19. rész - Megígérted nekem!

 **Gikwang**

-Hé kölyök, te így nem beszélhetsz velem! Idősebb vagyok nálad, te egy kis taknyos kölyök vagy, ahogy a barátaid is, akik azzal a kis cafkával beszélgetnek. - a végén elnevette magát, mire megfogtam a nyakánál lévő ruhaanyagot.
-Vigyázz mit mondasz róluk! Ők azok az emberek, akikkel még nagyon sokáig fogok együtt dolgozni, ha nem veled, akkor másik kiadóhoz megyünk. Tudod, említettem, hogy csak úgy kapkodnak értünk. Áh, igen és az a "cafka" ahogy te mondtad, az a nő, akivel le akarom élni az életemet. Ne gyere a közelünkbe soha többet! - a földre löktem majd visszasétáltam a többiekhez. -Azt hittem tudunk majd együtt dolgozni, de úgy látszik tévedtem. - mondtam olyan hangerővel, hogy meghallja.
-Ezt még megbánjátok! – kiabált utánunk.
Amint a Managerünkkel végeztünk, elmentünk a listán következő legjobb kiadóhoz, ahol tárt karokkal vártak minket. Kedvesen üdvözöltek, bekísértek az igazgató irodájába és elkezdtük megbeszélni a dolgokat.
-Hát nagyjából ennyi lenne srácok. Egyébként mi változtatta meg a véleményeteket?
-Volt egy kis vita a Managerünkkel, úgy beszélt velünk, mint a koszos korcsokkal. - egy kis szünetet tartottam majd folytattam. -Remélem itt nem lesz semmi gond. - mosolyogtam.
-Nem lesz semmi ilyesmi, mi nem így kezeljük a keményen dolgozó énekeseinket.
-Rendben, akkor szerintem megegyeztünk. - felálltam és kezet fogtam a főnökünkkel.

**Skyler**

Doojoon ott maradt a többiekkel és megbeszélték, hogy mikor kell megjelenniük a próbákon. Kiki megragadta a kezemet és elindultunk bevásárolni az ebédhez, útközben rengeteg autó állt a lámpáknál. Az előttünk közlekedő kocsi hirtelen megállt az út közepén, amibe beleütköztünk és oldalról nekünk jött még két kocsi, ha nem több. Kiki eszméletlen, feje a kormányon volt. A sérülések miatt hamarosan én is elvesztettem az eszméletem, de mielőtt megtörtént volna, láttam, ahogy az emberek a kocsink felé futnak telefonnal a kezükben.

**HyunSeung** 

Éppen a telefonomat nyomkodtam, mikor egy furcsa beszélgetést hallottam meg kintről.
-Siessetek, nem veszíthetjük el őket! - kiáltott az orvos.
-Mi a nevük? - kérdezte a nővér.
-Lee Gikwang és Skyler Matthews. Autó balesetük volt. - amint meghallottam a nevüket felálltam és kisétáltam.
Láttam, ahogy betolták őket a műtőbe, mindketten eszméletlenek és teljesen véresek voltak. Szörnyű volt így látni az egyik legjobb barátomat és a lányt, akit szeretek. A több órás műtét után mindkettőjüket kitolták és a velem szemben lévő kórterembe vitték őket. Megállítottam az orvost és kérdezősködni kezdtem az állapotuk felől.
-Doktor úr, hogy vannak? - kétségbe esetten sétáltam oda hozzá.
-Ismeri őket? - bólintottam.
-Gikwanggal egy bandában vagyunk, Skyler pedig az a lány, akit nagyon szeretek, de ő nem viszonozza. - mondtam el gyorsan.
-Gikwangnak súlyosabb sérülése van, mint Skylernek, de jelenleg mindketten kómában vannak, és nem tudjuk mikor ébrednek fel. Napok, hetek, hónapok vagy évek kérdése. Ennyit mondhatok. - aláírta a kórlapjukat majd kiment.
A földre rogytam és teljesen sokkban voltam. Hetek, hónapok vagy évek? Mi lesz így a bandával? Ha egy tag hiányzik, úgy már nem az igazi, nem lehet addig kómában. Felálltam és Gikwang ágyához ültem.
-Hé te idióta, nem lehetsz ilyen felelőtlen. Nem hagyhatod csak úgy itt a bandát, nélküled nem vagyunk teljesek. Ami Skylert illeti... Őt sem hagyhatod itt, mindketten ébredjetek fel a fenébe is!

