10. rész - Baleset

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Ha van benne hiba azt nézzétek el nekem, sajnos telefonról tudom csak írni. 

Puszi

Csak álltam és őt néztem... mikor észrevett én el fordítottam a fejemet, nem akartam a szemébe nézni. Szemeimből patakokban folytak a könnyek, ezt nem akartam, Taylor is azért szállt rám mert Harry közelében vagyok... nem szabad velük lennem, de nem tudom őket elhagyni.
-Sky? - szólított meg Lexie. -Jól vagy? - megráztam a fejem. -Mi a baj? Mondd csak, bízhatsz bennem.
-N-nem megy, sajnálom. Ki megyek a mosdóba... - bólintott.
A mosdóra támaszkodtam, s le hajtott fejjel zokogtam. Nem bírom tovább.
-Hiányzol anyu. - leültem a földre és körbe fontam a kezeimet a térdem körül. -Gyere vissza, kérlek! - suttogtam.

-Sky? - ez a hang... -Mi a baj?
Le guggolt mellém, kezeit a térdemre helyezte, s próbált nyugtatni ami nem sikerült.
-Nem fontos. - majd eszembe jutott az amire rá kellene kérdeznem. -Miért nem mondtad el? - tértem a lényegre.
-Nem akartam, hogy úgy ismerj meg mint egy híres énekest... azt akartam, hogy normális srácként tekints rám. Kedvellek, Skyler! - közelebb hajolt és egy puszit lehelt az arcomra.
-Én is kezdelek megkedvelni téged, - kezemet az arcához emeltem és végig simítottam rajta. -és ez az érzés csak erősebb lesz...
Kezemet felvezettem a nyakához, hátul összekulcsoltam az ujjaimat és közelebb húztam magamhoz. Egyre közelebb és közelebb míg az ajkunk össze nem ért. Az illata még ugyan olyan édes, ajka puha volt. Elváltunk egymástól, majd hirtelen megszólalt.
-A koncert után gyere az öltözőnkbe, majd szólok a biztonsági őröknek, hogy kísérjenek be. - átöleltem, nem akartam elengedni de kénytelen voltam, neki énekelnie kell. -Most mennem kell. - egy utolsó puszit adott a számra és sietett vissza.
Megérintettem a számat, végig húztam rajta az ujjaimat, és elmosolyodtam.
-Minden rendben van, Sky? - jött be lihegve Lexie.
-Persze. - mosolyogtam mint egy idióta. -Miért ne lenne? - kérdeztem vissza.
Visszamentem a helyünkre, épp most kezdtek el egy új számot. A címe "How to love"... miközben énekelt, engem nézett ami boldoggá tett. Most először érzem azt, hogy valakinek fontos vagyok, és, hogy szeretnek. Mikor a koncertnek vége lett, Niallt, Lexiet és Jeremyt haza küldtem. Először nem akartak belemenni, de meggyőztem őket. Az egyik biztonsági őr rögtön odajött hozzám, és elkísért az öltözőig. Bekopogott és kinyitotta nekem az ajtót.
-Meghoztam a hölgyet. - jelentette be.
-Köszönöm, Mark. - bólintott Hyun Seung. -Gyere nyugodtan, nem harapnak. - felém nyújtotta a kezeit, megfogtam és hirtelen magához rántott.
Be mutatta a társait, az egyik srác sokáig figyelt engem, nem tudtam miért... ugyan meg tudtam a nevét, de azt, hogy miért figyel nem. Közben üzeneten jött Nialltől, hogy azonnal menjek haza mert keresnek, és meg fogok lepődni... haza felé tartottam mikor ismét apuba botlottam, de most részeg volt.

-Apu te normális vagy? Miért ittál? - vontam kérdőre.

-Senki sem fontosabb nálad, és senki sem pótolhatja őt! Csak elakartam felejteni, nem akartam, hogy fájjon... de lehetetlen! - kezdett el sírni. -Kérlek gyere vissza hozzám! - kérlelt.

-Még át gondolom. Viszont most mennem kell, vigyázz magadra! - arcon pusziltam és Niall háza felé folytattam az utamat. 

Mikor beléptem a lakásba azt hittem álmodok... anyu, úgy értem az igazi édesanyám ült a nappaliban. A karja el van törve, az arcát sebek borítják... de még így is gyönyörű.

-Te? Itt? Hogy és miért? Nem álmodok? - zúdítottam rá a kérdéseimet.

-Itt vagyok, kislányom. Sajnálom, hogy nem jöttem hamarabb, de csak most sikerült megszöknöm. - értetlenül néztem rá.
-Megszökni? De honnan? - faggattam.
-Egy nagyon rossz embertől... eleinte kedves volt, ő mentett ki a roncsok közül és ezért vagyok most itt. De egy idő után erőszakos lett és inni kezdett. - magyarázta és a karját fogta.
-Soha többé nem engedlek el, nem engedem, hogy bárki is bántson! - gyűltek könnyek a szemeimbe.

Az este további részében elnézést kértem Hyun Seungtól, hogy eljöttem mindenféle magyarázat nélkül, és azon gondolkoztam, hogy mit akarhat mondani Gi Kwang, sehogy sem megy ki a fejemből. Megkértem Niallt, hogy szerezze meg a telefonszámát, amit meg is tett, rövid időn belül már a kezemben volt egy cetlin.
-Gi Kwang? Szia, Skyler vagyok. Beszélni szeretnék veled... esetleg találkozhatunk most a legközelebbi parkban? Rendben, szia. - megmondtam anyunak és Niallnek, hogy elmennék egy órára.
Mikor odaértem, leültem egy fa tövébe és neki dőltem, azon gondolkoztam, hogy-hogy kérdezhetném meg tőle...

