12. rész - Miattam van...

Egy könnycsepp futott le arcomról, amit automatikusan letöröltem a mutató ujjammal. Még annyi év után is emlékszik, hogy mikor van a szülinapom...

-K-köszönöm. - nyúltam a rózsák felé. -El is felejtettem... - vakartam meg a tarkómat nevetve.

-Nekem viszont mindig eszembe jutott, állandóan azon gondolkoztam ha találkozunk vajon mit adjak születésnapi ajándéknak... mindig csak egy kis csokor virágot szedtem a kertben, de mikor eszembe jutott a szomorú igazság, hogy elmentél, csak egy kis vázába tettem bele és úgy kívántam boldog születésnapot! Amikor hiányoztál csak felnéztem az égre és úgy beszéltem hozzád.

"Jól vagy, Sky?"

"Te is hiányzol nekem, remélem egyszer még találkozunk!"

"Ne feledd, én mindig itt leszek neked, te vagy az aki észrevett engem, barátkozott velem és megbízott bennem!"

-Gi Kwang... - szólaltam meg mikor már a szememet teljesen ellepték a könnyek.

-Sosem felejtettelek el téged, mindig mindenhol téged kerestelek! - közelebb jött és két keze közé fogta az arcomat. -Szeretlek, Skyler! - megpuszilt a homlokomon, én pedig jó szorosan magamhoz öleltem őt.

-Én is szeretlek téged. - suttogtam, de ő így is meghallotta.

Lépteket hallottam a hátam mögött, lassan hátrafordultam és Harryt fedeztem fel, akit most először látok ilyen állapotban... ahogy rám néz a könnyes szemeivel, legszívesebben oda rohannék hozzá és jó erősen magamhoz szorítanám. Soha nem engedném el, de... a lábaim nem mozdultak, földbe gyökereztek.

-Szóval, ő az akit szeretsz... miatta utasítottál vissza... - én csak a földet fürkésztem, nem akartam Harry szemébe nézni, csak még jobban fájna... -Megértettem... nem zaklatlak tovább az érzéseimmel és semmi egyéb dologgal. - törölgette a szemeit.

-De, Harry... ne menj, kérlek. - szemeimből már patakokban folytak a könnyek, még sosem éreztem ilyet.

A stúdióban olyan könnyen ki tudtam mondani a szavakat könnyek nélkül, de most... még lélegezni is alig tudok, úgy érzem megfulladok. Ekkor fotósok hada lepte el a stúdió előtt lévő parkolót. Egy folytában kattintgattak a kamerájukkal, egy pillanatra sem álltak le... Harry fogta magát és csak úgy elsétált mellettünk. A fotósok fele utána ment, a többi pedig itt maradt minket boldogítani. Ég veled, Skyler! - visszhangként járták át a szavai a halló járataimat.
-Skyler, válaszolnál pár kérdésre? - nyomult előre a tömegben az egyik 30-as éveiben járó férfi.

Csak bámultam magam elé és próbáltam magamban feldolgozni a pár perce történteket. Nem akarom, hogy így érjen véget ez az egész... nem akarom. Nagy nehezen át furakodtam az emberek közt és csak futottam. Sorba hagytam el a fákat, házakat amikhez egy vagy több kis kert tartozik, embereket akik boldogan sétáltak a családjukkal, szerelmükkel. Szerelem... mit is jelent?! Két szóval tudom jellemezni... boldogság, fájdalom. Én most az utóbbit érzem. Mire észrevettem, hogy szakad az eső, már csurom vizes voltam. Még az sem érdekelt ha megbetegszem... csak meg akartam találni Harryt. Mikor hazaértem csak úgy betörtem az ajtót, apuhoz siettem és össze vissza dadogtam neki.

-A-apu... Ha-harry telefon számát add meg, kérlek. - könyörögtem neki zokogva. 

-Rendben. - kutatni kezdett a kabát zsebébe.

