17. rész - Kínzás

Sziasztok!
Tudom, rengeteget késtem a résszel, de apránként eszembe jutottak részletek és belefontam a történetbe. Remélem tetszik. A következőt megpróbálom hamarabb hozni. 

-Kicsi, kicsi Skyler... - elővette az idegbeteg mosolyát. -Azt hitted, hogy a kis barátod meg tud ölni? Azt hitted hagyom magam? - kezét a kocsinak támasztotta.

Miről beszél? Mit csinált Gikwang? Elment hozzá? Mikor?

-Azért nem öltem meg, mert kínozni akarom egy kicsit, ahogy téged is! - karjába vett és megindult az erdő felé. -Úgy tűnik, a kis barátod aggódik érted annak ellenére, hogy mással csókolózott. - nevetett majd egy kis házhoz értünk.

Bevitt a házba, azon belül az egyik szobába és ledobott az ágyra. Kezeimet az ágy támlájához, lábaimat pedig az ágy végéhez kötözte. Ismét elővette a telefonomat majd Gikwangot kezdte hívni.

**Gikwang**

Skyler nem veszi fel. Komolyan kezdek aggódni érte, főleg, hogy egyedül ment el. Mi a fenéért jött ide Mi Yeon? Világosan meg mondtam neki a múltkor, hogy Skylert szeretem és nem őt!

-Halló? Skyler? Hol vagy? - szólaltam meg először nem sejtve azt, hogy ki szól vissza a vonal másik végéről.

-Egy kicsikét eljátszadozok vele, ha nem bánod. - nevetett.

-Azonnal mondd meg, hogy hova vitted te állat! - ordítottam.

-Oh, ez nem ilyen egyszerű. Játszok vele egy kicsit, majd újra hívlak. - mondta majd letette.

Ledobtam az ágyra a telefont és egy nagyot ordítottam, mire mindenki feljött és ijedten néztek rám.

-Az a beteg állat elvitte Skylert. - földre rogytam és egészen éjfélig nem is mozdultam onnan. 

Reggel Skyler ágyában ébredtem, a szoba az illatától úszott, ami eszembe jutatta őt és elő hozta a könnyeimet. Minden az én hibám, az én hibám, hogy elment. Ha Mi Yeon nem lett volna, akkor még most is itt lenne, velem. A karomban tarthatnám, csókolhatnám. Meg kell találnom. Erőt vettem magamon és lesétáltam a többiekhez.

-Adam, Will meg kell találnunk Skylert! Nem nyugszom, míg meg nem találom. 

Megreggeliztem, szereztem embereket és a rendőrségnek is szóltam. Ne aggódj, megtalálom, a lányod kerüljön bármibe!

**Skyler**

Ez a hely nappal még mocskosabb. A szer hatása már elmúlt, viszont a kötelek miatt nem tudok teljesen mozogni. Kinyílt a szoba ajtaja és a fogva tartóm lépett be rajta egy kis étellel. 

-Akár ki is mehetsz, mert nem fogom megenni azt, amit te, hozol nekem! - mondtam, majd szembeköptem.

-Rendben, ha nem kell nem erőltetem. - elindult az ajtó felé, de nem ment ki, mert én megszólítottam. 

-Mivel úgysem nem tudok elszökni, oldozz el. 

Szerencsére nem tudja, hogy az apám még él. Így ez nekem előny.

-Ó, igaz is... nem mondtam még el, hogy-hogy öltem meg az anyádat. Szeretnéd hallani? - fogaimat összeszorítottam, próbáltam visszafogni magam, hogy ne támadjak neki... különben újra az ágyhoz fog kötözni. -Mikor mindenki elment, bementem a kórházba, szerencsére egy kórházi dolgozót sem kellett megölnöm, mert nem voltak az édesanyád kórterme előtt... így gyorsan besurrantam és egy olyan injekciót adtam be neki az infúzión keresztül, ami lassan öli meg az embert. Eljöttem onnan és vártam a híreket. -mosolygott majd folytatta. -Könyörgött, hogy téged ne bántsalak. Eldobta az életét a te nyamvadt életedért. 

-Nem, az nem lehet. - motyogtam remegve, lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és próbáltam magam nyugtatni.

-Én figyelmeztettem, hogy ha nem hoz el hozzám, akkor megölöm. 

-David! Hol a fenébe vagy? - hallottam meg egy ismerős nyávogós hangot.

-A jobb oldali szobában! - kiáltott vissza.

Az ajtó kitárult és Taylor lépett be rajta egy barátnőjével, aki meglepetten nézett rám.

-Ő egy újabb áldozatod, Taylor? 

-Igen. El akarta tőlem venni Harryt, de látod, így járt a kicsike... 

Ki mentek majd később Taylor barátnője Elisabeth hozott be nekem egy tálcán palacsintát és narancslevet. Arrébb húzódtam az ágyon, hiszen ha bármilyen köze van Taylorhoz, akkor már jó nem lehet.