-Skyler? - amint meghallottam a hangját, felpattantam. -Szóval... miről szerettél volna beszélni? - tért a lényegre.
-Mindig mikor rám nézel, úgy érzem mondani szeretnél valamit, csak nem tudom mit... kérlek mondd el. - léptem hozzá közelebb.
-Csak egy valamit mondhatok... nyisd ki a szemed és vedd észre, hogy ki szeret és ki az aki csak kihasznál! - közelebb jött, és végig simított az arcomon.
-Gi Kwa...
-Shhh... - mutató ujját a számra tette. -Most mennem kell, de ha rá jöttél hívj fel.
Elindult, hogy átmenjen az úton, már a felénél járt mikor utána kiabáltam, de nem fordult meg. Meg kell tudnom. Futni kezdtem, de nem volt jó ötlet, ugyanis akkor vettem észre, hogy egy kocsi hihetetlen gyorsasággal jön felém... csak egy hangot hallottam mielőtt el ájultam volna.
Hangokat hallottam, de a szememet nem tudtam kinyitni... a mentő szirénájától szinte megsüketültem. Sajnos a hangokhoz kép már nem társult.
-Skyler... - hallottam meg Gi Kwang hangját. -Kérlek ne hagyj itt. - éreztem ahogy megérinti a kezemet.
Sírt... hogy honnan tudom? Éreztem, hogy a kezemre hullik minden egyes könnycsepp.
-Mindig melletted voltam, nem emlékszel? Amikor anyukád el vitt téged Londonból, összetörtem... te voltál az egyetlen aki hozzám szólt, barátkozott velem. Kérlek kelj fel és emlékezz! - puszilta meg a kezemet.
Már emlékszem, hogy is felejthettem el?! Elfelejtettem őt... 

-Ő még csak nem is kedvel téged, én viszont szeretlek. 

**Reggel**

-Még nem ébredt fel? - kérdezte anyu.

-Nem... - szólalt meg szomorúan Gi Kwang.

-Jó reggelt. - jött be egy férfi.

-Jó reggelt Doktor úr. - köszönt mindenki egyszerre.

Megpróbáltam felemelni a karomat, de ez túl nagy feladatnak tűnt mivel egy kicsit sem mozdult. Erősen koncentráltam a mutató ujjamra, hátha sikerülni fog. 

-Megmozdította! - kiáltott fel Lexie. -Gyerünk Skyler, nyisd ki a szemeidet is! - bíztatott. 

Mintha több kilós súly nehezedett volna a szememre, de nem adtam fel. Látni akarom anyu, a testvéreim, Niall és Gi Kwang arcát. Látni fogom őket, mert nem adom fel, küzdeni fogok amíg el nem érem a célomat. Össze szedtem minden erőmet és addig próbálkoztam amíg ki nem nyíltak a szemeim.

-Gi  Kwang... - mondtam ki a nevét, mire felém kapta a fejét.-e-emlékszek mindenre. Tudom, hogy te mindig mellettem voltál, az első, igazi és legjobb barátom. De ez... - nem tudtam befejezni mert köhögnöm kellett.

-Ne eröltesd meg magad, ha nem muszáj. - ült le az ágyam szélére.

-Anyu... beszélhetnék négyszemközt Gi Kwanggal? - még a beszélgetés is nehezen ment.

-Persze, kicsim. - ezzel anyu és minden jelen lévő elhagyta a szobát.

-Gi Kwang... mindent hallottam, örültem mikor hozzám beszéltél, a te szavaid adtak erőt, hogy nem szabad feladnom és ki kell nyitnom a szememet. - hirtelen megfájdult a fejem, ezért abba hagytam. -Igaz az amit mondtál? Az, hogy szeretsz. - megakartam tudni ezért folytattam.

-Igen, már régóta szeretlek, mindig téged kerestelek mindenhol... de hiába. Emlékszel mikor az álmomról beszéltem? - mosolyodott el.

-Igen, hisz mindig azt mondtad, hogy "egynap én is híres énekes leszek"! Ami valóra is vált. - nevettem. -Mióta elszakadtunk egymástól, nem tudtam összebarátkozni senkivel sem, te voltál az egyetlen akivel jól éreztem magam... - a könnyek csak úgy potyogtak a kezeimre. -és persze voltam olyan hülye, hogy elfelejtettelek. 

-Az a lényeg, hogy most már emlékszel, a többi nem fontos. -felemelte a fejemet az államnál fogva és letörölte a könnyeimet. -Soha többé ne hagyj egyedül, kérlek... - bólintottam és megöleltem.

Hosszú percekig csak öleltük egymást, örülök, hogy már emlékszek rá, nem engedem, hogy még egyszer elszakítsanak tőle. Szorosan öleltem, de mikor hirtelen benyitottak elengedtük egymást. Hyun Seung volt az aki bejött...

-Mért nem szóltatok, hogy kórházban vagy? - faggatott.

-Nincs semmi közöd Skylerhez, még csak nem is kedveled. 

-Miről beszélsz? - értetlenkedett a "látogatóm". 