-Gyorsan. - sietettem, pár másodperc múlva kezembe nyomta a telefonját és ki siettem a házból.

Megkerestem a nevét, először egyszer-kétszer kicsörgött, majd sokszor. Kinyomtam és újra próbáltam, akkor már felvette, de valami nem volt vele rendben. 

-David? Mi a gond? Ilyenkor fel tudsz hívni, de máskor nem? - mikor végre befejezte, beleszóltam.

-Harry... hol vagy? - még a lélegzet vételét sem hallottam. 

-Mért kellene neked megmondanom? Te mást szeretsz, menj, fuss a karjaiba. Örülhetsz, most eltűnök az életedből, örökre! - az "örökre" szót csak úgy beleordította a telefonba. 

-Kérlek, Harry. - lábaim összecsuklottak és a földre rogytam. 

Felálltam és elindultam a háza felé, abban reménykedve, hogy nem csinált semmi hülyeséget. Teljes erőmből ütögettem a bejárati ajtót, hogy nyissa már ki, de nem történt meg, semmiféle hang nem jött ki a házból. Felemeltem a lábam és erősen megrúgtam az ajtót, ami a földre dőlt mint egy hatalmas fa. Korom sötét volt, az alkohol szaga csak úgy áradt a házból, amint megláttam Harryt a földön, hívtam egy mentőt. 

**Pár órával később**

Harry mozdulatlanul feküdt az előttem elhelyezkedő kórházi ágyon... ez mind miattam van. Leültem az ágy mellett lévő székre, kezét kezembe fogtam.

-Miért kellett ezt csinálnod, te idióta? Nem gondoltál a körülötted lévőkre? A családodra, a bandára, a rajongókra, rám? Még ha nem is úgy szeretlek ahogy szeretnéd... én is aggódok érted, és ha most örökre elmentél volna... soha nem tudtam volna többé úgy mosolyogni, hogy ne lett volna előttem a mosolygós arcod, és az, hogy miattam tetted. Mielőtt butaságot teszel, gondolkozz! 

Fel akartam állni, de megfogta a kezem és nem engedett el.

-Kérlek maradj még. - suttogott.

-Egyáltalán tudod, hogy-hogy aggódtam érted? - kirántottam a kezemet az ő kezéből és az ablakhoz sétáltam. -Ott hagytam azt akit szeretek, hogy megkeressek egy idiótát...

-Ez az idióta nagyon szeret téged. - lehelletét a fülemen éreztem, mire kirázott a hideg.

-Csak azért mert ezt tetted, nem fog változni semmi, továbbra is csak barátként tudok rád tekinteni. Sajnálom. - arca közeledett az enyémhez, vállaimat lefogta a kezeivel és a falnak nyomott.

Próbáltam kibújni a szorításából, de nem sikerült. Erősen szorított, félve néztem szemeibe, amik csak engem figyeltek.

-Engedj el, ez fáj! - próbáltam eltolni magamtól. -Engedj el, Harry! - ismételtem már sírva.

Mikor lazított a szorításán, ellöktem magamtól és a kezem az arcán csattant. Könnyes szemekkel néztem rá, kezét a fájó részhez emelte és megdörzsölte kicsit. Felém közeledett egy mosoly kíséretében, nem tudtam mit akar, féltem tőle... elfutni nem tudtam mert pont előttem állt, ezzel elállva az utat a kijárat felé.

-Csalódtam benned, Harry! - megállt és lefagyott az arcáról a mosoly. -Azt hittem te normális ember vagy, nem hittem volna, hogy így bánsz azzal a nővel akit szeretsz... - könnyeim útnak indultak az arcomon. 

Elhaladtam mellette, nem nézett rám csak a földet nézte. Visszanéztem rá és ő még mindig ugyan ott, ugyanúgy állt.