-Nyugodj meg, én, nem bántalak. Segíteni akarok neked! - letette az ágyra a tálcát. -Taylor áldozatait folyton én szöktettem meg, nem gyanakodik rám. Le akarom csukatni, mert kiskoromtól kezdve terrorizált és fenyegette a családomat.

**2 nap múlva**

-Mivel nem fogadtak szót a kis barátaid és ide küldtek egyet közülük, nem egyhamar térhetsz haza hozzájuk. - mondta, majd intett a barátjának, hogy hozhatja.

Bejött, mellém dobta, rögtön tudtam ki az a személy, aki ilyen ostobaságot követett el.

-Skyler... Skyler... - erőtlenül ismételgette a nevemet.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - cirógattam az arcát és nyugtattam.

A teste tele volt kék, zöld, lila foltokkal, oldalán egy szúrt sebet vettem észre, ami elég csúnya volt.

-Mi a jó büdös francot csináltál vele, te állat? - felálltam és neki mentem a nevelőapámnak, mire ő a földre lökött.

-Ne csináld, kérlek! - mondta a földön fekvő fiú erőtlenül.

-Az sem érdekel, ha megöl engem, de neked ki kell jutnod valahogy, különben meghalsz! - a végén már könnyes szemekkel kiabáltam.

-Ha te meghalsz, nem lesz értelme az életemnek. - kezét a kezemre tette és kicsit megszorította.

Rá mosolyogtam, ő viszonozta, s egy kis ideig így maradtunk. Ez a pillanat nem tartott sokáig mivel David felhúzott a földről és a mellettem lévő székre ültetett, majd megkötözött. Olyan erősen szorította meg, hogy már vágta a csuklómat, mi lesz még később? Mikor fejezi be végre? Mikor mehetek haza Katiehez, Kikihez és a banda többi tagjához? Igaz, az egyik tag itt van velem, de megsérült. Lisa, siess egy kicsit azzal a szökési tervvel, kérlek!

-Rossz kislány voltál, ezért itt maradsz egy kicsit! - szólalt meg miután megkötözött. -Áh, mielőtt elfelejtem. Nem sokára láthatod a szerelmedet képernyőn keresztül. 

-Te rohadék! - mondtam majd az arcába köptem. -Itt az idő! - bekapcsolta a laptopját és videó hívást kezdeményezett, amit el is fogadtak.

A képernyőn megjelent Kiki kimerült arca, szemei könnyesek és pirosak voltak. Beszélni kezdtek majd elém tette, hogy engem is láthasson, itt a nagy alkalom. 

-Egy kocsmához közeli erdőben vagyunk, Hyunseung is itt van és súlyosan megsérült. - mikor David meghallotta mit mondok, a keze az arcomon csattant. -Szeretlek! - a szemeim már égtek a könnyektől.

-Skyler! - kiáltott majd David megszakította a kapcsolatot.

-Te büdös szajha! - keze megint csak az arcomon csattant. 

-Azt hittem szeretsz minket, hisz mindig olyan kedves voltál velem. De azt hiszem félre ismertünk téged... ő érezte, azért mentünk Párizsba. Adam valóban a lányaként szeretett... 

-HALGASS! - ordított.

-...míg én megvetettem, ő elfogadott és szeretett. Szerette, védte anyát, amit te sosem tettél! Te szemét dög! - még egy pofonnal megjutalmazott, ami ezúttal erősebb volt, annyira, hogy a földre estem a székkel együtt. -Üss amíg csak tudsz az sem érdekel! 

Fogta magát és kiviharzott a szobából, az ajtó hangos csattanással csukódott be David után.

-Akkor sem maradunk itt! Ne aggódj, ma vagy legkésőbb holnap kijutunk innen! - egy bíztató mosolyt küldtem felé.

-Ne kerülj miattam bajba, én jól vagyok. - láttam rajta, hogy hazudik, engem nem ver át.

-Ne csináld ezt, tudom, hogy nem vagy jól! - emeltem fel a hangomat egy kicsit.

**Este** 

-Ne csináljatok olyat, amit nem kellene. - mutatott rám majd Hyunseungra.

-Szerinted tudok így bármit is csinálni? Egy székhez vagyok kötözve! - kiabáltam rá.

Miután David elment, egy idő után ajtócsukódást hallottam. Úgy öt percig beszélhettek mikor az egyik közülük benyitott.

-Sky rendben vagy? - hallottam meg egy ismerős hangot. Na, végre!

1. Díj *-*

1. Díj *-*

Akinek köszönöm: Nikol

10 dolog magamról: 
1. Imádom Koreát és kpop-t hallgatok.
2. Nagy dorama fan vagyok. *-*
3. Van egy hörcsögöm.
4. 2 ember tud felvidítani ha csak egy kicsit is szomorú vagyok. A húgom és a legjobb barátnőm.
5. Amit mindennél jobban utálok magamban, hogy sokszor elfelejtek dolgokat...