**Skyler**

Egy furcsa világos helyen voltam, semmi nem volt körülöttem, majd megláttam anyut. Mért látom? Mért van itt?
-A-anyu... mi ez az egész? Hol vagyok?
-Oh kicsim. - sírva jött felém majd a nyakamba borult. -Kómában vagy, ahogy Kiki is.
-Nem, nem lehet.- leszedtem magamról anyu karját és mélyen a szemébe néztem.
-Sajnos ez az igazság, Sky. - mondta szomorúan. -Apropó, valaki beszélni szeretne veled.
Mikor anyu kimondta, hogy valaki beszélni akar velem, mellette rögtön megjelent Taylor.
-T-taylor... mért tetted azt, amit? Ennyire borzasztó volt, hogy csak ez volt a kiút? - könnyes szemekkel kérdeztem meg tőle.
-Igen, a legszörnyűbb, ami valaha is történt velem. Egy bábu voltam a számára, akit úgy mozgatott, ahogy akart, bármikor eldobhatott, amikor már megunt. - mindezt zokogva mondta el nekem.  -Kérlek, bocsáss meg amiért annyi fájdalmat okoztam neked amiatt a seggfej miatt.
-Megbocsátok neked. Te nem vagy rossz, csak Harry tett azzá, ami voltál!
-Skyler. Nézd a lábad! - rá néztem a lábaimra és kezdtem eltűnni.
-Mi a... Mi ez? Mért történik ez? Itt akarok veletek maradni!
-Nem lehet, téged várnak a barátaid! Légy jó, és becsüld meg azt az embert, aki szeret téged!
-Rendben. - mosollyal az arcomon búcsúztam el tőlük.
-Minél hamarabb keresd meg édesapádat! – ezt hallottam tőle utoljára.
Egyik pillanatban még ott voltam velük a másikban meg már a szemeimet nyitom ki és HyunSeunggal találkozott a tekintetem. A kezemet szorongatta és közben zokogott. Mikor felfogta, hogy ébren vagyok, kiszaladt a kórteremből és szólt az orvosnak.
-Hogy van, kisasszony? - lépett be az orvosom.
-Maga szerint jól van az, aki balesetet szenvedett? - kérdeztem vissza. -Kiki még nem ébredt fel? - pillantottam a szobában lévő másik ágyra, amin a szerelmem feküdt.
-Ő súlyosabban megsérült, így lehet, hogy több időre van szükség mire felébred. De...
-De? – kérdeztem vissza.
-De az is lehet, hogy nem fog felébredni. - szavai visszhangoztak a fejemben.
-M-micsoda? Miről beszél? - kiabálni kezdtem vele, HyunSeung próbált lenyugtatni, de nem járt sikerrel. -A l-lábaim... Mért nem mozdulnak? Mi a baj a lábaimmal? – kérdezgettem. -A fenébe is, válaszoljon már!
-Nővér! Adjon egy adag nyugtatót a betegnek, kérem!
-Mért ad neki rögtön nyugtatót? Hisz még csak most ébredt fel.
-Így neki is jobb lesz, pihennie kell egy kicsit, hogy le tudjon nyugodni.
A nővér kiment, majd visszatért a kezében egy adag injekciós nyugtatóval, amit infúzión keresztül adott be nekem, amitől hamarosan elaludtam.

**1 hónap múlva**

Pár napja megkezdtem a gyógyszerek szedését és a lábaim erősítését, mindent megteszek azért, hogy teljesen felépüljek. Ma reggel Kiki megmozdította az egyik ujját, szóltam az orvosnak és azt mondta, hogy kezd ébredezni, aminek én nagyon örültem.
-Lesz valami baja miután felébred?
-Elképzelhető, hogy amnéziája lesz, de az is lehet, hogy teljesen jól lesz. - elmondta majd távozott.
Nemsokkal utána Kiki kinyitotta a szemeit, szólongattam, de nem figyelt rám.
-Gikwang!! - kiáltottam el magam mire a többiek csak úgy betörtek a szobába. -Jól vagy? - kérdeztem miután felém nézett.
-Voltam már jobban is. De, te ki vagy? - ez az, amitől féltem.
-Nem lehet. Te… te megígérted, hogy mindig mellettem leszel és megvédesz, de ha nem is emlékszel rám, hogy fogsz segíteni?

18. rész - "Bocsáss meg! Nem volt jogom ezt tenni veled."