-Ne add itt az ártatlant, mindent tudok. - állt elém Gi Kwang, hogy ne lássam őt. -Jobb ha most elmész... - mutatott az ajtóra az előttem álló fiú.

-Skyler... - próbált rám nézni, de én Gi Kwang hátába fúrtam a fejemet.

-Én el hittem neked, de te csak kihasználtad az érzéseimet... azt hittem benned bízhatok. Kérlek most menj. - küldtem el, de nem mozdult. -Menj el! - kiabáltam rá sírva. 

-Nyugodj meg, nem szabad felizgatnod magad. Jól eltalált az az autó, miattam... - fordult felém. -Pihenj csak, majd én elintézem. - visszafektetett és betakart a vékony hófehér takaróval. 

9. rész - Koncert

Sziasztok!
Próbáltam hosszabb részt hozni, mivel sokat késtem vele. Remélem azért tetszeni fog nektek ez a rész is, bár tudom, hogy nem lett a legjobb.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Nem akarom, hogy még többen így lássanak...
-Ki az? - kérdeztem Niallt.
-Harry és apukád. - tátogta el.
-Mi legyen? - kérdezte suttogva a szőke fiú.
-Harry bejöhet, de aput nem akarom látni! - bólintott és kiment.
Fél perc múlva Harry lépett be a hó fehér szobába Niall nélkül. Lehet, hogy kint maradt apuval, gondoltam magamban...
-Hogy vagy? - lépett oda mellém, szomorúságot olvastam ki a szemeiből.
Miért nem tud elfelejteni? Jobb lenne mindkettőnknek.
-Most már kicsit jobban. - válaszoltam kamu mosolyt felfestve az arcomra.
-Igazi szívből jövő mosolyt akarok látni az arcodon...
-Azt egy hamar nem fogsz, Harry... - meg kell tudnia. -Anyu tegnap elhunyt a kórházban. - mondtam ki a szomorú igazságot.
-Részvétem, nagyon sajnálom. - közelebb jött és megölelt, ahogy a karjaiban tartott elfogott a sírás. -Hé, nyugi. Mi itt vagyunk neked, ránk mindig számíthatsz! - mosolygott kedvesen.
-Köszönöm. - öleltem meg. -Áh majdnem elfelejtettem... Lex, Jer ő itt Harry. Harry, ők itt a testvéreim, Lexie és Jeremy. 

-Lexie, kérlek hívd fel Adamet, és kérdezd meg tőle, hogy maradt e még a lakásába valamilyen cuccom. - bólintott és elindult kifele. -Köszönöm, Lex.

**Lexie szemszöge**

Miután kimentem Sky szobájából egyből aput pillantottam meg, vissza kellett magam fognom, hogy ne menjek neki. Hogy tehette? Anyu még csak most távozott, ő pedig már felszedi a következő nőt...

-Lexie... 

-Jobb ha nem szólalsz meg! Tudod, bíztam benne, hogy egyszer te és anyu újra együtt lesztek... de ahogy hallom te már megtaláltad azt a személyt aki pótolhatja... - ordítotam a képébe. 

-Hölgyem, ez itt egy kórház. Csendesebben ha lehet. - fogta meg a vállamat egy nővér.

-Elnézést, nem történik meg többet. - nyugtatta a mellettem álló fiatal nőt.

-Persze, hogy nem mert te most elmész, Sky nem akar látni téged és mi sem. - ezzel lezártam a beszélgetést, és ott hagytam.

**Sky szemszöge**

Miután elmentek a többiek egyedül maradtam, bár Jeremy felajánlotta, hogy marad, de én haza küldtem. Egy idő után elaludtam, de felébredtem mikor hirtelen hideget éreztem.

-Hagyd békén Harryt, vagy különben véged! - egy vékony női hang szólalt meg mellettem, egy nagy kést tartott a nyakamhoz.

Ki tudtam venni még a sötétben is, hogy ki az... felültem, de addigra már nem volt ott.

-Nem félek tőled! - kiabáltam.

-Jól van? - tört be egy nővér az ajtón.

-Persze, jól vagyok.

Reggel meleget éreztem a kezemen, kinyitottam a szemem és Jeremy aggódó arca tárult elém. 

-Egy nővér fel hívott az éjjel, reggel pedig azonnal ide jöttem. Jól vagy? 

-Hogy lennék jól? Anyu nem rég halt meg, apu szinte már el is felejtette, és nincs tőle semmim ami rá emlékeztetne... plusz van egy őrült nő aki megakar engem ölni, mert Harry közelében vagyok.

-De van. Adam talált valamit vagyis valakit. - elővette a telefonját majd egy képet mutatott egy aranyos kutyáról. -Anyu őt gondozta, neked akarta adni születésnapi ajándékként... ami a nyakunkon van. 

-Remélem nem terveztek semmit... 

-Nem, vagyis... mindegy. - tudtam, hazudik.

-Jeremy! - szóltam rá. -Mikor mehetek már haza? - nyafogtam.

-Ma délután. - mutatta fel a kórházi papírt. 

**Délután**

-Kész vagy, Skyler? - hallottam meg Niall nyugtató hangját.

-1 perc. - szóltam vissza.

Igazítottam egy kicsit a barna hosszú hajamon, felkaptam egy világos színű pulcsit és lenyomtam a fürdőszoba ajtajának kilincsét. 