Válaszaim: 
- Miért kezdtél el blogot írni?
Elkezdtem olvasni egy blogot (már nem tudom melyiket), megtetszett az írás, és utána már jöttek az ötletek.
- Mi ad erőt neked a mindennapokban?
A zene.
- Ki az akivel mindenképp találkozni szeretnél?
A kedvenc bandáim tagjai.
- Hogy vezeted le a feszültséged?
Nem igazán mutatom ki ha fáj valami, vagy ha dühös vagyok, inkább elrejtem magamban. (tudom ez nem jó dolog, dehát ez van.)
- Szereted a gombát?
Igen.

Akiknek elküldöm:
Colettesubs
Whalemények
London 1D and me

Mivel nem tudok többet, így csak 3 embernek küldöm el!

16. rész - "Csak így tudom megvédeni!"

-Nem hagylak itt, ne aggódj. - mosolygott rám. -Mindig melletted leszek, kicsim. - lassan és nehezen felemelte a kezét és a fejemre tette.

-Vigyázok rád, ígérem. Nem akarlak téged is elveszíteni! - szemeim könnyekkel lettek teli.

*1 hét múlva*

Anyu  mindennap egyre jobban van aminek én nagyon örülök. Kikivel rendeződött a kapcsolatunk, azóta együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást. Harrynek talán még a barátságáról is lemondhatok, ahogy visszautasítottam őt... meg amúgy sem engedne a közelébe Taylor.

-Gyere gyorsan Skyler! Anyukáddal történt valami... - gondolkodás nélkül futottam Kiki után a kórterembe.

Anyu mozdulatlanul feküdt az ágyon, szemei csukva voltak, az orvos mindent megtett, hogy vissza hozza az életbe. 

-Mi történt? - kérdeztem lihegve, ugyanis nem keveset futottam. -Miért nem mozdul? Miért vannak csukva a szemei? - kérdezgettem.

-Sajnálom, de az édesanyja meghalt... - amint kimondta ezeket a szavakat odafutottam anyuhoz.

-Megígérted, hogy nem hagysz itt... de nem csak te nem tartottad be az ígéreted, hanem én sem. Nem vigyáztam rád eléggé. - az ágyra rogytam és csak sírtam. 

Ennyi. Elveszítettem őt is, ahogy azt a személyt is aki felnevelt helyette. Biztos, hogy ezt is apu csinálta, látni akarja, ahogy teljesen összeomlok. Anyu kezére tévedt a szemem és észrevettem egy levelet alatta. Lassan, remegő kezekkel nyúltam a levélért, amit búcsú levélnek szánt. Széthajtottam és elkezdtem olvasni a szemeimmel. 

Kis lányom, Skyler

Melletted akartam maradni és támogatni téged, látni akartam, ahogy hozzá mész ahhoz a férfihoz, akit annyira szeretsz. A nevelő apád ismét győzött, sehogy sem tudod őt megállítani. Egyet ígérj meg nekem, hogy nem hagyod, hogy legyőzzön téged és minden erőddel azon leszel, hogy boldog legyél. Sajnos én nem tudtam melletted lenni, de annak az Adam nevű férfinak jó szíve van, és már most úgy szeret téged mintha a lánya lennél. Ne feledd, amit édesapádról mondtam, nem biztos, hogy meghalt mivel a holttestét sosem találták meg. Mindeddig tartottam a kapcsolatot Gi Kwanggal aki teljes szívéből szeret téged, ebben biztos vagyok. Legyél boldog kislányom! 

Mindig szeretni foglak, anyu

Meg fogom őt ölni, nem hagyom, hogy megússza. Taylorral is elbánok és visszaszerzem Harryt. A kezeim mintha maguktól mozdultak volna, összegyűrték a levelet, amit anyu írt halála előtt. Egy ujjat éreztem a szemem alatt, ami a könnycseppeket törli le. Felnéztem az ujj tulajdonosára és rögtön átöleltem amilyen erősen csak tudtam. 

-Szükségem van rád, kérlek, maradj velem. - tettem a vállára az állam.

-Ne aggódj, mindig számíthatsz rám! - visszaölelt majd megpuszilta a fejemet.

*Gi Kwang szemszöge*

Ismét hatalmas fájdalmat okozott annak a személynek, akit teljes szívemből szeretek. Nem hagyom, hogy tovább kínozza. Megölöm őt! Az sem érdekel, ha lecsuknak érte, de akkor legalább biztonságban lesz a szerelmem. Nem engedem, hogy még egy személyt elvegyen tőle. A gondolkodásomat a telefonom csörgése zavarta meg ami a nadrágom zsebében volt. Elővettem majd a fülemhez emeltem és meghallottam, hogy megtalálták Skyler nevelő apját, elköszöntem tőle majd egy csókot leheltem arcára.

-Biztos vagy benne, hogy ott van William? - kérdeztem vissza gyorsan.

-Igen, látom is, most csinál magának reggelit. 

Amint Will elküldte a címet kocsiba ültem és elindultam a megadott címre. Megölt egy embert és halál nyugodtan csinál magának reggelit... ember ez egyáltalán? Vajon hány embert ölhetett eddig meg, hogy már meg sem rezzen? Nem fél, hogy elkapják? Amint odaértem, lassan közelítettem az ajtóhoz Will-el együtt. Nála volt egy pisztoly, viszont nálam semmi csak a két kezem volt amivel harcolhattam a szerelmem boldogságáért. Benéztem az ablakon, de addigra már átment egy másik helységbe.