Megakartam szólalni, de hangok nem jöttek ki a számon így folytattam utamat hazafelé. A lift foglalt volt, ezért lépcsőznöm kellett, ahogy mentem lefele a falakon festmények voltak, amik boldogságot tükröztek. Az utolsó lépcsőfokoknál már alig álltam a lábamon, épp egy ablaknál álltam meg. Megkapaszkodtam a párkányba, próbáltam állva maradni de mindhiába, lábaim összecsuklottak és a földre zuhantam.

**Később**

Puha felületet éreztem magam alatt, lassan kinyitottam a szememet és egy olyan embert pillantottam meg akit nem akartam látni, most mégis itt van...

-Mit keresel itt? - szegeztem neki a kérdésemet. -Hagyj békén! Menj innen! - dühösen az ajtóra mutattam.

-Mi történt köztetek? - kérdezte Gi Kwang, közben kezei közé fogta a kezemet.

-Semmi, nem fontos... - vágtam rá.

-Amíg ennyire felzaklat a látogatása addig fontos... szóval?

-Mondtam, hogy nem fontos! - emeltem fel a hangomat. -Kérlek, most hagyj magamra, majd hívlak. - mondtam, majd távozott.

Elvettem az éjjeli szekrényemről a telefonomat, feloldottam és elkezdtem átnézni a nem fogadott hívásokat, mind Harrytől van. Plusz van még egy üzenet, ami tőle jött. Megnyitottam és átfutottam a szemeimmel.

11. rész - "rád csak barátként tudok tekinteni!"

**Gi Kwang**

Nem értem mit akar itt Hyun Seung amikor nem is kedveli őt... nem hagyom, hogy megbántsa.
-Menj el és hagyd őt békén! Egészen kicsi korunk óta ismerjük egymást, és nem akarom miattad elveszíteni... - böktem meg a mellkasát, mire pár lépést hátra lépett.
-Szóval ez a helyzet... te szereted őt!
-Igen, és akkor mi van? Már ő is tudja... szóval tartsd magad távol tőle, mert megvédem MINDENKITŐL! - emeltem ki a "mindenki" szót.
-Jó, most elmegyek. De nem adom fel, visszaszerzem Skylert. Már csak azért is, hogy piszkáljalak vele... - ezzel feldühített, lendítettem a kezemet és bevertem neki egyet amitől a földre került.
-Jól figyelj arra amit most mondok... ha bántani mered őt, vagy bárkit aki fontos a számára, azt nem úszod meg hiába vagyunk egy bandában. - fel emelte a kezét és ő is adott egy kis figyelmeztetőt, hogy bizony ő akkor is visszaszerzi Skyt.