-Akkor, mehetünk? - mosolygott a szőke fiú.

-Persze. - bólintottam, megfogta a táskám és elindultunk a kijárat felé.

Kábé fél óra múlva ott is voltunk a házánál, Lexie és Jeremy a ház előtt vártak a kutyával akiről még anyu gondoskodott... mindig rá fog emlékeztetni, de nem bánom, legalább van valami ami tőle van.

-Friss levegő. - szippantottam egyet. -Hát akkor ő lenne? - leguggoltam a kutyushoz és megöleltem, ő pedig megnyalta az arcomat. -Én is örülök. - nevettem.

-Látom jobb kedved lett tőle. - guggolt le Jer is a kutyushoz. 

-Gyere Sky, megmutatom a szobádat. - nyújtotta a kezét Niall, s fel segített. -Ez itt az enyém, ez Jeremyé, és végül Lexié. Itt pedig a tiéd. - ki nyitotta az ajtót és egy tökéletes közepes méretű szoba tárult elém.

-Látom arra számítottál, hogy egy ideig itt maradunk. - pillantottam rá mosolyogva.

-Bevallom igen. Jobb ha valamelyikünk közelében vagy, és én rögtön lecsaptam rá.

-Van egy meglepetésem. - mutatott fel 4 koncertjegyet. -Szeretném ha a testvéreid és te is eljönnél velem. Holnap este nyolckor kezdődik. 

Rég nem voltam már szórakozni, bár nem ez a megfelelő idő anyu miatt, de végül belementem. Nem leszek egyedül, ezért nem kell félnem ha Taylor felbukkanik.

-Rendben, úgysem voltam még egy koncerten sem. - vallottam be. -Bár mindig el szerettem volna menni legalább egyre.

**Este** 

Megetettem a kutyámat, -akinek még nevet is adnom kellene- majd feltette a mancsait a lábamra, várta a simogatást amit boldogan meg is tettem. 

-Sky, tettem ki neked is egy tálba müzlit. - nyitott be a szobámba Lexie.

-Köszönöm nővérkém. - öleltem meg jó erősen.  

-Remélem nem fog változni a kapcsolatunk ez után sem. - simogatta meg a hátamat. 

Megvacsoráztam, megfürödtem és bebújtam a jó puha ágyba. Reggel nedvesnek éreztem az arcomat, kinyitottam a szememet és megláttam a kutyusomat.

-Jó reggelt. - megöleltem, majd a szekrény felé vettem az irányt és fel is vettem a kezembe kerülő ruhát. Le sétáltam a lépcsőn, a konyhába érve észrevettem, hogy egy cetli pihen az asztalon.

Ma egész nap a stúdióban kell lennünk, de estére visszaérek.  -Niall

Elindultam a stúdió felé, fél úton járhattam mikor apuba ütköztem... rá néztem és csak az jutott eszembe, hogy elárult ahogy anyut is. Undorodom tőle.

-Kérlek, Skyler... - fogta meg a karomat. -Hallgass meg!

-Nem! - vágtam rá. -Anyu élete minden percében szeretett téged, de te... te lecserélted őt egy ribancra. Pont olyan szánalmas vagy mint a legtöbb pasi... nem érdekel, hogy az apám vagy... vagyis  az apám már meghalt, te csak felneveltél! - ki rántottam a karomat a keze fogásából és futni kezdtem.

Fájt, hogy így beszéltem vele de megérdemelte, és csak az igazságot hallotta. Egy kocsmát pillantottam meg, a legjobb hely arra, hogy elbújhassak. Amint bementem megcsapta az orromat a büdös cigi, és a pia szaga. 

Észrevettem, hogy egy srác már egy ideje figyel engem. Egy nagyobb tömegben is simán észre lehet venni a szőke haja miatt, a pulthoz sétáltam, kértem 1-2 pohár italt amit meg is ittam. Mellém ült a szőke hajú srác, bemutatkozott, onnantól már egész jól elbeszélgettünk.

-Haza kellene menned, Skyler. Túl sokat ittál, biztos aggódnak már érted. - megráztam a fejem jelzésként, hogy nem akarok.

-Nem fognak, aki aggódna már nincs többé mellettem... m-meghalt egy betegség miatt. - mire észrevettem volna, már a karjaiban zokogtam. 

Olyan megnyugtató, az illata nagyon édes volt.

****

Mire kinyitottam a szemem, már Niall házában, azon belül az ágyamban voltam. Szomorúan néztem körbe, aki megnyugtatott már nincs itt. Magamra hagyott...

-Mondd, te normális vagy, Skyler? - rontott be a szobába dühösen Lexie. -Arra nem gondoltál, hogy esetleg aggódunk érted?

-Nem, nem gondolkodtam. Aki aggódna értem, már nincs köztünk. - ezzel a fejemre húztam a takarót.

-Mi mind aggódunk érted, te buta, szeretünk és nem akarunk elveszíteni téged is mint anyát. - lehúzta a fejemről a takarót és átölelt. 

Pár percig úgy maradtunk, de mikor üzenetem jött elengedett. Egy számomra ismeretlen telefonszámot pillantottam meg a kijelzőn, de amint megnyitottam az üzenetet, rögtön tudtam, hogy kitől jött.

Hívj, ha beszélgetni szeretnél.  -Hyunseung

Már azt hittem, hogy sosem hallok róla, örülök, hogy bementem abba a kocsmába és megismertem őt. Az üzenet olvasása közben elmosolyodtam, rá mentem a válaszra majd írni kezdtem.