-Pszt! - mutató ujját a szája elé tartotta.
Elvágta a kötelet, amivel a székhez voltam kötve, felsegítette HyunSeungot majd elindultunk a kijárat felé. Égett szagot éreztem, amire Lisa is felfigyelt.
-Siessünk! - kicsit gyorsabbra vettük a tempót.
-Már késő, pillanatok alatt leég ez az egész kis kunyhó! - jelent meg a hátunk mögött Taylor. -Te! - mutatott rám. -Így is úgyis meg fogsz halni, mert elvetted tőlem Harryt és elnyerted a szerelmét! - elővett egy kést és közelített.
-De én nem tettem semmit, nem tehetek róla, én nem szeretem őt. Nem viszonzom a szerelmét! - próbáltam vele megértetni.
-Velem te nem kiabálsz! - gyorsított és egyetlen egy mozdulattal magához rántott. -Most legyen nagy a szád! Egy vágás és véged. - nevetett és közben a kést a nyakamnak szorította. -Jó volt a megérzésem, hogy el akarsz árulni, Lisa. Sohasem tudtam hova tűnnek az áldozataim, de most már tudom.
-Lisa, vidd innen HyunSeungot, siess! - a kés még jobban a nyakamba fúródott.
-Elmondom, hogy kezdődött az egész és mennyire szerettem.

*Vissza a múltba*

**Taylor szemszöge**

Akkor még csak középiskolás voltam. Az iskolát akkor hagytam ott mikor beléptem a zeneiparba, akkor ismertem meg Harryt is, beszélgettünk, találkozgattunk. Randira hívott, minden tökéletes volt, Harry mindig az aranyos és kedves oldalát mutatta nekem. Járni kezdtünk majd az egyik interjún megkérdezték mit gondolok a kapcsolatáról egy bizonyos lánnyal.

 

-Mi? - körül néztem, majd kifutottam az épületből.
Nagyon fájt, hogy még csak nem is tudtam róla, egy élő adásban kell megtudnom, hogy akivel járok, mással kavar. Mikor rákérdeztem, hidegen és mérgesen válaszolt.
-Mikor akartad te ezt elmondani? Amikor eljegyezted? - lökdöstem a vállánál fogva.
-Mi közöd hozzá? - elkapta a csuklóimat, majd elengedte.
-Igen is van közöm hozzá, mert a barátnőd vagyok, vagyis úgy látszik voltam. - mondtam ki az utolsó szót kicsit erőteljesebben.
-Te csak egy kis játékszer voltál nekem, még nem vetted észre? 

-Én teljes szívemből szerettelek, te voltál a mindenem! - mindkét szemem a könnyeimtől csillogtak, de nem a boldogság könnyei voltak.
Lendítettem a kezem és pofon vágtam. Onnantól senkit sem fogadtam be a szívembe, mindenkit visszautasítottam. Minden egyes éjszaka csak sírtam, megállás nélkül.

Ezek után minden lányt elűztem mellőle, eddig hozzád ragaszkodik a legjobban, téged szeret igazán. Azok a lányok ugyanúgy csak játékszerek lettek volna, mint én.

**Vége**

*Skyler szemszöge*

-Ilyen volt a drága kis Harry. Neked is csak a jó és kedves oldalát mutatta meg, de én… én azt az oldalát is láttam, amit még soha senki. - teljes erőből a földre lökött.
-Miatta lettél ilyen? Ő volt az oka, hogy megváltoztál, igaz?
-Az elejétől fogva utáltalak, de, csak azért mert te fontosabb vagy neki bárkinél. Tudtam, hogy te nem szereted, s mégis kínoztalak. Sajnálom, kérlek, bocsáss meg! Nem volt jogom ezt tenni veled.
-Válaszolj! - ordítottam rá.
-Lisa, vidd ki innen őt! - mutatott ismét rám. -Te ne legyél játékszer, mint én, mert annál többet érsz!
Hátat fordított nekem és lassan közelített a már lángoló szobához. Mielőtt bement volna, hátra nézett és mosolygott, könnyes volt a szeme, de mosolygott. Annyi idő után, igazi mosoly volt az arcán. Egy kiáltást hallottam és eltűnt a lángok között... eltűnt örökre.
-Ne! - Lisa mellém lépett és leguggolt hozzám.
-Gyere Skyler! - próbált felsegíteni.