**Skyler**

Minden egyes szót hallottam a beszélgetésükből... sajnos felállni nem tudtam ezért kiabáltam.
-Hagyjátok abba! - kinyílt az ajtó és két csodálkozó szem párral találkoztam. -Hyun Seung, sajnálom de én... amiket hallottam, azok után nem akarok tőled semmit. Azért szereznél vissza, hogy őt tönkre tedd? - mutattam a mellette álló fiúra. -Gi Kwanggal maradok, mert... sz-szeretem őt.
-Sky... - lépett közelebb Gi Kwang.
-Ez az igazság! - vágtam a szavába.
-Tőled sem fogadom el ezt a választ! Visszaszerezlek, kerüljön bármibe. - szemeit összeszorította, fenyegetően nézett rám.
-Bármi rosszat is teszel azzal csak azt éred el, hogy megutállak! - figyelmeztettem, hogy nem leszünk puszi pajtások.
Miután Hyun Seung távozott, Gi Kwang nem mozdult mellőlem, meg akar tőle védeni. Eszeveszetten csörögni kezdett a telefonom, -ami még csoda, hogy egyben van- , elvettem a kis szekrény féleségről és felvettem anélkül, hogy megnéztem volna ki is az.
-Haló? - szóltam bele a telefonba erőtlenül.
-Kicsim, Katie eltűnt...
-Micsoda? Mi történt, hogy elment?
-Felháborodott, mert nem engedtük be hozzád...
Ebben a pillanatban lépett be Katie az orvosommal az oldalán. Anyunak elmagyaráztam a dolgot és megértette. Intettem az ijedt kis lánynak, hogy jöjjön ide hozzám, ő pedig boldogan engedte el az orvos kezét és futott hozzám.
-Tudod mennyire aggódtam érted, Kat? Nagyon. Soha többé ne csinálj ilyet, kérlek. - bólintott majd megölelt. -Jól van. - simogattam a hátát. -Gi Kwang, ma van valami dolgod? - pillantottam rá.
-Csak este lesz egy koncertünk, addig a testvéred Jeremy lesz itt.
-Rendben. Köszönöm, hogy mellettem vagy.- mosolyogtam rá.
-Ez természetes. Csak nem hagylak egyedül, hisz Hyun Seung bármikor csinálhat valamit.
-Igaz... Gi Kwa... - kezdtem volna bele, de a fej fájásom közbe szólt, fejemet fogva feküdtem az ágyon össze kuporodva.
-Doktor úr! - kiáltott. 
-A fejem... - szorítottam egyre jobban. -szétmegy. - folytattam.
Az orvos beadott valamit amitől enyhült, de később újra előjött. Mielőtt Gi Kwang távozott volna, azt mondta, hogy nézzem meg a koncertjüket a tévében, mert leadják. Pár perccel utána Jeremy megérkezett, és el ütöttük az időt. Bekapcsolta a tévét, megkereste azt a csatornát amin leadják a koncertet. Egyből kiszúrtam őt, pedig a kamera elég távol volt tőlük, és inkább a rajongókat mutatták, akik viszont szép számmal voltak jelen. Könnyezve figyeltem őt, hihetetlenül jól táncol és énekel.
-A következő dal a "How to love", amit egy számomra fontos lánynak küldök aki most kórházban fekszik. Szóval ez a dal neked szól, Skyler. - mosolygott a kamerába ami 1-2 méterre volt tőle.

*Vissza emlékezés*
-Skyler, ezt neked csináltam, azért mert barátkozol velem. - nyújtotta át az aranyos virág csokrot.
-Óó, nem kellett volna Gii, azért barátkozok veled mert kedves vagy és... - nem tudtam befejezni mert hirtelen arcon puszilt. 
-Skyler, gyere kicsim! - kiabált anyu. 
-Megyek anyu. - szóltam vissza neki. -Sajnálom Gii, mennem kell. Köszönöm a virág csokrot. - megpusziltam és haza futottam. 
*Vissza emlékezés vége*

A koncertet nézve eszembe jutott amikor egy aranyos virág csokrot adott nekem. Akkor akartam neki elmondani azt, hogy szeretem, de anyu be hívott és minden bátorságom el szállt. Megfutamodtam, el futottam ahelyett, hogy ki mondtam volna ott előtte. Örömmel néztem végig, hogy táncolnak, énekelnek, az arcukon egész végig széles mosoly terült el, ami engem is arra késztetett, hogy mosolyogjak. Talán Jeremy nem is tudja, hogy örömömben sírok... mert mellém ült és fejemet a mellkasára húzta, és nyugtatott. Kicsit eltoltam magamtól, felnéztem és rá mosolyogtam.
-Nincs semmi baj, ezek öröm könnyek. - mutattam a szemeimre.
-Rendben. - vissza ült az ágyam mellett lévő székre és megnéztük az utolsó számot amit elénekeltek.
A koncert végén az összes rajongó ugrált, sikított. Bár én is ott lehettem volna. - gondoltam magamban, miközben csak a képernyőt bámultam ami épp átváltott egy új videó klipp bemutatására, ami a Midnight memories volt a One Directiontől. Visszadőltem az ágyba, az álmosságtól majd leragadtak a szemeim így becsuktam és próbáltam elaludni. Mikor felébredtem, a mellettem lévő asztalon egy váza gyönyörű vörös rózsát fedeztem fel, a váza mellett két levél is volt. Az egyiket a kezembe vettem, felbontottam és olvasni kezdtem.