Rendben, köszönök mindent! Örülök, hogy írtál, már azt hittem nem hallok rólad.  -Skyler

Elküldtem az üzenetet, félretettem a telefonomat, Lexiere pillantottam aki furcsán nézett rám. 

-Ki az? - kérdezte mosolyogva. -Na, mi a neve? - faggatott.

-Nem mondom meg! - tudom, hogy mivel lehet felidegesíteni.

-Hát jó... - ezzel kiment a szobámból.

Jól tudja, hogy úgyis elmondom neki, ahogy eddig mindent. Bízok benne, hogy nem adja tovább senkinek, ezért is szeretem őt annyira.

**Koncert előtt 1 órával**

-Hol van már Niall? - doboltam a cipőmmel a padlón.
-Mindjárt itt lesz. - nyugtatott Lex.
-Bocsi a késésért. - rontott be Niall felöltözve. -Indulhatunk? - bólintottunk, beültünk a kocsijába és 10 perc múlva már a helyszínen voltunk.
Nem tudom, hogy kik fognak játszani, de nem sokára kiderül. Pont időben értünk oda, rengetegen voltak, elfoglaltuk a helyünket, majd megszólalt egy hang.

Kérem foglalják el a helyüket, a koncert pár perc múlva kezdődik!

Pár perc múlva 6 srác sétált fel a színpadra, amint elkezdték a legelső számukat a Shadow-t az arénában lévők fele sikítozásba kezdett.

Ott állt ő, akiről azt hittem, hogy csak egy átlagos srác, de kiderült, hogy egy híres énekes... elmondhatta volna nekem.

8. rész - Búcsúlevél, fotósok

Sziasztok!
Tudom, hogy az írásaim nem tökéletesek, de mindig próbálok jót írni, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!


A levélben -amit anyám nem régen írt-, ez állt:

Skyler!

Tudom, hogy nem úgy bántam veled ahogy kellett volna, ezt és sok dolgot is ezerszer megbántam. Sajnálom, hogy 7-8 éve elszakítottalak édesapádtól, tagadtam, bár egész életemben szerettem, még az utolsó perceimben is, azért imádkoztam, hogy nektek kettőtöknek ne essen bajotok. Van valami amit egész eddig titkoltunk előled... 

Látszik, hogy ezt a levelet nem örömében írta, hisz tele van könny foltokkal. Ha tudtam volna, hogy beteg akkor vissza se mentem volna Londonba, de, hogy is tudhattam mikor nem mondta el?

nem mi vagyunk az igazi szüleid, mert ők meghaltak mikor még egészen kicsi voltál, nem volt szívünk elmondani neked, így felneveltünk téged saját lányunkként. Az édesanyád az én legjobb barátnőm volt, hihetetlenül fájt mikor elveszítettem őt, de azt hiszem te is érezted az ő halálát, mert sokszor sírtál, és sehogy sem tudtunk téged megnyugtatni. Mikor nevettél reménykedtünk benne, hogy ez így marad, és mindennap csak mosolyogni fogsz, de ez nem így lett... kicsim, mindent nagyon de nagyon megbántam. Tudom, hogy most utálsz, és nem hiányzok, de tudnod kell, hogy én mindig saját lányomként szerettelek, még akkor is ha nem úgy bántam veled. Arra kérlek, hogy apukádra ne haragudj, én mondtam neki, hogy ne mondjon róla semmit. Egy dolgot ne felejts el, én mindig szeretni foglak, és vigyázok rád fentről is. A levél mellé raktam egy képet is a szüleidről, vigyázz rá mert nincs belőle több. Ég veled, kislányom, mindig szeretni foglak!

Ki vettem a borítékból a képet, és nézegetni kezdtem.

Milyen boldogok voltak... bár velem maradtak volna, semmit sem tudok róluk. Anyu olyan szép volt...

-Sky... mi az a kép? - guggolt le mellém Lexie, szőke haját összefogta és felgumizta.

-Az igazi szüleim vannak a képen. - tájékoztattam. -De attól te és Jeremy mindig a testvéreim maradtok. 

-Várj, jól hallottam, hogy a képen lévő két ember az anyukád és apukád? -kérdezte Jer.

-Igen, de attól még ugyanúgy szeretlek titeket. - öleltem magamhoz mindkettőjüket.
-Tudom, Sky. De ezek után mi lesz? - kérdezte szomorúan Lex, akinek a könnyektől csillogott mindkét szeme.
-Nem tudom, csak anyu miatt jöttem haza... - gondolkodtam, majd hirtelen megszólaltam. -Gyertek vissza velem Londonba!
-De hol laknánk?

