod kell neki. Ne aggódj, mindennap felhívlak majd, amint tudok sietek vissza hozzád! 
Gi Kwang

Szerepet kapott? Kezeim a lábamra hullottak... most érzem igazán egyedül magam. Visszatettem a levelet az asztalra, majd ki kiabáltam.
-William! - egy fiatal fiú lépett be az ajtón, kényelmes ruha volt rajta. 

-Mit parancsolsz? - kérdezte miután becsukta az ajtót.
-Nem jött senki látogatóba?
-Nem, Gi Kwang után nem járt itt senki... - tájékoztatott.
-Rendben, köszönöm. William, Hyun Seungot ne engedd be ha ide jön. - bólintott.
-Gi Kwang már tájékoztatott róla, hogy őt ne engedjem a közeledbe. Ha látogató jön azt jelzem, és eldöntheted, hogy fogadod e vagy sem az illetőt. - bólintottam.

-Hoznál nekem valami üdítőt? Kicsit kiszáradt a torkom.

-De nem hagyhatlak egyedül, bárki bejöhet és... 

-Nem lesz semmi baj. - vágtam a szavába. 

Kiment az ajtón, becsukta. Egy perc múlva belépett valaki, az ajtó felé néztem  és elfogott a düh... mért nem hagy békén? Elakarom őt felejteni teljesen! De bárhogy is próbálom nem megy, most, hogy itt van nem tudom mit tehetnék...

-Menj innen! - kiabáltam rá, mire berontott William.

-Dobd ki innen, kérlek. - mutattam az előtte álló személyre.

**1 hónap múlva** 

Miután teljesen felépültem oda költöztünk apuhoz, tudom, hogy így lesz a legjobb. Gi Kwang azóta sem jött vissza, mindennap nap felhívott és beszéltünk. Jól érzi ott magát, de pár nappal ezelőtt azt mondta, hogy...

-Hiányzol Skyler. Amint tudok megyek. 

-Rendben, várlak. - mondtam mosolyogva, bár ő nem látta. 

Hyun Seung azóta nem keresett ami megnyugtatott. Ez idő alatt ha lehet még közelebb kerültem apuhoz és anyuhoz. Katie folyton mellettem van, fél, hogy engem is elveszít mint a szüleit... engem nem fog elveszíteni, küzdeni fogok, hogy mellette maradhassak. Megcsörrent a telefonom, a kijelzőn a szőke ír fiú nevét fedeztem fel.
-Rég beszéltünk, mi van veletek? - fogadtam boldogan a hívást.
-1 óra múlva lesz egy próbánk a stúdióban, arra gondoltam, hogy eljöhetnél megnézni.
-Persze, miért is ne?! - elköszöntünk, majd lesétáltam az emeletről.
Anyu a konyhában tartózkodott és a reggelit készítette, Katie a tévét nézte, apu pedig újságot olvasott... mindenki el kezdte a "reggeli feladatait", én meg csak most kelek...
-William még nem jött meg? - kérdeztem aputól, mire felnézett az újságból.
-Azt hiszem már itt van, kint ül a kocsiban.
-Apu nem nyár van... mért nem hívtad be? Biztos fázik. - odasétáltam az ablakhoz és ki néztem, egyből megpillantottam Williamet amint a kocsijának neki dőlve vár. -Na mindegy, úgyis el kell mennem.
Felmentem a szobámba, kinyitottam a hatalmas szekrényt ahol a ruháim felakasztva vártak. Ki vettem pár melegnek mondható ruhadarabot, felöltöztem, lefele menet magamra vettem a hosszú fekete kabátomat is.
-Elmész, kislányom? - állt a lépcső aljában anyu.
-Igen, Niall megkért, hogy menjek el a mai próbára. - elvettem egy almát a gyümölcsös kosárból.
Amint kiléptem megcsapta az arcomat a hideg levegő, kicsit összehúztam magamon a kabátot és úgy közelítettem meg William kocsiját.
-Jó reggelt, Will. - villantottam felé egy mosolyt.

-Jó reggelt. Hova vigyelek?
-A stúdióba, kérlek.

Pár perc múlva már a stúdió előtt voltunk, William le állította a kocsit, a portához sétáltunk ahol megtudtuk, hogy hol tartózkodnak a fiúk. Kopogtam és fél perc múlva Harry nyitott ajtót. Észrevettem, hogy nem kedveli Williamet, fintorogva nézett rá, mire közbe szóltam.

-Valami baj van, Harry? - érdeklődtem.

-Ő ki? - mutatott a mögöttem lévő személyre. 

El magyaráztam mindent Harrynek, bár még mindig nem kedveli Willt. Mindig mikor az ő szólója következett rám nézett, nem tudtam mit akar ezzel... tudja, hogy csak barátként szeretem.