-Biztos, hogy ezt akarod csinálni Gi Kwang? - fordult felém Will.

-Biztos. Csak így tudom megvédeni! 

-Ezért börtönbe is kerülhetsz! - figyelmeztetett.

-Jól tudom. Azért teszem, hogy Skyler biztonságban legyen. Ne aggódj, ha bevisznek, nem ellenkezek, de csakis akkor, ha ez a mocsok már a föld alatt lesz! 

El kellett fogadnia, hogy erről nem tud lebeszélni, tudja milyen az igaz szerelem... ő is volt már ennyire -vagy még jobban- szerelmes és elveszítette a lányt akit kiskora óta ismert és szeretett.. Betörtem az ajtót, Will előre ment és körül nézett a házban, de rá kellett jönnünk, hogy meglépett mielőtt elkaphattuk volna. 

**Skyler szemszöge**

-Hol lehet már? - sétálgattam a házban ahol még a nevelő apám lakott. -Tudja jól, hogy mennyire szükségem van rá.  

-Nyugodj meg nővérkém. - ölelt meg Katie.

-Te most... - rá néztem, majd folytattam. -jól hallottam? - mosolyogva bólintott.

-Megjöttem! - kiáltott Gikwang.

-Áh, végre. - elé álltam és vállba ütöttem.

-Áú, ezt miért? - nézett rám ártatlanul.

-Mert csak úgy ott hagytál a kórházban. - karomat összefontam és hátat fordítottam neki.

-Sajnálom, fontos dolgom volt. - ölelt át hátulról.

-Nálam is fontosabb?

-Tényleg sajnálom. Hidd el szívesebben maradtam volna veled. - szembe fordultam vele és megpöcköltem a homlokát.

-De ilyet többet ne csinálj! - bólintott.

-Ígérem, kicsim. - mondta, majd arcon puszilt.

****

-Nővérkém leveled jött! - futott fel hozzám a lépcsőn Katie. -Nem tudom ki küldte, mert nincs rajta név, sem cím. 

-Köszönöm. - elvettem tőle majd lassan felbontottam.

Nem igazán tudom, hogy egyáltalán van-e jogom magamat apának hívni, és, hogy egyáltalán szeretnél-e velem találkozni... mert én meg szeretnélek téged ismerni, kislányom. A nevelő apádról mindent tudok, nem tudja, hogy hol tartózkodok, sőt azt se, hogy élek e vagy meghaltam. Én viszont tudok minden lépéséről, és megvédelek tőle!

Kislányom? Ő lenne az igazi apám?

Akkor még él? Hogy tudott...?
-Lexie, Jeremy! - kiabálva futottam a szobájukba. -Az apám életben van!
-Mi? Hogyan? Honnan tudod? - szólaltak meg egyszerre.
-Ezt a levelet írta nekem. - közelebb léptem hozzájuk és át adtam a levelet. -Megyek és szólok Gikwangnak is. - ezzel lefutottam a lépcsőn majd ki a ház elé, mert nemrég kijött levegőzni. -Mi a...? Miért? - amit láttam, teljesen összetörte a szívemet.
-Várj! Ez nem az, aminek látszik! - elkapta a karom és átölelt.
-Nem érdekel a magyarázatod! Engedj el! - kirántottam a karomat a kezéből majd beültem a kocsiba.
Egy közeli bárba mentem, leültem a pulthoz majd rendeltem sorba az erősebbnél erősebb italokat.

Telefonom őrülten csörögni kezdett, ránéztem a képernyőre és vagy 5 üzenetet küldött Gikwang. "Gyere vissza, kérlek! Aggódok érted!", "Bárhol ott lehet a nevelő apád, nem maradhatsz egyedül egy percre sem!" - küldte folyamatosan a hasonló üzeneteket. Megfogtam a kis poharat és egy húzásra megittam a benne lévő alkoholos italt. Ezt megismételtem még pár alkalommal majd beültem a kocsiba - habár tudtam ezt nem lenne szabad - . Nem tudtam merre megyek, csak mentem tovább, míg egy erdőhöz nem értem. Kezeim az ölembe hullottak, nem tudtam megmozdítani egy végtagomat sem, mintha lebénultam volna. Pár perc múlva a kocsim mögött egy sötét alakot vettem észre, ami egyenesen felém közeledett. Féltem, féltem megtudni ki az és, hogy mit tesz velem... rettegtem. Amint mellém ért kinyitotta a kocsi ajtaját és elém hajolt, hogy láthassam az arcát. Elfogott a hányinger, ahogy megláttam őt, a pokolba akartam juttatni, amiért megölte a szeretteimet. A nevelő apám egy kegyetlen gyilkos és ezt Gikwang is tudja, ennek ellenére bármit megtenne, ha azzal megvédhetne. 