-Azt én megoldom, csak gyertek velem. - fogtam meg Lexie mindkét vállát.
-Rendben, de ne feledkezz meg a temetésről. - bólintottam.
-Majd Londonban mindent elintézünk.
-Beszéltél apuval mióta vissza jöttél? - szomorúan megráztam a fejem.
Eszembe jutott, hogy-hogy beszéltem vele, pedig ő csak a titkot védte anyuval. Nem akarták, hogy megtudjam, mert azt hitték elhagynám őket, de ez nem igaz.
-Akkor itt az ideje. - nyomta a kezembe a telefonomat.
Megkerestem a nevét, és a fülemben először csak azt hallottam, hogy kicsöng, utána pedig... egy női hangot.
-Ki az?
-Skyler, a telefon tulajdonosának a lánya... és maga kicsoda? - kérdeztem vissza.
-Melani, add ide a telefont. - hallottam meg apu hangját. -Sky? Hogy vagy, kicsim?
-Csalódtam benned... - csaptam le a telefont.
Sírva vágtam a telefonomat a falhoz és le borultam a földre, percekig ott feküdtem, mikor Jeremy fel segített.
-Ki volt? - megráztam a fejem, hogy most nem tudok beszélni, de nem hagyta magát. -Skyler...
-A-apunak új barátnője van... - mikor ezt meghallotta, ökölbe szorította a kezét. -Jeremy, kérlek ne. - öleltem át úgy, hogy ne tudjon megmozdulni.
-De Skyler, meg kell tudnia, hogy anyu meghalt, és... a francba is, megérdemelné ha bevernék neki egyet.
-Tudom, Jer, de meg kell nyugodnod. Értem... értünk. - mutattam körbe. -Egy perc. - kimentem és felhívtam Niallt.
-Szia Sky, hogy vagy? - érdeklődött.
-Nem vagyok jól, anyu ma... ma meghalt. - próbáltam visszatartani a sírást.
-Micsoda?
-Jól hallottad, Niall... lehet egy kérésem?
-Persze, mondjad csak.
-Amíg nem találunk valami házat Londonban, addig oda költözhetünk hozzád a testvéreimmel?- csak álltam és vártam a válaszra.
Niall megengedte, hogy egy kis ideig nála lakjunk, persze azt mondta, hogy addig maradunk amíg szeretnénk, de nem szeretném kihasználni... jó, hogy ennyi idő után van valaki akiben bízhatok. Hamar eljött az este, hazamentünk, összepakoltunk, hogy reggel már ne kelljen... vissza megyünk Londonba, ahol az életem kezdődött. Közel leszek Harry-hez, Niall-hez és a többiekhez. Fáj, hogy nem ismerhettem meg a szüleimet...
-Jó reggelt. - úgy lépkedtem le a lépcsőfokokon mint egy részeg, hisz egész éjjel nem tudtam aludni.
-Szörnyen nézel ki, nem aludtál? - ráztam meg a fejemet. -Nézd a jó oldalát ha farsang lenne, nem kellene jelmez, mert úgy nézel ki mint egy zombi. - mosolygott.
-Köszi Jeremy, tényleg erre van szükségem.
-Sajnálom, Sky. Tudom, hogy neked is nagyon nehéz. - ölelt magához. -Csak próbállak megnevettetni.
A repülőtéren egy halom fotós várt minket, nem tudom honnan tudták meg, hogy Harry engem szeret, de... de ez így nem jó. Nem elég, hogy nem vagyok jól, fáradt vagyok az éjszaka miatt, még ez is...
-Jól vagy, Sky?
-P-persze, minden rendben. - hazudtam, semmi sincs rendben, mindjárt összeesek a fáradságtól.
-Skyler, kérem várjon. Válaszolna nekünk pár kérdésre? - kameráikat szinte az arcomba nyomták, ettől még rosszabbul lettem, főleg, hogy mindenki látni fogja, talán még ő is...
-Nem válaszolok egy kérdésre sem, hagyjanak békén. - kitörtem a sok fotós közül és a szememet törölgetve futottam. Neki ütköztem valakinek, amint felnéztem nem bírtam már megállni a lábamon és a földön landoltam, onnantól minden kiesett.
-Sky, Sky... - fogta valaki a vállaimat és kicsit rázogatta, felismertem... -Jól vagy? Annyira aggódtunk érted. - ölelt át.
-Mi fog még történni? Elegem van, nem bírom tovább, Niall. - az arcomról a hó fehér párnára kerültek a könnycseppek, amik foltokat hagytak rajta.
-Bejöhetek? - hallottam meg egy ismerős hangot.

7. rész - Újra Párizsban!

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt,  sajnálom, hogy ennyit késtem vele, de nem tudtam mit írni. Ma rávettem magam és befejeztem, tudom, hogy nem lett hosszú de remélem, hogy tetszeni fog. Ha elolvastad, hagyj magad után egy pipát!
Puszi


-Biztos ezt szeretnéd, kicsim? - nézett rám anyu.
-Igen, melletted akarok lenni amíg lehet. - megöleltem és tovább mentünk.
-Rendben, de ígérd meg, hogy soha nem fogsz meggyűlölni. - szüntelenül potyogtak a könnyei. -Ígérd meg, kérlek! - szorosan magához ölelt, majd elengedett. -Ilyet mégsem kérhetek tőled.
-Dehogynem. Na gyere menjünk.
Az egész út alatt aludtam, közben mindig ez a mondta járt a fejemben 'ígérd meg, hogy soha nem fogsz meggyülölni'... hogy ígérhetném meg, ha azt sem tudom miről beszélt? Először tudnom kéne az okát és csak utána dönteni. Anyu  írt egy sms-t a barátjának Adamnek, hogy jöjjön ki elénk.
-Na, ki jön elénk? - mosolyogva bólogatott. -Ha boldog vagy, én is az vagyok. - mosolyogtam rá.
Leszálltunk és szemeimmel Adamet kerestem, megtaláltam de nem csak őt. Hanem másik két személyt is akik mindig mellettem álltak.
-Örülök, hogy végre hazajöttél, húgi - Lexie a nyakamba ugrott és szorosan ölelt, feje a nyakamon pihent, így Jeremy-t is észrevettem akit szintén rég láttam.