-Gyertek fiúk, hozzunk kaját. - szólalt meg Niall. -Harry te maradj csak itt, William te is gyere.

-De... 

-Nem leszek egyedül. - tettem William vállára a kezemet nyugtatásképp.
Én itt maradtam Harryvel, a többiek pedig elmentek kajáért, mikor kilépett az utolsó személy is, aki Niall volt... kattant a zár. Oda sétáltam az ajtóhoz és megpróbáltam kinyitni, de be kellett látnom, hogy bezártak minket... ezért még kapsz Niall!
-Ne szórakozz, Niall! Azonnal nyisd ki ezt a rohadt ajtót!
-Beszélgessetek csak, rátok fér! - nevetett kintről.
-William, tudnál segíteni? - szólítottam azt a személyt aki egész idő alatt kedves volt hozzám és vigyázott rám.
-Őt elküldtük kajáért, úgyhogy senki nem fog segíteni egy ideig.
A szoba másik végébe mentem, leültem és mindkét karommal átöleltem a térdeimet majd a fejemet ráhajtottam. Egy kis idő elteltével megszólalt Harry.
-Ha nem beszélünk, akkor sose jutunk ki innen... - erre felemeltem a fejemet.
-Na ne mondd, mégis miről kellene beszélnünk? - kérdeztem. -Arról akarsz meggyőzni, hogy mennyire szeretsz? Sajnálom Harry, de én mást szeretek... rád csak barátként tudok tekinteni! - odalépkedtem hozzá, levettem a nyakamból azt a nyakláncot amit tőle kaptam és a kezébe raktam.
Visszatértem a helyemre és vártam a csodára... mikor végre kinyitották megkerestem a bűnöst és jól fejbe vágtam.
-Mégis mit gondoltál? Azt hitted, hogy összebújva várunk majd rátok mint két kis szerelmes? - vontam kérdőre.
-Hát bevallom, igen. Azt hittem ez beválik majd. - dörzsölte a fejét ahol megütöttem. -De úgy tűnik, hogy tévedtem...
-Gyere William, menjünk... itt nincs semmi érdekes. - intettem neki.
Mikor kiértünk a stúdió elé egy követ kezdtem el rugdalni, de abba is hagytam mikor neki ütköztem valakinek. Felnéztem, még úgyis felismertem, hogy kapucni volt a fején, és azonnal a nyakába ugrottam.
-Boldog születésnapot, Skyler! - egy csokor vörös rózsát húzott elő a háta mögül.

10. rész - Baleset

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Ha van benne hiba azt nézzétek el nekem, sajnos telefonról tudom csak írni. 

Puszi

Csak álltam és őt néztem... mikor észrevett én el fordítottam a fejemet, nem akartam a szemébe nézni. Szemeimből patakokban folytak a könnyek, ezt nem akartam, Taylor is azért szállt rám mert Harry közelében vagyok... nem szabad velük lennem, de nem tudom őket elhagyni.
-Sky? - szólított meg Lexie. -Jól vagy? - megráztam a fejem. -Mi a baj? Mondd csak, bízhatsz bennem.
-N-nem megy, sajnálom. Ki megyek a mosdóba... - bólintott.
A mosdóra támaszkodtam, s le hajtott fejjel zokogtam. Nem bírom tovább.
-Hiányzol anyu. - leültem a földre és körbe fontam a kezeimet a térdem körül. -Gyere vissza, kérlek! - suttogtam.