Kedves Skyler,
Sajnálom, hogy egy levélben kell megtudnod, szerepet kaptam egy filmben és ezért el kellett utaznom. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok melletted lenni most, pedig szükséged lenne rám. Oda küldtem az egyik őrt aki ránk szokott figyelni, ha felébredsz már ott lesz az ajtód előtt, vigyázni fog rád amíg én vissza nem érek a forgatásról. A neve William Ross, mindenben a segítségedre lesz, csak szólnod kell neki. Ne aggódj, mindennap felhívlak majd, amint tudok sietek vissza hozzád! 
Gi Kwang

Szerepet kapott? Kezeim a lábamra hullottak... most érzem igazán egyedül magam. Visszatettem a levelet az asztalra, majd ki kiabáltam.
-William! - egy fiatal fiú lépett be az ajtón, kényelmes ruha volt rajta. 

-Mit parancsolsz? - kérdezte miután becsukta az ajtót.
-Nem jött senki látogatóba?
-Nem, Gi Kwang után nem járt itt senki... - tájékoztatott.
-Rendben, köszönöm. William, Hyun Seungot ne engedd be ha ide jön. - bólintott.
-Gi Kwang már tájékoztatott róla, hogy őt ne engedjem a közeledbe. Ha látogató jön azt jelzem, és eldöntheted, hogy fogadod e vagy sem az illetőt. - bólintottam.

-Hoznál nekem valami üdítőt? Kicsit kiszáradt a torkom.

-De nem hagyhatlak egyedül, bárki bejöhet és... 

-Nem lesz semmi baj. - vágtam a szavába. 

Kiment az ajtón, becsukta. Egy perc múlva belépett valaki, az ajtó felé néztem  és elfogott a düh... mért nem hagy békén? Elakarom őt felejteni teljesen! De bárhogy is próbálom nem megy, most, hogy itt van nem tudom mit tehetnék...

-Menj innen! - kiabáltam rá, mire berontott William.

-Dobd ki innen, kérlek. - mutattam az előtte álló személyre.

**1 hónap múlva** 

Miután teljesen felépültem oda költöztünk apuhoz, tudom, hogy így lesz a legjobb. Gi Kwang azóta sem jött vissza, mindennap nap felhívott és beszéltünk. Jól érzi ott magát, de pár nappal ezelőtt azt mondta, hogy...

-Hiányzol Skyler. Amint tudok megyek. 

-Rendben, várlak. - mondtam mosolyogva, bár ő nem látta. 

Hyun Seung azóta nem keresett ami megnyugtatott. Ez idő alatt ha lehet még közelebb kerültem apuhoz és anyuhoz. Katie folyton mellettem van, fél, hogy engem is elveszít mint a szüleit... engem nem fog elveszíteni, küzdeni fogok, hogy mellette maradhassak. Megcsörrent a telefonom, a kijelzőn a szőke ír fiú nevét fedeztem fel.
-Rég beszéltünk, mi van veletek? - fogadtam boldogan a hívást.
-1 óra múlva lesz egy próbánk a stúdióban, arra gondoltam, hogy eljöhetnél megnézni.
-Persze, miért is ne?! - elköszöntünk, majd lesétáltam az emeletről.
Anyu a konyhában tartózkodott és a reggelit készítette, Katie a tévét nézte, apu pedig újságot olvasott... mindenki el kezdte a "reggeli feladatait", én meg csak most kelek...
-William még nem jött meg? - kérdeztem aputól, mire felnézett az újságból.
-Azt hiszem már itt van, kint ül a kocsiban.
-Apu nem nyár van... mért nem hívtad be? Biztos fázik. - odasétáltam az ablakhoz és ki néztem, egyből megpillantottam Williamet amint a kocsijának neki dőlve vár. -Na mindegy, úgyis el kell mennem.
Felmentem a szobámba, kinyitottam a hatalmas szekrényt ahol a ruháim felakasztva vártak. Ki vettem pár melegnek mondható ruhadarabot, felöltöztem, lefele menet magamra vettem a hosszú fekete kabátomat is.
-Elmész, kislányom? - állt a lépcső aljában anyu.
-Igen, Niall megkért, hogy menjek el a mai próbára. - elvettem egy almát a gyümölcsös kosárból.
Amint kiléptem megcsapta az arcomat a hideg levegő, kicsit összehúztam magamon a kabátot és úgy közelítettem meg William kocsiját.
-Jó reggelt, Will. - villantottam felé egy mosolyt.