-Én is örülök, hogy látlak titeket, Lexie. - öleltem magamhoz, majd Jeremyhez indultam.

-Miért nem mondtad el? Elkísértelek volna, te buta... tudod, én mindig melletted álltam és most sem lett volna másképp. Rám mindig számíthatsz, ezt jegyezd meg! - mosolygott.

-Tudom, és sajnálom, hogy nem szóltam. Hálás vagyok, hogy mellettem állsz, legalább van valaki akire számíthatok.

-Ezt kitől kaptad? - érintette meg a H alakú nyakláncot amit Harry-től kaptam indulás előtt.

-E-egy barátomtól. - reméltem, hogy nem faggat, és megúszom.

Egy baráttól, aki többet érez irántam, mint barátság. Jobban megnéztem a nyakláncot, és észrevettem, hogy bele van karcolva a hátuljába egy szó, mikor elolvastam eszembe jutott az a pillanat amikor ki mondta.

'Szeretlek Skyler Matthews, az életemnél is jobban.'

 -Hahó, Sky. Itt vagy? - lóbálta előttem a kezét. -Mi történt veled Londonban? Olyan furcsa vagy.

-Áh, nem akarlak vele untatni. - próbáltam mosolyogni, ami bevallom nem sikerült.

-Skyler... engem nem csaphatsz be, történt valami? - itt rengeteg dolog eszembe jutott, de egyet sem mondtam el neki.

-Nem, semmi. Hidd el. - zártam le a témát. -Jut eszembe, Adam hol van? - Jeremy hátra mutatott, és megláttam anyut, és őt egymás karjaiban.

**Pár óra múlva** 

Mikor hazaértünk, rögtön a szobámba siettem és megkerestem azt a cikket amit az egyik újságosnál láttam.
'Harry Styles szakított barátnőjével Taylor Swift-el'
Mindössze pár órája derült ki, hogy Harry Styles dobta Swift kisasszonyt egy olyan nőért akit valóban szeret, ugyanis Harry nem szerette Taylort... - végig olvastam majd elkértem Niall-től Harry számát.
-Mért szakítottál vele? - tettem fel egyből a kérdést köszönés nélkül.
-Neked is szia, Sky. - szólt bele Harry.
-Válaszolj, Harry.
-Mert nem szeretem, csak téged szeretlek. Értsd már meg.

Kinyomtam és elmentem a legközelebbi parkba, leültem egy padra ahol nem ült senki. A gyerekek játszottak a szüleikkel, kutyájukkal, az én szüleim szinte sosem játszottak velem együtt úgy igazából, csak apu de ő más mert mindig törődött velem. A telefonom őrült csörgésére eszméltem fel.

-Azonnal a kórházba kell jönnöd, anyu rosszul lett. 

-Mi? Indulok.

A kórházig futottam és meg sem álltam a recepcióig ahol elmondták, hogy melyik kórteremben van. 

-Hogy van? - törtem be kórterembe.

-Rosszul, nagyon rosszul. Próbáld meg nem felizgatni vagy felidegesíteni ha fel kel. - bólintottam. -Akkor mi kint leszünk.

Anyu előttem feküdt az ágyon mozdulatlanul, ami nagyon megrémített. 

Több órán keresztül ott ültem mellette és beszéltem neki. Hirtelen elkezdett köhögni ami nem nagy durranás, de vért köhögött fel ami az ágyon kötött ki, a gépek eszeveszett sípolásba kezdtek és anyu nem mozdult többé. Hiába szóltam az orvosoknak, nem tudták megmenteni, már nem jött vissza. Ekkor bántam meg mindent amit anyunak mondtam, és csináltam. Zokogva a földre rogytam, és percekig fel sem álltam.

-Nem, nem mehet el csak így. El sem búcsúztam tőle, nem kértem tőle bocsánatot a sok rosszért amit tettem... meg kell bocsátania. - kiabáltam és kezeimbe temettem az arcomat.

-S-Sky... anyu neked írta ezt a levelet. - felnéztem Jeremyre majd elvettem a levelet.
-Még nem állok készen elolvasni a búcsú levelét...
Azt hittem, hogy majd mosolyogva, sírva szorongatja majd a kezemet, de tévedtem... túl nagy kérés lett volna ha anyu meggyógyul? Erőt vettem magamon, felálltam és feltéptem a borítékot, elkezdtem olvasni, de abban a pillanatban vissza is estem a hideg padlóra...

Happy new year

Sziasztok!
Szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni.

Ui: holnap vagy holnap után hozok részt.

Facebook csoport

Sziasztok!
Úgy döntöttem, hogy csinálok a blogjaimnak egy facebook csoportot, szóval ha mindig elsőként szeretnétek értesülni arról, hogy mikor lesznek részek, akkor lépjetek be!
https://www.facebook.com/groups/190899067775494/
Puszi

6. rész - Döntöttem

Sziasztok!
Rettentően sajnálom, hogy ennyire későn hoztam a részt, de próbáltam hosszabbat írni. Remélem tetszik. Pipálj, komizz, iratkozz fel ha még nem tetted meg!
Sky xx

-Jól hallottad. Anyu itt van, és... - nem tudtam tovább mondani, nem akartam, hogy megtudja.