15. rész - "Szükségem van rád!"

-De Harryt is megkedveltem. - mondtam majd be fogtam számat a kezemmel.

-De ugye nem mondasz le Kikiről? Őt kis korod óta ismered és már akkor is nagyon szeretted, tudom, hiszen nekem mondtad el! Nem azt mondom, hogy ne kedveld őt... Nyisd ki a szemed, láthattad, hogy Gikwang mit tett magával, csak mert itt hagytad. Szeret téged! - fogta meg mindkét vállamat Lexie és enyhén megrázta őket.

-Tudom Lexie. Nem tudom csak úgy elfelejteni... és ami azt illeti nem is akarom! - kezeit levettem a vállamról és megöleltem. -Szeretem őt, és szeretni is fogom! Ne aggódj! - egy kisebb mosolyt küldtem felé.

-Apropó... ma lesz egy koncertjük, vettem rá jegyet. Mindannyian elmegyünk megnézni őt!

-Rendben, Lex. - szorosan magamhoz húztam és jó erősen megöleltem. -Elmegyek egy kicsit sétálni. - engedtem el.

Átöltöztem és egy kisebb táskával a vállamon elindultam. Nem néztem az időt, de egy fél órát biztos, hogy sétálgattam. Száraznak éreztem a számat, ezért elővettem a tükrömet és a száj fényemet. Miközben a számat keltettem életre, a tükörben megláttam egy nem kívánatos személyt. Miért kell neki mindig megjelennie? Utálom őt!

-Attól nem leszel szebb, hogy egy kis száj fényt felteszel! - mondta gúnyos mosollyal az arcán. -Sikerült! Elfelejtett téged! - büszkélkedett vele.

-Miről beszélsz? - értetlenkedtem.

-Nem emlékszel? Emlékezz csak vissza arra a napra, amikor felhívtalak, és egy kicsivel utána el is tűntél... El sem tudod képzelni, hogy milyen boldog voltam, most pedig megint itt vagy...

"-Miért teszed ezt? Mit csináltam, hogy ezt érdemlem? - kérdeztem sírva.

-Csupán csak annyit, hogy rá akaszkodtál Harryre és nem tud téged elfelejteni... de én majd intézkedek, elfog téged felejteni. - egy kis hang jelezte nekem, hogy letette, megmarkoltam a telefont és erőből a falhoz vágtam."

Amint eszembe jutott az a telefonhívás, megfogtam a rajta lévő ruhának az anyagát és jól megmarkoltam. 

-Mit képzelsz magadról? Hmm? Azt hiszed, csak úgy hagyom, hogy Harry a tiéd legyen? Tévedsz! 

Addig szorítottam a ruháját, amíg köhögni nem kezdett és levegőért kapkodott. Akik gyalog voltak furcsán néztek rám, hogy egy utca közepén neki állok fojtogatni egy "sztárt"... 

-S-se-gít-ség... - próbálta ki préselni a száján azt az egy szót.. 

Erősen fogtam a ruháját, csak egy kicsi kellett, hogy megfojtsam. Gyorsan észhez tértem és a földre löktem őt, körülöttünk mindenki tátott szájjal nézte a jelenetet, amit ő kezdeményezett én pedig folytattam, amit nem kellett volna... fogtam magam és visszamentem a hotelbe. Elvesztettem őt... talán örökre.

-Biztos? Rendben lesznek, ha ezt tesszük? - ha akartam se tudtam volna elengedni a fülem mellett ezt a beszélgetést.

-Kik lesznek rendben? - tettem fel a kérdést a szobába belépve. -Mire készültök? - tértem a lényegre.

-Áh, semmi... - megköszörültem a torkom és újra rájuk néztem. -Mondtam már, hogy semmi! - kiabálta nevetve Lexie.

-Persze... tudom, hogy készültök valamire, ismerlek titeket, nagyon is.

**A koncert előtt 5 perccel**

-Valamiért nem tetszik, hogy ilyen közel vagyunk hozzájuk. - néztem mindenkire sorba.

-Nyugi, észre sem fog téged venni! - mondta Adam.

-Hát... ez megnyugtató, komolyan. - forgattam meg a szemeimet.

-Nézd, ott jönnek! - bökött meg Lex. -Hú de vékony... nézd meg mit csináltál vele, Sky!

Azt hitte senki sem veszi észre, de én észrevettem. Köhögve jött fel a színpadra, nagyon rosszul nézett ki, és a legrosszabb, hogy tudtam mindenért én vagyok a hibás. Bele kezdtek az első dalukba, majd sorba jött a többi, úgy a koncert felénél jártunk mikor kiszúrt engem miközben nézegette az első sorokat.

Remélem, meg tud bocsátani azért, hogy ezt tettem vele. Szemeim könnyekkel lettek tele, ahogy neki is, összezárta a szemeit és fel felé tartotta a fejét, hogy le tudjon nyugodni és végig tudja csinálni a koncertet.