-Jó reggelt. Hova vigyelek?
-A stúdióba, kérlek.

Pár perc múlva már a stúdió előtt voltunk, William le állította a kocsit, a portához sétáltunk ahol megtudtuk, hogy hol tartózkodnak a fiúk. Kopogtam és fél perc múlva Harry nyitott ajtót. Észrevettem, hogy nem kedveli Williamet, fintorogva nézett rá, mire közbe szóltam.

-Valami baj van, Harry? - érdeklődtem.

-Ő ki? - mutatott a mögöttem lévő személyre. 

El magyaráztam mindent Harrynek, bár még mindig nem kedveli Willt. Mindig mikor az ő szólója következett rám nézett, nem tudtam mit akar ezzel... tudja, hogy csak barátként szeretem.

-Gyertek fiúk, hozzunk kaját. - szólalt meg Niall. -Harry te maradj csak itt, William te is gyere.

-De... 

-Nem leszek egyedül. - tettem William vállára a kezemet nyugtatásképp.
Én itt maradtam Harryvel, a többiek pedig elmentek kajáért, mikor kilépett az utolsó személy is, aki Niall volt... kattant a zár. Oda sétáltam az ajtóhoz és megpróbáltam kinyitni, de be kellett látnom, hogy bezártak minket... ezért még kapsz Niall!
-Ne szórakozz, Niall! Azonnal nyisd ki ezt a rohadt ajtót!
-Beszélgessetek csak, rátok fér! - nevetett kintről.
-William, tudnál segíteni? - szólítottam azt a személyt aki egész idő alatt kedves volt hozzám és vigyázott rám.
-Őt elküldtük kajáért, úgyhogy senki nem fog segíteni egy ideig.
A szoba másik végébe mentem, leültem és mindkét karommal átöleltem a térdeimet majd a fejemet ráhajtottam. Egy kis idő elteltével megszólalt Harry.
-Ha nem beszélünk, akkor sose jutunk ki innen... - erre felemeltem a fejemet.
-Na ne mondd, mégis miről kellene beszélnünk? - kérdeztem. -Arról akarsz meggyőzni, hogy mennyire szeretsz? Sajnálom Harry, de én mást szeretek... rád csak barátként tudok tekinteni! - odalépkedtem hozzá, levettem a nyakamból azt a nyakláncot amit tőle kaptam és a kezébe raktam.
Visszatértem a helyemre és vártam a csodára... mikor végre kinyitották megkerestem a bűnöst és jól fejbe vágtam.
-Mégis mit gondoltál? Azt hitted, hogy összebújva várunk majd rátok mint két kis szerelmes? - vontam kérdőre.
-Hát bevallom, igen. Azt hittem ez beválik majd. - dörzsölte a fejét ahol megütöttem. -De úgy tűnik, hogy tévedtem...
-Gyere William, menjünk... itt nincs semmi érdekes. - intettem neki.
Mikor kiértünk a stúdió elé egy követ kezdtem el rugdalni, de abba is hagytam mikor neki ütköztem valakinek. Felnéztem, még úgyis felismertem, hogy kapucni volt a fején, és azonnal a nyakába ugrottam.
-Boldog születésnapot, Skyler! - egy csokor vörös rózsát húzott elő a háta mögül.