-És? Mondd már, kicsim. - sürgetett apu.

-M-most még nem tudom elmondani, sajnálom. Kell egy kis idő. - futottam egészen az öltözőig.

-Várj, Sky. - jött utánam Niall, de pont az orra előtt csuktam be az ajtót. -Nyisd ki, kérlek. - ütögette az ajtót.

-Most hagyj, kérlek. Nem szeretnék róla beszélni. - ültem le az egyik sarokba.

-Sky... tudom, hogy az elején elrontottam a titokkal, de bízhatsz bennem. Nyisd ki. - felálltam és lassan kinyitottam az ajtót, majd visszaültem. -Bízz bennem.

-De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. - bólintott. -Ma ugye kaptam egy levelet... anyu írta, utána a közönség soraiban találtam rá. Elmondta, hogy bármikor meghalhat. Beteg... érted, Niall? - könnyeim megindultak, amit ő letörölt a hüvelyujjával.

**Harry szemszöge**

Nem értem Skylert... egyszer jó kedvű, a következő pillanatban meg olyan mint akinek meghalt egy családtagja, csupán egy levél miatt, és, hogy találkozott az anyukájával. Én a mindig vidám, boldog Skylert akarom látni, mert úgy szeretem! Igen, szeretem... mióta megismertem valami vonz hozzá. Nem hagyhatom egyedül, mert egyből bajba keveredik, mint mikor egy kisfiút próbált megvédeni az apukájától, mert bántani akarta. Azt akarom, hogy mindig mellettem legyen, örökké.

-Niall... mi a baja Sky-nak? Mi történt? - kérdeztem a szőke fiút, aki utána ment. 

-Én nem mondhatok semmit. Ha akarja, majd elmondja. - zárta le a beszélgetést.

Skyler után mentem, mikor megláttam, gyorsítottam a tempómon, elkaptam a karját, és szorosan öleltem.

-Mi történt? - kérdeztem miközben a hátát simogattam.

-Anyu... - motyogott.

-Mit csinált? - kezdtem ideges lenni.

-Semmit, kivételesen. Bármikor meghalhat, mert beteg. Egy időre vissza megyek vele Párizsba. - mikor ezt meghallottam, erősebben szorítottam.

-Nem mehetsz el, nem hagyhatsz itt minket. 

-De, Harry... szüksége van rám, jobban mint bármikor. Vele akarok lenni, addig amíg él. Nem hagyhatom magára őt, értsd meg. - szemei csak úgy csillogtak a könnyektől.

Kicsit eltoltam magamtól, és letámadtam ajkait, már nem bírtam tovább. Szeretem, és nem akarom, hogy itt hagyjon.

-Szeretlek Skyler Matthews, az életemnél is jobban. - néztem mélyen a szemébe.

-Harry... ugye ezt nem gondoltad komolyan? Neked van barátnőd, méghozzá Taylor. - vágta hozzám a szomorú igazságot.

-De őt nem szeretem, csak azt csináljuk amit a managere mondott. Apukád nem akart beleegyezni, de kénytelen volt mert megfenyegették őt. 

-Mivel? - kerekedtek el a szemei.

-Hogy felkeresnek és elmondják neked az igazat a szüleidről.
David nekem elmondta, hogy az igazi szülei meghaltak amikor Sky 2 éves volt, ezért nem emlékszik belőle semmire. Az a legszomorúbb, hogy Sky igazi anyja és a mostani anyja legjobb barátok voltak amíg meg nem történt a baleset.

-Köszönöm, Harry. Sokat jelent, hogy elmondtad apu titkol valamit. - megölelt és visszament a többiekhez.
-Ne csinálj hülyeséget, Skyler! - figyelmeztettem.

**Skyler szemszöge**

Mit titkolhat apu? Meg kell tudnom.
-Apu! Igaz, hogy titkolsz előlem valamit?
-Miről beszélsz, kicsim?
-Ne csinálj úgy mintha semmiről sem tudnál! Elegem van már... - a végén már potyogtak a könnyeim.

-Nyugodj meg, Sky. Gyere menjünk haza. - próbált nyugtatni Harry, ami nagyon jól esett.

-Rendben, gyere Katie. Megyünk Párizsba.

-Várja...

-Nem! - vágtam rá.

Megfogtam Katie kezét, és elindultunk apu házához Harryvel. A fele útnál Harry megfogta a kezemet, amit reflexből visszahúztam. Motyogott egy 'bocsit', majd tovább mentünk. Olyan jó meleg volt a keze, hogy legszívesebben utána nyúltam volna, de sajnos megérkeztünk. Anyu pont ott várt az ajtó előtt, odamentem hozzá, és megkértem, hogy várjon bent míg összepakolok mindent.
-Indulhatunk. - léptem ki a bőröndökkel a kezemben az ajtón.
-Ki viszlek titeket a repülőtérre. - ajánlotta fel Harry.
-Köszönöm, nagy segítség vagy Harry. - mosolyogtam rá.
Harry ki vitt minket a repülőtérre, elbúcsúztunk egymástól, majd egy hangot hallottam meg hátulról.
-Várj, ne menj el!

Nem fordultam meg, csak mentünk tovább. Fájt, hogy nem mondott el semmit, pedig lett volna rá ideje, de nem tette meg.