Szörnyen éreztem magam, csak most értettem meg, hogy ő is mennyire szeretett egészen idáig, hiszen ha nem szeretne, akkor nem történt volna ez vele. A családom után ő a legfontosabb személy az életemben, csak remélni tudom, hogy megbocsát. Amikor vége lett a koncertnek mindannyian oda mentünk ahol a fiúk pihentek.

-Ó, Skyler! Rég láttalak, jól vagy? - fülig ért a szája Will-nek mikor meglátott.

-Jól vagyok, ne aggódj! - válaszoltam neki mosolyogva.

-Ha baj van, szólj és ott termek, oké? - bólintottam és tovább indultunk.

Mikor az ajtójuk elé érkeztünk féltem lenyomni a kilincset, hisz miattam történt vele mindez. Hirtelen valaki kinyitotta az ajtót, belöktek és csak azt vettem észre, hogy bent vagyok Gikwang-gal.

-Beszélgessetek csak, rátok fér! - kiáltott Lexie.

-Skyler... - szólított meg.

Rá néztem és a sírás kerülgetett... Nagyon vékony, szemei karikásak és vörösek voltak. 

-Sajnálom. - oda rohantam hozzá és átöleltem. -Mindent sajnálok, megbántam, hogy itt hagytalak. Ugyan úgy szeretlek, mint mikor elmentem. Meg tudsz bocsátani? - fejemet mellkasára hajtottam és csak sírtam.

-Megbocsátok, úgy, hogy ne sírj! - keze fel, le járt a hátamon, próbált megnyugtatni. -Én is szeretlek! - fejemre egy kis puszit adott.

A zsebében kutakodott és egy kis dobozt vett elő, kinyitotta és két olyan gyűrűt vett ki belőle, amit párok szoktak hordani, mindegyik egy láncon volt rajta. Egyiket az én nyakamba tette a másikat a sajátjába.

-Még a születésnapodon oda szerettem volna adni, de nem jött össze. Skyler, eljönnél velem holnap este valahova? Még régen mikor kicsik voltunk tettem neked egy ígéretet. - úgy fogta a kezeimet, hogy még véletlenül se tudjak el szaladni.

-Persze, örömmel elmegyek veled. - mosolyogtam rá.

Egy ideig csak csendben ültünk bent az öltözőben majd hirtelen benyitottak. Lexie kíváncsiskodó fejét pillantottam meg, ahogy kinyitotta az ajtót. 

-Megvagytok? - bólintottunk majd újból megszólalt. -Anyukád haza ment egyedül! 

-Mi? Nem szabad egyedül hagyni, bármi baja eshet. 

Elővettem a telefonomat és azonnal anyut hívtam, de nem vette fel. Tíz perc telhetett el mikor egy hívást kaptam.

-Igen? 

-Ön Skyler Matthews? A kórház egyik orvosa vagyok, az édesanyját elütötték...

-Nem... Nem, az nem lehet. - a telefon kiesett a kezemből és a földre rogytam.

-Sky? Mi történt? - guggolt le mellém Gikwang, majd magához ölelt és a fejemet kezdte el simogatni.

-Anyu... autó, baleset. - mást nem tudtam kimondani abban a pillanatban.

**Kórházban**

Amint odaértünk futottam a recepcióhoz és megtudakoltam anyu kórtermének számát. Szaladtam a lifthez, ami hamar felvitt a megfelelő emeletre, amint megláttam anyut azon az ágyon feküdni mozdulatlanul... nem tudtam elhinni, hogy talán most el is veszíthetem örökre. Nem is volt időnk bepótolni azt a sok évet, amit nem volt mellettem. Leültem az ágy melletti székre és megfogtam a kezét.

-Anyu kérlek, kelj fel! - kezének döntöttem a fejemet és csak sírtam.

Most nem hagyhat itt, még nem! Nincs itt az ideje, nem tudom elengedni, szükségem van rá! Gondolom, hogy apu ezt élvezi, élvezi, hogy fájdalmat okozhat nekem és a testvéreimnek... de esküszöm, ezt nem hagyom annyiban.

-Gyere haza kísérlek, Skyler. Pihenned is kell! - fogta meg a vállamat Gikwang és próbált felállítani a székről.

-Nem, itt kell maradnom vele. - mutattam anyura, aki eszméletlenül feküdt az ágyon. 

-Rendben, de én is itt maradok veled. - leült a kórteremben lévő másik székre, ami az ágy túlsó oldalán volt.

**Reggel**

-Kicsim... - szólogatott egy ismerős, nyugtató hang.

Felemeltem a fejem és azt vettem észre, hogy anyu engem figyel. Arcán kisebb, nagyobb sebhelyeket fedeztem fel, a lába pedig eltört. 

-Hogy vagy? - kérdeztem tőle.

-Őszintén? Szörnyen érzem magam... - vallotta be.

-Soha többet ne csináld ezt! Mi lett volna akkor, ha nagyobb bajod esik? Szükségem van rád! - felálltam és az arcára egy puszit adtam.

Egy kis... Szünet.

Sziasztok! 