-Sky? - ez a hang... -Mi a baj?
Le guggolt mellém, kezeit a térdemre helyezte, s próbált nyugtatni ami nem sikerült.
-Nem fontos. - majd eszembe jutott az amire rá kellene kérdeznem. -Miért nem mondtad el? - tértem a lényegre.
-Nem akartam, hogy úgy ismerj meg mint egy híres énekest... azt akartam, hogy normális srácként tekints rám. Kedvellek, Skyler! - közelebb hajolt és egy puszit lehelt az arcomra.
-Én is kezdelek megkedvelni téged, - kezemet az arcához emeltem és végig simítottam rajta. -és ez az érzés csak erősebb lesz...
Kezemet felvezettem a nyakához, hátul összekulcsoltam az ujjaimat és közelebb húztam magamhoz. Egyre közelebb és közelebb míg az ajkunk össze nem ért. Az illata még ugyan olyan édes, ajka puha volt. Elváltunk egymástól, majd hirtelen megszólalt.
-A koncert után gyere az öltözőnkbe, majd szólok a biztonsági őröknek, hogy kísérjenek be. - átöleltem, nem akartam elengedni de kénytelen voltam, neki énekelnie kell. -Most mennem kell. - egy utolsó puszit adott a számra és sietett vissza.
Megérintettem a számat, végig húztam rajta az ujjaimat, és elmosolyodtam.
-Minden rendben van, Sky? - jött be lihegve Lexie.
-Persze. - mosolyogtam mint egy idióta. -Miért ne lenne? - kérdeztem vissza.
Visszamentem a helyünkre, épp most kezdtek el egy új számot. A címe "How to love"... miközben énekelt, engem nézett ami boldoggá tett. Most először érzem azt, hogy valakinek fontos vagyok, és, hogy szeretnek. Mikor a koncertnek vége lett, Niallt, Lexiet és Jeremyt haza küldtem. Először nem akartak belemenni, de meggyőztem őket. Az egyik biztonsági őr rögtön odajött hozzám, és elkísért az öltözőig. Bekopogott és kinyitotta nekem az ajtót.
-Meghoztam a hölgyet. - jelentette be.
-Köszönöm, Mark. - bólintott Hyun Seung. -Gyere nyugodtan, nem harapnak. - felém nyújtotta a kezeit, megfogtam és hirtelen magához rántott.
Be mutatta a társait, az egyik srác sokáig figyelt engem, nem tudtam miért... ugyan meg tudtam a nevét, de azt, hogy miért figyel nem. Közben üzeneten jött Nialltől, hogy azonnal menjek haza mert keresnek, és meg fogok lepődni... haza felé tartottam mikor ismét apuba botlottam, de most részeg volt.

-Apu te normális vagy? Miért ittál? - vontam kérdőre.

-Senki sem fontosabb nálad, és senki sem pótolhatja őt! Csak elakartam felejteni, nem akartam, hogy fájjon... de lehetetlen! - kezdett el sírni. -Kérlek gyere vissza hozzám! - kérlelt.

-Még át gondolom. Viszont most mennem kell, vigyázz magadra! - arcon pusziltam és Niall háza felé folytattam az utamat. 

Mikor beléptem a lakásba azt hittem álmodok... anyu, úgy értem az igazi édesanyám ült a nappaliban. A karja el van törve, az arcát sebek borítják... de még így is gyönyörű.

-Te? Itt? Hogy és miért? Nem álmodok? - zúdítottam rá a kérdéseimet.

-Itt vagyok, kislányom. Sajnálom, hogy nem jöttem hamarabb, de csak most sikerült megszöknöm. - értetlenül néztem rá.
-Megszökni? De honnan? - faggattam.
-Egy nagyon rossz embertől... eleinte kedves volt, ő mentett ki a roncsok közül és ezért vagyok most itt. De egy idő után erőszakos lett és inni kezdett. - magyarázta és a karját fogta.
-Soha többé nem engedlek el, nem engedem, hogy bárki is bántson! - gyűltek könnyek a szemeimbe.

Az este további részében elnézést kértem Hyun Seungtól, hogy eljöttem mindenféle magyarázat nélkül, és azon gondolkoztam, hogy mit akarhat mondani Gi Kwang, sehogy sem megy ki a fejemből. Megkértem Niallt, hogy szerezze meg a telefonszámát, amit meg is tett, rövid időn belül már a kezemben volt egy cetlin.
-Gi Kwang? Szia, Skyler vagyok. Beszélni szeretnék veled... esetleg találkozhatunk most a legközelebbi parkban? Rendben, szia. - megmondtam anyunak és Niallnek, hogy elmennék egy órára.
Mikor odaértem, leültem egy fa tövébe és neki dőltem, azon gondolkoztam, hogy-hogy kérdezhetném meg tőle...

-Skyler? - amint meghallottam a hangját, felpattantam. -Szóval... miről szerettél volna beszélni? - tért a lényegre.
-Mindig mikor rám nézel, úgy érzem mondani szeretnél valamit, csak nem tudom mit... kérlek mondd el. - léptem hozzá közelebb.
-Csak egy valamit mondhatok... nyisd ki a szemed és vedd észre, hogy ki szeret és ki az aki csak kihasznál! - közelebb jött, és végig simított az arcomon.
-Gi Kwa...
-Shhh... - mutató ujját a számra tette. -Most mennem kell, de ha rá jöttél hívj fel.
Elindult, hogy átmenjen az úton, már a felénél járt mikor utána kiabáltam, de nem fordult meg. Meg kell tudnom. Futni kezdtem, de nem volt jó ötlet, ugyanis akkor vettem észre, hogy egy kocsi hihetetlen gyorsasággal jön felém... csak egy hangot hallottam mielőtt el ájultam volna.
Hangokat hallottam, de a szememet nem tudtam kinyitni... a mentő szirénájától szinte megsüketültem. Sajnos a hangokhoz kép már nem társult.
-Skyler... - hallottam meg Gi Kwang hangját. -Kérlek ne hagyj itt. - éreztem ahogy megérinti a kezemet.
Sírt... hogy honnan tudom? Éreztem, hogy a kezemre hullik minden egyes könnycsepp.
-Mindig melletted voltam, nem emlékszel? Amikor anyukád el vitt téged Londonból, összetörtem... te voltál az egyetlen aki hozzám szólt, barátkozott velem. Kérlek kelj fel és emlékezz! - puszilta meg a kezemet.
Már emlékszem, hogy is felejthettem el?! Elfelejtettem őt... 