Mikor kiértünk az erdőből, egy kocsi várt ránk, beszálltunk és elmentünk erről a borzalmas helyről. Lisa próbált megnyugtatni, többször megkérdezte, hogy hol lakok, de a sokktól nem tudtam neki válaszolni. Helyettem HyunSeung magyarázta el az utat hazáig. A házunkhoz hívtak egy mentőt és bevitték a kórházba Hyunniet, a többiek is elindultak hozzá amint megnézték, én, hogy vagyok. Egészen késő estig szorongattam Kiki kezét, szemei pirosak és duzzadtak voltak, arca könnyes volt. Felmentem az emeletre, bementem a fürdőszobába, ruháimat egymás után vettem le és beálltam a víz alá. Azon voltam, hogy minden mocskot lemossak magamról, főleg azokat a helyeket súroltam ahol David akár csak egy pillanatra is megérintett.

-Miért tetted ezt Taylor? Miért választottad inkább a halált, mint az életet? - egyik kezemmel megtámaszkodtam a falba, a másikkal pedig megtöröltem a szemeimet. -Ennyire fájt? - még belegondolni is szörnyű.
-Minden rendben, Skyler? - kopogtatott az ajtón Kiki.
-P-persze, jól vagyok. - kiáltottam vissza.
Természetesen nem voltam jól, ki lenne, teljesen rendben mikor egy ember a szeme láttára sétál be egy égő szobába, akit még ismer is?
-Mostantól egy percre sem hagylak magadra! - szorosan magához ölelt, szemeit becsukta és megpróbált elaludni.
-Mi lesz a munkával? A koncertekkel, forgatásokkal és a rajongókkal? Nem hagyhatjátok őket cserben!
-Nem tudnám őket cserbenhagyni, nélkülük most nem lennénk itt. Nekik köszönhetjük mindazt, amit elértünk! Szóval ne aggódj. - megpuszilt majd elaludt.
-Nagyon szeretlek! - suttogtam.
Becsuktam a szemeim és egymást ölelve aludtunk el. Taylor... bárcsak veled is ilyen lett volna Harry vagy bárki más. Kedves, gyengéd, védelmező. Akkor talán te is normális életet élhettél volna, s nem váltál volna ilyenné.
-Megbocsátok, Taylor! - karomat a mellkasára tettem és lehunytam a szemeimet.
Reggel arra keltem, hogy Kikinek eszeveszettül csörög a telefonja, felült, megdörzsölte a szemeit majd felvette a készüléket. Hangos kiabálást hallottam a vonal túlsó végéről.
-Nyugalom. Ma bemegyünk a stúdióba és felvesszük az anyagot. Igen, értettem. - visszatette az éjjeli szekrényre és visszafeküdt.
-Hogy mekkora egy segg fej. Utálom, mint a...
-Ki volt az? - szóltam közbe.
-A managerünk… de te mióta vagy fent? - mosolyogva átölelt és arcon puszilt.
-Mért ordibált veled? Mit csináltatok?
-Amíg téged elraboltak, mi nem dolgoztunk. Már csak azért sem, mert HyunSeung is veled volt. - ekkor eszembe jutott amit HyunSeung mondott.
"Ha te meghalsz, nem lesz értelme az életemnek." Nem értem. Mért mondta ezt nekem? Igaz is, meg kell látogatnom őt a kórházban. Megreggeliztünk, Kiki szólt a többi fiúnak és elindultunk a stúdió felé. Amint megérkeztünk, fotósok lepték el az autót, amiben ültünk. Mire nagy nehezen ki tudtunk szállni, át verekedtük magunkat a tömegen és beszaladtunk a stúdióba azon belül a kijelölt terembe. Amint beléptünk a Beast managerét pillantottuk meg mérgesen mérte végig a csapatot majd engem. Ahogy meglátta, hogy hiányzik egy tag, elkezdett ordibálni. 
-Hol a fenébe van HyunSeung? Elmondanátok nekem? - közelebb lépett a tagokhoz, majd megállt előttem.
-Kórházban van. - válaszolt Seobie.
-És... ő kicsoda? - a hajamat kezdte piszkálni, ami nekem és a banda tagoknak sem tetszett.
-A barátnőm! - Kiki elém állt, hogy a manger ne tudjon hozzám érni. -Beszélgessünk. - fejével az egyik sarokba biccentett. -Meg ne lássam, hogy még egyszer egy ujjal is hozzáérsz a barátnőmhöz, mert rosszul járhatsz! Nem érdekel, hogy a banda managere vagy, több kiadó szeretné, ha náluk szerződnénk le...
-Te most fenyegetsz?
-Vedd, aminek akarod, én figyelmeztettelek!