Rá jöttem, hogy a blognak egy kis szünetre van szüksége... nekem is át kell gondolnom a történetet. Nem szeretném, ha a következő rész is egy mosott sz*r lenne, jobbat szeretnék írni, de ehhez egy kis szünet kell. Sajnálom, ha ezzel csalódást okozok, de amint tudom hozom a 15. részt. 

Szeretnék tőletek szívességet kérni, komiba írjátok meg mit olvasnátok szívesen ebben a történetben. 

Mi változzon? Milyen legyen? Kivel jöjjön össze végül Skyler?

14. rész - Búcsúlevelek + A rejtélyes idegen

Hali:)
Ismét itt az új rész, kicsit rövid de remélem tetszik. A következőt megpróbálom jobban megírni!


Miután elmondtam Adamnek, hogy mi történt, nem tudott mit mondani, azt hitte jobb ember az apám, ahogy én is... de sajnos mindketten tévedtünk.

-Még mindig nem tudom fel fogni, hogy állhat össze valakivel ellened. Én örülnék, ha a lányom lennél, ő meg... elárul téged. Ha egyszer is meglátom a közeledben, esküszöm, megölöm. - láttam a szemeiben, hogy tényleg képes lenne rá annak az érdekében, hogy megvédjen.

-Nem kell bemocskolnod a kezed miattam, nem akarlak téged a rácsok mögött látni. - néztem rá szomorú arccal.

-Addig nem csinálok semmit, amíg nem jön a közeledbe. Ha bármikor meglátod, azonnal szólj! Anyukádat nem tudtam megmenteni, de téged megvédelek!

Adam mindig jó volt hozzám, akkor is mikor én hozzá nem. Utáltam, megvetettem... be kell vallanom, hogy ő igen is jó ember, és talán még apának is elfogadnám. Ahogy visszaemlékeztem a szökésem előző éjszakájára eszembe jutottak a levelek, amiket akkor írtam...

Anyu!
Sajnálom, hogy magadra hagytalak, nem olyan rég jöttél vissza és mikor együtt lehetnénk, én felszívódok.  Neked megírom a címet ahova megyek, de apunak semmi esetre se mondd meg, ha elmondod neki megkeres és bántani fog engem. Aki a legjobb barátnőd volt, akinek adtál az ő egyik barátjához megyek, aki nagyon jó hozzám. Képzeld össze akartak házasodni, de én voltam olyan önző és buta, hogy közéjük álltam, azóta már ezerszer megbántam a tetteimet. Ha tudtam volna, hogy menekülnöm kell akkor vissza se mentem volna Londonba. De voltam olyan hülye, hogy apához húzott a szívem, csak mert mikor kicsi voltam mindig velem volt és elvitt többször is a vidámparkba. Ha valami furcsát észreveszel, rajta írd meg nekem és kérd meg Gi Kwangot, hogy segítsen neked, ha kell Harrytől is kérhetsz segítséget. Még valami, sose maradj egyedül vele, mindig legyen melletted valaki! Amint rendeződik minden, visszamegyek hozzád, vagy te is jöhetsz ide és megismered Adamet.
Ölel és puszil, Skyler 

Apu!
Tudom mit tervezel, ne is álmodj arról, hogy elvihetsz ahhoz a ribanchoz, nem dőlök be a kedves kis szavaidnak mint régen. Azt hittem ismerlek, de nagyot tévedtem, már tudom miért akart tőled távol tartani anyu, ő valahonnan sejtette, hogy mire készülsz és meg akart védeni. Csalódtam benned, apu.
Ég veled!
Skyler

Lexie, Jeremy!
Bár nem vagytok a vér szerinti testvéreim én mindig annak tartottalak titeket, mindketten támogattatok mindenben és szerettetek. Emlékszem, amikor bajban voltam folyton ti védtetek meg, és ezt sosem tudtam meghálálni nektek.
Jeremy: mikor elmentél azt hittem, hosszú ideig nem láthatlak, de egyszer csak megjelentél, aminek én nagyon örültem, azt hittem álmodok.
Lexie: amikor Jeremy elment egy munka miatt te figyeltél rám, kísértél iskolába, adtál tanácsot nekem. Mindketten sokat jelentetek nekem. Anyu majd megmagyaráz nektek mindent.
Szeretlek titeket!
Skyler

Végül Gi Kwangé, féltem odaadni neki, rettegtem attól, hogy megutál ezért... 

Gi Kwang (Kiki)!
Kiskorunk óta nagyon szeretlek, és már azt is tudom, hogy te is engem. Minden egyes veled eltöltött idő csodálatos volt, elfeledtette velem apu gonosz tervét, és ezért hálás vagyok. Te vagy a legfontosabb ember az életemben, mindent megtennék azért, hogy megvédjelek, még azt is, hogy eltűnök az életedből... tudom ezzel magamnak is fájdalmat okozok, de inkább én szenvedjek, mint, hogy megsérülj. Ne aggódj, biztonságban vagyok, itt nem talál rám apu. Emlékszel Adamre? Igen, akit anyu annyira szeretett, akivel Párizsba mentünk, akit először nem szerettem, de most már megértem, hogy csak boldogok akartak lenni. Akkor is jó volt hozzám, mikor én megvetettem, nem adta fel, azt szerette volna, ha elfogadom őt. Nem tudom, hogy valaha is visszamegyek Londonba, ha nem akkor kérlek vigyázz magadra és a családomra. 