-Ő még csak nem is kedvel téged, én viszont szeretlek. 

**Reggel**

-Még nem ébredt fel? - kérdezte anyu.

-Nem... - szólalt meg szomorúan Gi Kwang.

-Jó reggelt. - jött be egy férfi.

-Jó reggelt Doktor úr. - köszönt mindenki egyszerre.

Megpróbáltam felemelni a karomat, de ez túl nagy feladatnak tűnt mivel egy kicsit sem mozdult. Erősen koncentráltam a mutató ujjamra, hátha sikerülni fog. 

-Megmozdította! - kiáltott fel Lexie. -Gyerünk Skyler, nyisd ki a szemeidet is! - bíztatott. 

Mintha több kilós súly nehezedett volna a szememre, de nem adtam fel. Látni akarom anyu, a testvéreim, Niall és Gi Kwang arcát. Látni fogom őket, mert nem adom fel, küzdeni fogok amíg el nem érem a célomat. Össze szedtem minden erőmet és addig próbálkoztam amíg ki nem nyíltak a szemeim.

-Gi  Kwang... - mondtam ki a nevét, mire felém kapta a fejét.-e-emlékszek mindenre. Tudom, hogy te mindig mellettem voltál, az első, igazi és legjobb barátom. De ez... - nem tudtam befejezni mert köhögnöm kellett.

-Ne eröltesd meg magad, ha nem muszáj. - ült le az ágyam szélére.

-Anyu... beszélhetnék négyszemközt Gi Kwanggal? - még a beszélgetés is nehezen ment.

-Persze, kicsim. - ezzel anyu és minden jelen lévő elhagyta a szobát.

-Gi Kwang... mindent hallottam, örültem mikor hozzám beszéltél, a te szavaid adtak erőt, hogy nem szabad feladnom és ki kell nyitnom a szememet. - hirtelen megfájdult a fejem, ezért abba hagytam. -Igaz az amit mondtál? Az, hogy szeretsz. - megakartam tudni ezért folytattam.

-Igen, már régóta szeretlek, mindig téged kerestelek mindenhol... de hiába. Emlékszel mikor az álmomról beszéltem? - mosolyodott el.

-Igen, hisz mindig azt mondtad, hogy "egynap én is híres énekes leszek"! Ami valóra is vált. - nevettem. -Mióta elszakadtunk egymástól, nem tudtam összebarátkozni senkivel sem, te voltál az egyetlen akivel jól éreztem magam... - a könnyek csak úgy potyogtak a kezeimre. -és persze voltam olyan hülye, hogy elfelejtettelek. 

-Az a lényeg, hogy most már emlékszel, a többi nem fontos. -felemelte a fejemet az államnál fogva és letörölte a könnyeimet. -Soha többé ne hagyj egyedül, kérlek... - bólintottam és megöleltem.

Hosszú percekig csak öleltük egymást, örülök, hogy már emlékszek rá, nem engedem, hogy még egyszer elszakítsanak tőle. Szorosan öleltem, de mikor hirtelen benyitottak elengedtük egymást. Hyun Seung volt az aki bejött...

-Mért nem szóltatok, hogy kórházban vagy? - faggatott.

-Nincs semmi közöd Skylerhez, még csak nem is kedveled. 

-Miről beszélsz? - értetlenkedett a "látogatóm". 

-Ne add itt az ártatlant, mindent tudok. - állt elém Gi Kwang, hogy ne lássam őt. -Jobb ha most elmész... - mutatott az ajtóra az előttem álló fiú.

-Skyler... - próbált rám nézni, de én Gi Kwang hátába fúrtam a fejemet.

-Én el hittem neked, de te csak kihasználtad az érzéseimet... azt hittem benned bízhatok. Kérlek most menj. - küldtem el, de nem mozdult. -Menj el! - kiabáltam rá sírva. 

-Nyugodj meg, nem szabad felizgatnod magad. Jól eltalált az az autó, miattam... - fordult felém. -Pihenj csak, majd én elintézem. - visszafektetett és betakart a vékony hófehér takaróval.