Szeretlek

Skyler

-Adam... megtennél nekem valamit? 

-Persze, mondd csak. - mosolygott.

-Ezt feladnád nekem? - át nyújtottam neki a levelet, mire bólintott. -Köszönöm. - szipogtam.

**1 hét múlva**

-Most pedig következzenek a legújabb híreink! Lee Gi Kwang ismét összeesett a koncert alatt... egyre rosszabbul van, és ez látszik is rajta. Csont sovány, nem eszik rendesen. Vajon legközelebb mi fog történni? Köze van ennek a szerelmi háromszöghöz? Ki kérdezzük az érintetteket és hamarosan minden kiderül! - szemeim kikerekedtek, szám tátva maradt a hírek láttán.

Földre rogytam, szemeim megteltek könnyekkel, mert tudtam, hogy ez mind miattam van. Ha nem jöttem volna vissza Párizsba, hanem mellette maradok, akkor még most is mosolyogna, úgy mint régen...

-Nem, nem... nem lehet. Mért csinálja ezt? - kezeimet az arcomra tettem, próbáltam elrejteni a könnyeimet.

-Skyler... vissza szeretnél menni? Ha szeretnéd, visszakísérlek, és ott maradok veled, vigyázok rád! Megígértem neki! - amint ki mondta, hogy 'megígértem neki', eldöntöttem, hogy visszamegyek, történjék bármi.

-H-holnap menjünk vissza! - mondtam ki végül.

-Rendben. - mosolygott. -Ne aggódj, nem fogom engedni, hogy bántson! - bólintottam.

Kezét nyújtotta és felsegített a földről majd felmentem a fürdőszobába és arcot mostam. Visszamentem a szobámba, összepakoltam mindent, amit hoztam és beleraktam a bőröndömbe, hogy ezzel ne este, vagy holnap reggel kelljen foglalkoznom. Később elmentem egy kicsit sétálni, reméltem, hogy kicsit nyugtom lesz, de újból tévedtem. Mikor a közeli kávézóba értem, riporterek és fotósok álltak körém, tudtam, hogy ebből már nem mászhatok ki sehogy. Le fogják adni a tévében és mindenki -beleértve aput, anyut és Kikit is- látni fog. Tudni fogják, hogy hol rejtőzködtem egy teljes hétig…

-Skyler kisasszony, hallott róla, hogy mi történt Lee Gi Kwanggal a napokban? – kérdezte meg a sok riporter közül az egyik akik körül álltak.

-Igen, hallottam.- válaszoltam mielőtt belekortyoltam a kávémba.

-Ennek az egésznek köze van a szerelmi háromszöghöz? – tették fel szünet nélkül a következő kérdést.

Válasz nélkül felálltam, megragadtam a kávémat és futni kezdtem. Nem számít merre, csak el innen. Egy idő után fogyatkozni kezdtek a riporterek és a fotósok. Amikor már azt hittem, hogy elkapnak, egy kar berántott egy kisebb helyre. Számra tapasztotta a kezét, így megszólalni nem igazán tudtam... amint az utolsó fotós is elment elvette kezét a számról. 

-Legközelebb légy óvatos, ők mindenre képesek! - tanácsolta, majd eltűnt mögülem.

-Várj... - sajnos már későn kapcsoltam, és még megköszönni sem tudtam.

**Másnap reggel** 

-Adam... üzentél anyunak, hogy megyünk? - törtem meg a csendet.

-Igen, és azt is megírtam neki, hogy ne mondja el senkinek sem.  

-Köszönöm. Remélem, hogy apu már el ment onnan... nem szeretném viszont látni.

Amint megérkeztünk fogtunk egy taxit és egyenlőre egy hotelbe mentünk. Adam elment apu házához felderíteni a terepet. Megkértem, hogy hozza ide anyut és a testvéreimet.
-Mi ez a titkolózás, Adam? - hallottam meg Lexie kicsit nyávogós hangját.
Amint kinyitották az ajtót ráugrottam Lexiere, a döbbenettől mozdulni sem tudott, ugyanez elmondható volt Jeremy-ről és anyuról is.
-Ez a nyávogás hiányzott nekem. - öleltem meg erősen.
-Skyler... - mondta halkan a nevemet. -Te normális vagy? Így eltűnni, hogy még szólni sem szólsz? - ütötte meg sírva a fejemet. -Annyira hiányoztál te idióta!
-Ti is nekem. De apunak, Gi Kwangnak és Harrynek nehogy elmondjátok, hogy visszajöttem! - törölgettem a szemeimet.
-Miért? - kérdeztek vissza. -Nem láttad, hogy milyen állapotban van Gi Kwang? Mért teszed ezt vele? Hiszen szereted... vagy nem? - tolt el magától Lex.
-Szeretem. De...